2016. november 25. péntek

nov. 25
12:36
Molnár Gyula: sokan nem tudják, hogy valójában baloldaliak (ATV)
Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerint sokan nem tudják, hogy valójában a baloldallal értenek egyet, amikor például a többség érdekében gondolkoznak, illetve a szociális alapon rászorulóknak alanyi jogon akarnak segíteni, továbbá mindenkinek hozzáférhetővé akarják tenni az oktatást.
nov. 25
12:38
Megkezdte munkáját a letelepedési kötvényeket vizsgáló ellenzéki árnyékbizottság (ATV)
Megkezdte munkáját pénteken a letelepedési kötvények rendszerét vizsgáló ellenzéki árnyékbizottság.
nov. 25
12:48
Négyes ikrek Debrecenben - Az apa ikerként a Népszavában! (Alternatív Energia)
A kicsik édesapja szintén négyes ikerként született harminc éve a városban.
nov. 25
12:50
Flashmobok a nők elleni erőszak felszámolásáért (Alternatív Energia)
Szombaton tartják a Néma Tanúk felvonulását, de már ma is akcióztak ellenzéki politikusok.
nov. 25
12:52
Brutális orvos - Lúggal öntötte le volt szerelmét (Alternatív Energia)
A férfit korábban első fokon, nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélték.
nov. 25
12:54
Erdogan menekültáradattal fenyegetőzik (Alternatív Energia)
"Ha az Európai Unió még továbbmegy, Ankara megnyitja a határokat, és ezt az EU "tudja jól."
nov. 25
13:06
Biztos megélhetés - Az MSZP javaslatai (Alternatív Energia)
A párt frakcióvezetője bírálta a bérmegállapodás tartalmát.
nov. 25
13:08
Drogügylet közben kapcsolták le a dílereket - Videó! (Alternatív Energia)
nov. 25
13:10
Lecsaptak a Vajdaság legerősebb bűnbandájára (Alternatív Energia)
Több különálló akcióban tizenegy gyanúsított fogtak el.
nov. 25
13:12
Rettegésben tartották a Vajdaságot, lekapcsolták a bűnbandát (ATV)
A Vajdaság legerősebb és legbefolyásosabb bűnbandáját leplezte le a szerbiai rendőrség, amikor több különálló akcióban tizenegy gyanúsított fogott el - közölte Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter pénteki belgrádi sajtótájékoztatóján.
nov. 25
13:14
Az NMHH elmondta, miért nem szólhat a Class FM az eddigi frekvencián (ATV)
Nem használhatja ideiglenesen eddigi frekvenciáját a Class FM médiaszolgáltatója, az Advenio Műsorszolgáltató Zrt. - döntött a médiatanács a társaság beadványát elbírálva.
nov. 25
13:30
Szétszabdaltság, háború: Mi vár az Európai Unióra? (ATV)
A szétszabdaltság jelenti a legnagyobb veszélyt Európára - jelentette ki Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter a Die Presse című osztrák lapnak adott, pénteken közzétett interjúban.
nov. 25
13:32
Megtudtuk: Nyomoz a rendőrség, hiába hallgatja el az ORÖ (ATV)
Két napja még azt közölte az Országos Roma Önkormányzat, hogy nem foglalkozik „felröppent hírekkel”. Mi azonban megtudtuk, hogy rendőrség nyomozást indított.
nov. 25
13:48
Merkel újrázna: Indul az adok-kapok Németországban (ATV)
A német lakosság csaknem kétharmada jónak tartja, hogy Angela Merkel kancellár ismét elindul a kormányfői tisztségért - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés. Az továbbra is kérdéses, hogy ki lehet a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének kihívója a szociáldemokrata pártban (SPD), a lakosság többsége szerint az Európai Parlament (EP) távozó elnöke, Martin Schulz a leginkább megfelelő…
nov. 25
13:50
Osztrák államfő-választás: Indul a vadászat a bizonytalan szavazók után (ATV)
Eltérő nyilatkozatokat adtak a kisebbik kormánykoalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) képviselői pénteken arról, hogy ki lenne az ideális államfőjelölt Ausztriában.
nov. 25
14:06
4 millió forint jutalmat kaptak a fideszes városvezetők (ATV)
Nagykőrösre japán befektetés érkezett, ami arra ösztönözte a kormánypárti frakciót, hogy – a település önkormányzata költségvetésének terhére – ne csak szavakban fejezzék ki hálájukat a polgármesternek és alpolgármesterének. Czira Szabolcs nem először érdemelt ki pénzjutalmat.
