Az amerikai elnök szerint a realitások rá fogják kényszeríteni Donald Trumpot, hogy módosítson a választási kampányban hangoztatott egyes elgondolásain, de elismerte: nem tudja garantálni hogy az utódja nem ragaszkodik egyes elfogadott álláspontjaihoz.
Visszakapják a jegyük árát azok a kaliforniai rajongók, akik félórával kevesebbet kaptak a hétvégi Kanye West-koncertből, mert a dühkitöréseiről ismert rapper hirtelen beszédbe kezdett, melyben Hillary Clintont és már hírességeket szidott, majd tíz perc után levonult a színpadról.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát hétfőn egy kabuli síita mecsetben, hírügynökségi jelentések szerint legalább tucatnyi halottja és harminc sebesültje van a terrortámadásnak.
Madagaszkárra utaznak a két és fél évvel ezelőtt rejtélyes körülmények között eltűnt malajziai repülőgép utasainak hozzátartozói, hogy a roncsok után kutassanak és fényt derítsenek a katasztrófa okaira - jelentette be hétfőn a családtagokat tömörítő Voice 370 nevű csoport.
Önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz és az év végén beolvadó ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató december 17. és jövő január 9. között, hogy ebben az időszakban a fogyasztók ne maradjanak szolgáltatás nélkül - közölte az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. hétfőn.
Előállítottak hét embert Franciaországban egy terrorellenes művelet keretében, amivel egy újabb támadást sikerült meghiúsítani - jelentette be hétfőn a francia belügyminiszter.
Több mint hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy elkövetői kört, amelynek tagjai autóversenyekhez fiktív reklámszerződéseket kötöttek; hét ember előzetes letartóztatásban van.
Fenntartja a sztrájkkészültséget a Magyar Közszolgálati, Közalkalmazotti és a Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), de szerdán megkezdi a tárgyalásokat a szociális ágazatban dolgozók keresetnövekedése érdekében Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkárral, a sztrájktárgyalásokra kijelölt állami vezetővel - mondta a szakszervezet elnöke hétfőn sajtótájékoztatón,…
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) egyelőre nem kötelezte el magát amellett, hogy a 2017-es parlamenti (Bundestag-) választásra a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökét, Angela Merkelt jelölje kancellárnak. A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) és az ellenzék harcra készen, a sajtó pedig vegyesen fogadta a 12. éve hivatalban lévő kormányfő vasárnapi bejelentését arról, hogy…
Elképesztő meglepetést hozott a francia jobboldal elnökjelölt-állító választásának első fordulója, ahol a várakozásokkal ellentétben Francois Fillon földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a végig esélyesebbnek tartott Alain Juppével és Nicolas Sarkozyvel szemben. Eldőlni látszik, hogy ki lesz Marine Le Pen ellenfele a tavaszi elnökválasztás második fordulójában.
Úgy tűnik hangvételt váltott a Saturday Night Life nevezetű humoros műsor, amely a kampány során olyannyira felidegesítette paródiáival Donald Trumpot, hogy az elnökjelölt a Twitteren kezdte el ostorozni a stábot. Most a csalódott demokratákba szálltak bele egy gúnyos reklámfilmmel.
Várhatóan gyilkossági kísérlet miatt vádat emelnek Lech Walesa volt lengyel államfő egyik unokája ellen, aki késsel megsebesítette ifjú barátnőjét - írta hétfőn a Niezalezna.pl lengyel hírportál.
A Mirror birtokába jutott néhány nyelvkönyv, amelyekre Moszulban bukkantak. A kisiskolásoknak készült műben bombákról, mellényekről, a mártírságról és a robbanásokról lehet olvasni.
Csodával határos módon menekült meg egy ötéves innsbrucki lány, aki 10 méter magasból zuhant le egy lakás erkélyéről. A gyermeknek szinte semmi baja nem esett, mivel két talpraesett járókelő elkapta zuhanás közben.
Az elmúlt években a magyar-szerb gazdasági együttműködés politikai feltételeit megteremtették, most itt az ideje gyakorlatiasnak lenni, hogy mindkét országot szolgáló beruházások jöjjenek létre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Nisben, a magyar-szerb kormányülés alkalmával tartott sajtótájékoztatón.
Emeli bruttó 5 forinttal a gázolaj és 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Moszkvát aggasztja a NATO bővítése, mert úgy látja, hogy a szövetség döntéshozatalában Washington játssza a főszerepet, és az orosz vezetés kénytelen ellenlépéseket tenni a folyamattal szemben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Oliver Stone amerikai filmrendező Ukraine on Fire (Ukrajna lángban áll) című dokumentumfilmje számára adott interjúban.