2016. november 13. vasárnap

nov. 13
17:33
Gera a válogatott kezdőcsapatában Andorra ellen (ATV)
A Ferencváros támadójátékosa, Gera Zoltán annak ellenére bekerült a magyar labdarúgó-válogatottba az Andorra ellen 18 órakor kezdődő világbajnoki selejtezőn, hogy a héten kisebb sérüléssel bajlódott.
nov. 13
18:09
Török újságírók szabadonengedéséért tüntettek a Deák téren (ATV)
A Törökországban letartóztatott újságírók és ellenzéki parlamenti képviselők szabadon bocsátásáért tüntettek Magyarországon tanuló török és kurd egyetemisták, illetve támogatóik vasárnap Budapesten a Deák téren.
nov. 13
18:27
Tízezrek vonultak utcára Barcelonában (ATV)
A helyi csendőrség szerint 80 ezren vettek részt vasárnap Barcelonában azon a békés demonstráción, amelyet a bírósági eljárás alá vont katalán függetlenségi politikusok, elöljárók melletti kiállás jegyében hirdettek meg civil szervezetek.
nov. 13
19:03
Ukrajnában már havazik, áramszünet van több városban is (ATV)
Vasárnapra virradóan lesett a hó Ukrajna nyugati felében, a havazás következtében már kilenc megye 430 településén nincs áram - közölte Hennagyij Zubko regionális fejlesztési miniszter.
nov. 13
19:20
A gyermekvédelemről tanácskozott az Úszó Szövetség (ATV)
A gyerekek elleni erőszak megelőzése volt a 27. úszásoktatói és edzői konferencia központi témaköre, amelyen egyebek mellett kiderült, hogy a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a brit modellből is átültetne elemeket a magyar gyakorlatba a gyerekek védelmében.
nov. 13
19:36
Választási béremelést ígér a kormány (Alternatív Energia)
A fizetések majdnem 60 százaléka visszakerül az államkasszába járulékokon és adókon keresztül.
nov. 13
19:54
Törökország kiutasította az őrizetbe vett francia újságírót (ATV)
Törökország kiutasította vasárnap azt a francia újságírót, akit két napja vettek őrizetbe az ország délkeleti részén, Gaziantepben.
nov. 13
20:12
Csökken a magyar nyelvet beszélők száma (Alternatív Energia)
A külhoni magyarságnak naponta meg kell küzdeni a nyelvhasználatért.
nov. 13
20:12
Nyertünk Andorra ellen! (ATV)
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán 4-0-s győzelmet aratott a pont nélküli, sereghajtó Andorra felett a 2018-as, oroszországi világbajnokság európai selejtezősorozatának negyedik fordulójában.
nov. 13
20:14
Magyarország-Andorra 4-0 (Alternatív Energia)
nov. 13
20:16
Csak felugrottam egy kávéra (Alternatív Energia)
Pápai Gábor rajza.
nov. 13
20:48
Kaotikus Hamilton-siker (Alternatív Energia)
Az utolsó futamon dől el, ki lesz a világbajnok.
nov. 13
21:06
Gólzáporral búcsúztak (Alternatív Energia)
Négygólos győzelemmel zárta a világbajnoki-selejtezők idei szakaszát a válogatott.
nov. 13
21:21
Gólzáporral búcsúztak - Fotók! (Alternatív Energia)
Négygólos győzelemmel zárta a világbajnoki-selejtezők idei szakaszát a válogatott.
nov. 13
21:39
Lehűléssel kezdődik a jövő hét (Alternatív Energia)
Hétfőn napközben 2-6 fokig melegszik a levegő.
nov. 13
21:41
Trump rendezni akarja a bevándorlók helyzetét (Alternatív Energia)
Azt ígéri, bebörtönzi vagy kiutasítja a bűncselekményeket elkövető illegális bevándorlókat.
nov. 13
22:51
Nocsak! Trump is megtámadott egy patinás újságot (Alternatív Energia)
Úgy vélte, hogy a The New York Times előfizetőket veszített a kampány ideje alatt.

