Mint az 56-os szabadságharc 82 éves, kegyetlenül megkínzott, bebörtönzött, majd állandóan megfigyelt, kemény bányamunkára ítélt tagja írom ezt a levelet.
Demokratikusan rabolták el azt a 3000 milliárd forint magán-nyugdíjpénztári befizetést a tagoktól, az állattartóktól a földbérletet, a halászoktól a vizeket.
Egy szőlőhegyi pincében bujkált a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja. A férfi március óta a Nagykanizsa melletti Homokkomáromban lakott. A rendőrök ezt a helyiséget is átkutatták. Úgy tudni, itt működő bombákat, és robbanószereket is találtak. Egy közeli, volt honvédségi lőtéren pedig robbantás is volt. A férfi nem tett vallomást. Csak annyit mondott, hogy nem ő robbantott a körúton.
A Jobbik a konstrukció megszüntetéséhez kötötte az alaptörvény-módosítás támogatását, a Fidesz szerint ez zsarolás, aminek nem engednek. A kormány ugyanakkor azt álltja: hónapok óta tart a kötvénypiac felülvizsgálata, aminek semmi köze az ellenzéki pártok javaslataihoz. Kié lesz a siker, ha megszüntetik a letelepedési kötvényt?
Donald Trump, republikánus elnökjelölt szerint komoly, a Watergate-botránynál is jelentősebb dolog lehet a háttérben, ha az FBI újra nyomozást indított Hillary Clinton emailjeinek ügyében, vetélytársa, Hillary Clinton tényeket követelt az FBI-tól.
A kormány kész mérsékelni a járulékokat, ha a vállalkozások megtartják a minőségi munkaerőt és bért emelnek - mondta a Magyar Időknek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás: hajnali 3 órakor kell visszaállítani az órákat 2 órára. Az átállás érinti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a MÁV egyes járatait is.
Eddig semmilyen formában nem reagált Bob Dylan arra, hogy ő kapta az idei Nobel-díjat. Most azonban megtörte a csendet és azt mondta, ha tud, akkor elmegy az irodalmi Nobel-díj átadására.
Két öngyilkos merénylő támadásában legkevesebb nyolcan veszítették életüket szombaton az északkelet-nigériai Maiduguriban, a Boko Haram iszlamista terrorszervezet hét éve tartó lázadásának fő fészkében - közölte egy katonai forrás és helyi lakosok.
Hét autó ütközött össze, többen megsérültek szombat reggel az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán Bag térségében; a pályát lezárták, nagy a dugó - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Hozza nyilvánosságra félmilliárdosnak mondott székházfelújításának számláit és a beruházás nagy részére fedezetet jelentő bankhitel szerződését a Fidesz - szólította fel Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja a kormánypártot szombaton Budapesten, a Lendvay utcai épület előtt tartott sajtótájékoztatóján.
A Demokratikus Koalíció (DK) felszólította Tarlós István főpolgármestert, hogy állítsa le a 3-as metró azon szakaszait, amelyeket a szakemberek életveszélyesnek minősít.
A Jobbik szerint az évenkénti kétszeri óraátállítás teljesen felesleges, és egészségi szempontból káros is, ezért - a magyar társadalom többségének egyetértésével - annak eltörlését javasolják - közölte Kepli Lajos országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Angela Merkel német kancellár, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke nem megy el a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió jövő hét végi kongresszusára Münchenbe, ahol vendégként beszédet mondott volna - közölték szombaton CSU-forrásokból.
A főváros XVIII. kerületében, a Gyömrői és a Felsőcsatári út sarkán ütközött egy gépjármű villanyoszlopnak, miután egy másik személygépkocsival karambolozott.
A Soproni Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérlete, valamint egyedi azonosító jellel való visszaélés bűntette miatt eljárást folytat egy 23 éves és egy 18 éves soproni férfi ellen.
Fél évig nem vezethet autót, és 10 ezer korona (115 ezer forint) pénzbüntetést kell fizetnie Tomás Tuhy cseh országos rendőrfőkapitánynak, akit júliusban gyorshajtáson kaptak beosztottjai. A büntetést Milan Chovanec belügyminiszter, a rendőrfőkapitány főnöke szabta ki - jelentette szombaton a Novinky.cz cseh hírportál.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyéte az ország legszegényebb települése, a községben egy év alatt keresnek annyit az emberek, mint a Pest megyei Telkiben egy hónap alatt - írta az Észak-Magyarország szombaton.