nov. 25
14:08
Bokros: Valójában 10 százalék feletti a munkanélküliség (ATV)
A volt pénzügyminiszter szerint 40 éve nem volt ilyen neokommunista gazdaságpolitika, a béremelés és a járulékcsökkentés pedig tönkre fogja tenni a magyar gazdaságot.
nov. 25
14:15
Folytatják a pesti alsó rakpart felújítását (Alternatív Energia)
Változik a buszok, trolik útvonala.
nov. 25
14:17
Kiterjedt embercsempész szervezetet számoltak fel (Alternatív Energia)
Több mint négyszáz menekülőt juttattak az Európai Unió területére.
nov. 25
14:19
Merkelnek szurkol a németek többsége (Alternatív Energia)
A lakosság csaknem kétharmada jónak tartja, hogy ismét elindul a kormányfői tisztségért.
nov. 25
14:42
Lezárták a metrómegállót: Utazzon inkább hajóval (ATV)
Hajójárattal is segíti a Kossuth Lajos tér megközelítését a metróállomás lezárásának idején a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
nov. 25
14:51
Osztrák államfőválasztás - Megosztott a néppárt (Alternatív Energia)
Az államfőválasztáson a szavazók Norbert Hoferre vagy Alexander Van der Bellenre adhatják le a voksukat.
nov. 25
15:00
Orbán: A V4-ek miatt van gazdasági növekedés az EU-ban (ATV)
A Magyarország és Ukrajna közötti perspektivikus politikai kapcsolatok jelentős hátszelet biztosítanak a gazdasági együttműködés fejlesztéséhez - jelentette ki Orbán Viktor pénteken Debrecenben, a Magyar Nemzeti Kereskedőház által szervezett magyar-ukrán gazdasági fórumon, amelyen felszólalt az ukrán miniszterelnök is.
nov. 25
15:02
Kovács Zoltán: A nemzetbiztonság cserben hagyhatta Orbán Viktort (ATV)
Tarsoly Csaba elég erős üzenetet kapott, hiszen börtönben ül, azért az vicces, hogy egy kormány azért nem veszi figyelembe a volt Quaestor-vezér szavait, mert egy köztörvényes bűnöző – ezt Ligeti Miklós mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
nov. 25
15:15
Vér folyt volna: Hűséget esküdtek az Iszlám Államnak a dzsihadisták (ATV)
Hűséget esküdtek az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek, és szíriai-iraki irányítókkal álltak kapcsolatban annak a hétvégén leleplezett terrorkommandónak a tagjai - négy francia és egy marokkói állampolgár -, amely december 1-jén tervezett újabb merényletsorozatot Párizsban - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Francois Molins párizsi főügyész.
nov. 25
15:33
Nem lesz népszavazás a budapesti olimpiáról (ATV)
Nem lesz a fővárosban népszavazás a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatról, mivel a kezdeményező Erdélyi Katalin Krisztina a november 24-i határidőig nem vette át az aláírásgyűjtő íveket.
nov. 25
15:45
IS-es terroristák robbantottak volna Disneylandben is? (Alternatív Energia)
Az őrizetbe vett terrorkommandósok december 1-ére terveztek merényleteket Párizs-szerte.
nov. 25
15:51
4 millió forint jutalmat kaptak a fideszes városvezetők (ATV)
Nagykőrösre japán befektetés érkezett, ami arra ösztönözte a kormánypárti frakciót, hogy – a település önkormányzata költségvetésének terhére – ne csak szavakban fejezzék ki hálájukat a polgármesternek és alpolgármesterének. Czira Szabolcs nem először érdemelt ki pénzjutalmat.
nov. 25
15:53
Exkluzív interjút adott az ATV-nek az új izraeli nagykövet (ATV)
Exkluzív interjút adott az ATV-nek Izrael Állam új budapesti nagykövete. A diplomata hatalmas lehetőséget lát a két ország közötti kereskedelmi, tudományos és kulturális kapcsolatok fejlesztésében. A következő években pedig azért dolgozik majd, hogy minél több üzlet jöhessen létre Izrael és Magyarország között. Novák András rendkívüli interjúja Yossi Amranival ma este, 20:20-kor az ATV-n.
nov. 25
16:03
Orbán: csak a kishitűség szab határt a fejlődésnek (Alternatív Energia)
A kormányfő Ukrajna helyzetéről beszélt a magyar-ukrán üzleti fórumon.
nov. 25
16:05
Hamilton nyerte a második szabadedzést (Alternatív Energia)
A második leggyorsabb kört Nico Rosberg futotta.
