Nem kívánja felvenni elnöki fizetését Donald Trump. Az Egyesült Államok megválasztott elnöke a CBS televíziónak adott, részletekben már korábban ismertetett vasárnapi interjújában beszélt erről és más kérdésekről.
Erős utórengés rázta meg hétfőn Új-Zéland Déli-szigetét, több órával az előző napi, két halálos áldozattal járó földrengés után. Újabb áldozatokról nem érkezett jelentés.
Halálra szurkálta 37 éves élettársát, majd magával is végzett vasárnap késő este egy 61 éves férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fancsalon - tájékoztatta hétfőn a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
A Magyar Szállodák Szövetsége szerint ugyanolyan bejelentési kötelezettséget kellene előírni az Airbnb keretében lakásukat kiadóknak, mint a szállodáknak - nyilatkozott a Magyar Nemzet hétfői számában a szervezet elnöke.
Dánia minden évben fertőzött malacok ezreit exportálja, és a tenyésztők egyelőre semmit sem tesznek a járvány megakadályozására - közli hétfői számában a Magyar Idők.
A Fidesz-Kdnp-ből kiábrándult polgári szavazók egy részét az LMP szippantotta fel. A konzervatív baloldaliak kétharmada elfordult az MSZP-től. A Kétfarkú Kutyapárt szinte mindegyik szavazóbázisból képes szimpatizánsokat szerezni. Október 2-a után nem egy, hanem 3 „új egység” született. Ilyen és ehhez hasonló megállapításokat olvashatunk egy új kutatásban, amely a pártok és ideológiák viszonyát…
„A Rogán-ügy megmutatja, mennyire romlott az Orbán rendszer”, állította az ATV Start hétfői műsorában Molnár Csaba, Demokratikus Koalíció EP képviselője. Az adásban a baloldali összefogás is szóba került, ezzel kapcsolatban Molnár tagadta, hogy az MSZP és a DK közös jelölteket indítana.
Több felhasználó is felháborodott amiatt, hogy a Twitter engedélyezte a „Rape Melania” hashtaget a közösségi oldalon. Korábban a Donald Trump elleni merényletre való buzdítás került fel a legnépszerűbb hivatkozások listájára.
A legnagyobb német kormánypárt, a kereszténydemokrata CDU is támogatja Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusának jelölését az államfői posztra - jelentették hétfőn nemzetközi hírügynökségek.
A biztonság érdekében meg kell erősíteni Európa védelmét, de ez nem feltétlenül egy európai hadsereg felállítást jelenti. Európa már most szuperhatalom - jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn, az unió kül-, illetve védelmi minisztereinek találkozóját megelőzően.
Eltemették Leonard Cohen kanadai énekest Montréalban, szülei és nagyszülei mellé, a közeli rokonok és barátok jelenlétében - tette közzé fia, Adam Cohen a művész hivatalos Facebook-oldalán és honlapján vasárnap.
Visszafoglalta az iraki hadsereg Nimrudot. Az ősi asszír várost még két éve vonta ellenőrzése alá az Iszlám Állam. Közben humanitárius katasztrófára számítanak a nemzetközi szervezetek Moszul mellett. A város most is ostrom alatt áll, a dzsihadistáktól igyekeznek visszafoglalni az iraki kormányerők a kurd pesmergák segítségével. Kurdisztánból Novák András tudósít.