A bukaresti táblabíróság 30 nappal meghosszabbította Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi és erdélyi elnökének az előzetes letartóztatását - közölte kedden az Agerpres hírügynökség.
Hiába a feladatra adott euró milliárdok, a nem eléggé ambiciózus tervek miatt csak kis mértékben javult a Duna vízminősége - állapította meg új jelentésében az Európai Számvevőszék.
A több helyen is megjelent hírekkel ellentétben az új típusú személyazonosító igazolvány is alkalmas külföldre utazásra - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) az MTI érdeklődésére kedden.
Az ítélet felmentő rendelkezései, téves minősítés és törvénysértően enyhe büntetés miatt jelentett be fellebbezést a Hagyó Miklósra, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesére kiszabott büntetés súlyosbításáért Homonnai János ügyész a Kecskeméti Törvényszéken kedden, az ítélethirdetés végén.
Törökország "kategorikusan" elutasítja a legfőbb szíriai kurd párt, a Demokratikus Unió Pártjának (PYD) részvételét a tervek szerint pénteken Genfben kezdődő szíriai béketárgyalásokon - jelentette ki kedden Ahmet Davutoglu török kormányfő. A török külügyminiszter kijelentette, országa bojkottálja az eseményt, ha a kurd párt meghívást kap a béketárgyalásokra.
Donald Rumsfeld, aki George W. Bush kormányának védelmi minisztere volt, már az Irak elleni invázió 2003-as megindítása előtt tisztában volt azzal, hogy Irakban nincsenek tömegpusztító fegyverek - derítették ki a Politico című lap oknyomozó újságírói a Fehér Ház, a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a hírszerzés névtelenséget kérő informátoraira hivatkozva.
Lövöldözés volt kedden az Egyesült Államokban, a haditengerészet katonai kórházában San Diegóban. Az első jelentések szerint a kórház ugyan értesítette a rendőrséget, de nem kért tőle segítséget. A CNN ugyanakkor haditengerészeti forrásra hivatkozva azt írja, hogy a nyomozás során nem találtak lövöldözésre utaló jeleket, ezért a lövöldözésről szóló hírek tévesnek bizonyultak.
Mintegy 38 ezer ember bliccelt tavaly a BKV járművein. Vannak olyanok, akik csak néhány ezer forinttal tartoznak a társaságnak, de olyan utas is akad, akitől félmillió forintot akar behajtani a cég. A BKK követeléskezelési vezetője az InfoRádióban elmondta: az indított perek 98 százalékát megnyerték.
Pozitívan számolt be a magyar gazdaság helyzetéről és kilátásairól legfrissebb elemzésében Európa egyik legjelentősebb exporthitel-biztosítója, a francia Coface, a cég saját besorolási módszertana alapján javította Magyarország értékelését - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel, kedden.
Amíg bíróság nem szünteti meg tisztségét, Hegedüs István, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) jelenlegi vezetője látja el az ORÖ elnöki feladatait - közölte a fővárosi kormányhivatal kedden az MTI-vel.
Elhunyt 88 éves korában Marvin Minsky, a mesterségesintelligencia-kutatás úttörője, a Massachusettsi Műegyetem (MIT) legendás mesterségesintelligencia-laboratóriumának társalapítója.
A játékkaszinók számított összesített játékadója 7,375 milliárd forint, a megfizetett koncessziós díjjal csökkentett összeg 3,086 milliárd forint volt tavaly - közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kedden.
Elindult a fiatalok vállalkozóvá válását segítő program a közép-magyarországi régióban az Ifjúsági Garancia Rendszer keretében - jelentette be Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a keddi budapesti nyitórendezvényen.
Az ítélet felmentő rendelkezései, téves minősítés és törvénysértően enyhe büntetés miatt jelentett be fellebbezést a Hagyó Miklósra, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesére kiszabott büntetés súlyosbításáért Homonnai János ügyész a Kecskeméti Törvényszéken kedden, az ítélethirdetés végén.
A sokáig jól játszó magyar válogatott 31-29-re kikapott a spanyol csapattól a lengyelországi férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó előtti, keddi fordulójában. Nagy László 9-szer volt eredményes.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete reméli, hogy a közoktatás átalakítását kritizáló szakmai szervezetek is helyt kapnak a közoktatási kerekasztalnál, amelynek létrehozását az emberi erőforrások minisztere jelentette be a hétvégén. Mendrey László elnök arról is beszélt, hogy milyen minimumot várnak el az új egyeztető fórumtól.
Az agglomerációs közlekedés kérdéseit és a forrásmegosztást is tárgyalhatják a fővárosi közgyűlés szerdai ülésén, amelyen minden bizonnyal szó lesz a 2024-es budapesti olimpiai pályázatról is.
A Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen kedden Kecskeméten kihirdetett ítéletben csak azokban az esetekben marasztalták el a vádlottakat, amelyekben az ügyészség bizonyítani tudta a bűnelkövetést - erről a Kecskeméti Törvényszék nyilatkozatban tájékoztatta kedden az MTI-t.
Az ukrán fegyveres erők a kelet-ukrajnai konfliktusövezet több térségébe nehézfegyvereket csoportosítanak át, így készen állnak egy esetleges támadásra - jelentette ki Alekszandr Lukasevics, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) oroszországi képviselője a Rosszija 24 orosz állami hírtelevíziónak adott interjújában kedden.
A Hubertus-perben a Kúria kedden megerősítette a Debreceni Ítélőtábla döntését, miszerint érvényes a német tulajdonban lévő Hubertus Bt. privatizációs szerződése, amelynek semmisségét az állam képviseletében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) szerette volna kimondatni egy 2011-ben indított vagyonjogi perben.
Soha nem látott máglyát raknak vadorzóktól és csempészektől elkobzott elefántcsontból április végén Nairobiban világsztárok, üzletemberek és államfők jelenlétében - jelentette be kedden a kenyai elnöki hivatal.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) etikai bizottsága korrupció gyanúja miatt vizsgálja a 2017-es és a 2019-es világbajnokságokra beadott katari pályázatokat.
Magyarország részt venne a mongol fejlesztési programokban - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter. Az agglomerációs tömegközlekedés kérdéseiről, valamint a forrásmegosztásról tárgyal szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Átalakítja a gyermekek korai fejlesztésének rendszerét a kormány - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. A nap hírei 2016. január 26-án, kedden.