Tizenhárom órás heves vita után csütörtök hajnalban elfogadta Dél-Karolina állam kongresszusának képviselőháza a törvényjavaslatot, hogy vonják le és ki végérvényesen az amerikai polgárháborúból származó zászlót, a "déliek" lobogóját a helyi parlament területéről.
Több milliárd forint lehet a szerdai vihar okozta károk mértéke - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten csütörtökön. A katasztrófavédelem országszerte több mint 4600 bejelentést kapott.
Rendőröket kellett hívni egy ordítozó férfihoz szerdán Turán. Az ön- és közveszélyes állapotú férfit a mentők kórházba vitték, ahol szívelégtelenség következtében éjjel életét vesztette – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.
Az év eleje óta több mint 1100 kiskorút toborzott az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet Szíriában - tájékoztatott csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Oroszországot jelölte meg az Egyesült Államok biztonságát fenyegető legfőbb veszélyként, egyúttal pedig katonai szempontból indokoltnak nevezte, hogy halált okozó fegyvereket szállítsanak az ukrán biztonsági erőknek az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöki posztjára jelölt Joseph Dunford tábornok szenátusi bizottsági meghallgatásán csütörtökön.
Eléggé termékeny volt a 2014-es év magyar szempontból az újonnan indult kötelezettségszegési eljárások számát (38) illetően. A tavalyi év végén összesen 44 kötelezettségszegési eljárás volt folyamatban Magyarországgal szemben, ami a 28-as mezőny kellős közepébe teszi az országot - írja a BruxInfo.
A jelenlegi becslések szerint 800-1000 köbméternyi fa dőlhetett ki a fővárosban és körülbelül 200 köbméternyi ág szakadhatott le a szerdai vihar miatt - mondta Szabó József, a Főkert Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornának csütörtökön.
Egyelőre nem sikerült áttörést elérni az iráni atomprogramról szóló nemzetközi tárgyalásokon, amelyek így éjjel is folytatódnak - jelentette ki csütörtökön Bécsben John Kerry amerikai külügyminiszter.
Luxembourgi informális találkozójukon az EU-országok belügyminiszterei megállapodtak abban, hogy 20 ezer olyan menekültet betelepítenek az unió területére, akiknek a menedékkérelmét az ENSZ korábban már jogosnak ismerte el - közölte csütörtökön Luxembourgban Thomas de Maiziere, a német, valamint Bernhard Cazneuve, a francia belügyi tárca vezetője.
Jogszabályok és az Országos Mentőszolgálat is részletesen és szigorúan szabályozza, kiből lehet mentősofőr - mondta az InfoRádióban Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A témával részletesen a Paragrafus című jogi magazin műsor foglalkozik .
A jelenlegi becslések szerint 800-1000 köbméternyi fa dőlhetett ki a fővárosban és körülbelül 200 köbméternyi ág szakadhatott le a szerdai vihar miatt - mondta Szabó József, a Főkert Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornának csütörtökön.
Változik a gazdaság, változnia kell a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) gyakorlatának, működési technikájának, ez eredményezhet személyi változást - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtökön.
Az amerikai hatóságok az utóbbi négy hétben több mint tíz, az Iszlám Állam (IÁ) közel-keleti dzsihadista szervezet internetes propagandája által befolyásolt embert vett őrizetbe, akik közül néhányan a függetlenség napi nemzeti ünnep alatt végrehajtandó terrorakciókat terveztek - közölte James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója csütörtökön.
Az ideiglenes határzár nem a megoldását jelenti a menekültügyben, hanem egy eszköz - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
Az ideiglenes határzár mielőbbi felállítására utasította a kormányfő a belügyminisztert. Négy év alatt mintegy 600 ezren jutottak üdülési lehetőséghez az Erzsébet-programmal - mondta a köznevelésért felelős államtitkár
Újra használható a Keleti pályaudvar összes vágánya, így már sehol sem akadályozzák a vasúti közlekedést a szerdai vihar okozta károk - mondta Váczi Viktor, a MÁV sajtóügyeletese csütörtök este az M1 aktuális csatornán.
A Katasztrófavédelem engedélyezte a vonatközlekedést a Keleti pályaudvar eddig lezárt vágányain, ezért késő estétől ismét ide érkeznek és innen is indulnak a Budapest−Hatvan−Miskolc, illetve a Budapest−Újszász−Szolnok vonal személyvonatai is. A csütörtöki korlátozásokban érintett budapesti elővárosi vonalakon a késések folyamatosan csökkennek, péntek hajnalra helyreáll a menetrend.
A görög válság miatt nem mondják le az előre kifizetett utazásokat a magyar turisták. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke szerint több megkeresést kapnak az utasoktól.