2016. november 14. hétfő

nov. 14
0:39
Kötelező volt, de jól esett! Fotógaléria (Alternatív Energia)
A magyar csapat márciusban az Európa-bajnok Portugália vendégeként folytatja a kvalifikációs sorozatot.
nov. 14
1:33
Gólzápor Andorra ellen - Fotók! (Alternatív Energia)
Négygólos győzelemmel zárta a világbajnoki-selejtezők idei szakaszát a válogatott.
nov. 14
1:51
Gólzápor Andorra ellen (Alternatív Energia)
Négygólos győzelemmel zárta a világbajnoki-selejtezők idei szakaszát a válogatott.
nov. 14
1:55
Ez van -Lehűléssel kezdődik a hét (Alternatív Energia)
Hétfőn napközben 2-6 fokig melegszik a levegő.
nov. 14
5:09
Brüsszeli áldás jöhet Paks 2-re (Alternatív Energia)
A héten döntés várható az uniós testülettől - A vietnamiak lemondtak a tervezett atomerőműről.
nov. 14
5:11
Tovább folytatódik a Fidesz-Jobbik csörte (Alternatív Energia)
Alaptörvényben tiltaná meg a letelepedésikötvény-bizniszt a radikális párt.
nov. 14
5:13
Ellenzéki háborgások (Alternatív Energia)
Párbeszéd: előválasztás nélkül nem lesz rezsimváltás.
nov. 14
5:27
Köd borul még a tervezett budai kórházakra (Alternatív Energia)
A zöldmezős beruházás megvalósíthatóságáról szóló tanulmányt november végére várja a kabinet.
nov. 14
5:29
Kínos lett Ghaith Pharaon (Alternatív Energia)
Felbontotta szerződését Pharaon Kft.-jével a külügyminisztérium cége.
nov. 14
5:31
Terroristák Szíriából, Budapesten át Párizsba (Alternatív Energia)
Abaaoud 2015. augusztus 1-jén, Magyarországon lépett be a schengeni övezetbe.
nov. 14
5:33
Sáskajárás állította meg a gólyákat Afrikában (Alternatív Energia)
A Hajdú nevű madárról nincs adat már augusztus óta.
nov. 14
5:35
Szépségverseny vadászgörényeknek (Alternatív Energia)
A megmérettetésen a háziasított ragadozók külleme, jelleme és ápoltsága számított.
nov. 14
5:45
Mekkorát lassult a GDP növekedési üteme? (Alternatív Energia)
nov. 14
5:47
Magas hozam a nyugdíjalapoknál (Alternatív Energia)
Magyarországon nőtt a legjobban a havi megtakarítások összege.
nov. 14
5:49
Merkel nehéz helyzetben (Alternatív Energia)
A megválasztott amerikai elnök számos fellépése során támadta a német kancellárt.
nov. 14
5:51
Trump tervei: semmi nincs kőbe vésve (Alternatív Energia)
Csak módosítaná az egészségügyi reformot - Clinton az FBI-t hibáztatja.
nov. 14
5:53
Tárgyalnak Ciprusról (Alternatív Energia)
A cél olyan államszövetség létrehozása, amelynek a görög és török rész is tagja lenne.
nov. 14
5:55
Párizs áldozataira emlékeztek (Alternatív Energia)
A brit énekes koncertjével nyitott újra egy év után a Bataclan.
nov. 14
5:57
Korrupció -Százezrek tüntettek Dél-Koreában (Alternatív Energia)
Ez volt Szöul történetének egyik legnagyobb ellenzéki megmozdulása, a nyolcvanas évek vége óta.
nov. 14
5:59
Új kísérlet a kolumbiai békére (Alternatív Energia)
A dokumentumban kiemelik a magántulajdon védelmét.
nov. 14
6:01
Zuckerberg szerint is változtatni kell a Facebookon (Alternatív Energia)
Az oldalt ellepő álhírek egyre nagyobb veszélyt jelentenek a sajtó hitelességére.
nov. 14
6:03
Egy reneszánsz ember (Alternatív Energia)
Nyolcvanadik születésnapján ünnepelték tisztelői Ungváry Rudolfot a PIM-ben.
nov. 14
6:05
Mi vagyunk a grund (Alternatív Energia)
A vígszínházi A Pál utcai fiúkból süt a szabadságvágy.
nov. 14
6:07
Egymilliót érő éjszaka (Alternatív Energia)
A polgári erkölcsnek csupán a látszata maradt meg.
nov. 14
6:09
Folytatódik a Valami Amerika (Alternatív Energia)
Herendi Gábor: „Az első két részhez képest jóval több akciózást tervezünk."
nov. 14
6:11
Ifjú karmestereket mutat be Fischer Iván (Alternatív Energia)
Az érdeklődők elsőként Dubóczky Gergelyt láthatják vezényelni.
nov. 14
6:13
Vendégként remekelt a Szeged (Alternatív Energia)
A férfi csapataink győzni tudtak a BL-ben, a hölgyeknek viszont nem jött ki a lépés.
nov. 14
6:15
Magyar érmek a gyorskorcsolya-világkupában (Alternatív Energia)
Liu Shaolin Sándor ezüst-, Kónya Zsófia bronzérmes lett Salt Lake Cityben.
nov. 14
6:17
Magyar bokszsikerek (Alternatív Energia)
Kovács Zoltán megszerezte a WBO Európa-bajnoki címét Székesfehérváron.
nov. 14
6:19
Győzelemmel búcsúzott Lorenzo (Alternatív Energia)
A trónfosztott spanyol nyerte a MotoGP szezonzáró Valenciai Nagydíját.
nov. 14
6:21
A Trump-lázadás (Alternatív Energia)
Donald Trump elnökké választása bombameglepetés volt ugyan, de belekábulni talán nem érdemes.
nov. 14
6:21
Újra első fokra kerülhet Portik Tamás ügye (ATV)
Újabb tanúk bizonyíthatják, hogy a 15 éves fegyházbüntetését töltő Portik Tamás tudott arról, miszerint Jozef Rohác a nyílt utcán robbantja fel Boros Tamást; ennek a következménye lehet, hogy az ügyet ismét első fokon tárgyalják majd - közli hétfői számában a Magyar Idők.
nov. 14
6:23
A trumpizmus diadala (Alternatív Energia)
Egy gátlástalan, kisebbségellenes és szexista szólamokat harsogó ingatlanspekuláns lesz Amerika új elnöke.

Keresés