nov. 25
16:09
Szent-Iványi: Az is lehet, hogy Pharaon nem akkora hal (ATV)
Nemcsak Magyarországon flangált Pharaon, Európa több országában is megfordult, Szicíliában meg is próbáltak rajtaütni – ezt Szent-Iványi István mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
nov. 25
16:11
Trump miatt kerültek nehéz helyzetbe (ATV)
Londoni pénzügyi elemzők szerint nem elsősorban Donald Trump megválasztott amerikai elnök külpolitikai és külkereskedelmi elképzelései, hanem hazai gazdasági és költségvetési intézkedési tervei gyengítik az elnökválasztás óta a feltörekvő gazdaságok valutáit.
nov. 25
16:19
Nem lesz népszavazás a budapesti olimpiáról (Alternatív Energia)
Az indok: a kezdeményező a határidőig nem vette át az aláírásgyűjtő íveket.
nov. 25
16:27
Putyin személyesen adta át az orosz útlevelet Steven Seagalnak (ATV)
Személyesen adja át az orosz útlevelet Steven Seagal amerikai színész-producernek a nap folyamán Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján.
nov. 25
16:36
Lemezújdonságok karácsonyra (Alternatív Energia)
Szekeres Adrien, Zséda, Rapülők, Palemetta
nov. 25
16:38
Gyurcsány: a Fidesz a saját csapdájában vergődik (Alternatív Energia)
A DK-elnök népszavazást javasol az egészségügy átalakításáról.
nov. 25
16:40
Magyarországra jön a bangladesi kormányfő (Alternatív Energia)
A miniszterelnök Orbánnal tárgyal, majd együtt szólalnak fel az üzleti fórumon.
nov. 25
16:45
Népszavazást javasol Gyurcsány Ferenc (ATV)
Gyurcsány Ferenc azt ajánlotta a következő "demokratikus" kabinetnek, hogy kormányzásuk kezdetén tegyenek javaslatokat az egészségügy átalakítására, javaslataikról indítsanak vitát, majd az első év vége felé tartsanak népszavazást a vita során kikristályosodott problémákról.
nov. 25
16:54
Ami a könyvespolcról hiányzik (Alternatív Energia)
"Azt kell feltételeznem, hogy jó esély van rá: Putyin vagy a rezsim emberei egy napon majd megöletnek."
nov. 25
16:56
Putyin személyesen adott útlevelet a volt hollywoodi filmcsillagnak (Alternatív Energia)
Az amerikai színész-producer igen szoros baráti viszonyt ápol az orosz elnökkel.
nov. 25
17:19
Hadházy Ákos üzent az ellenzéknek (ATV)
Varsányban volt egy 150 milliós program, a kiút a szegregátumból, a dokumentációkból kiderült, hogy 80 millió bérköltségekre ment el, a programban pedig annyi történt, hogy a romatelep közepére letettek egy konténert, csináltak pár fahidat, valamint gyereket egy évig zenére oktattak, ennyi valósult meg – ezt Hadházy Ákos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 25
17:21
Spekuláció? Csúcson a cink ára (ATV)
Nyolc és fél éves csúcsra emelkedett a cink ára pénteken a londoni fémtőzsdén (LME), de elemzők arra figyelmeztettek, hogy a kereslet-kínálati viszonyok alapján már túlárazottá vált.
nov. 25
17:30
Gyurcsány népszavazna az egészségügyről (Alternatív Energia)
A DK-elnök szerint a Fidesz a saját csapdájában vergődik.
nov. 25
17:32
Elhunyt Marcos Ana (Alternatív Energia)
A spanyol költő a Franco-diktatúra leghosszabb ideig börtönben ülő politikai foglya volt.
nov. 25
17:34
Uniós forrásból fejleszthetik a HÉV-et (Alternatív Energia)
Kormányzati döntés még nincs, de az elsők között szerepel a terv.
nov. 25
17:36
25 éve tart ez a vita, és nem látni a végét (ATV)
Nem közeledtek az álláspontok a horvát-szlovén határvitában - derült ki Davor Ivo Stier horvát külügyminiszter pénteki ljubljanai látogatásán, ahol szlovén kollégájával, Karl Erjaveccel tárgyalt.
nov. 25
17:48
Tábornokper - Beteg ember vallomására alapozva? (Alternatív Energia)
Mégsem voltak milliók a whiskys­dobozban.
nov. 25
17:50
Putyin útlevelet adott át a volt hollywoodi filmcsillagnak (Alternatív Energia)
Az amerikai színész-producer igen szoros baráti viszonyt ápol az orosz elnökkel.
nov. 25
17:52
MOB - Tízmilliós végkielégítés Szabó Bencének (Alternatív Energia)
A volt főtitkár munkaviszonyát kedden szüntette meg Borkai Zsolt elnök.

Keresés