Hétfő este egy lengyel rendszámú kamionnal belehajtottak egy berlini karácsonyi vásárba, ahol több tucat embert elgázoltak. A brutális támadásban legalább 12 ember az életét vesztette. Drámai képek.
Csaknem harmincezer járművezetőt ellenőriztek a rendőrök az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) Drugs & Alcohol elnevezésű legutóbbi, péntektől vasárnapig tartó akciója során - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon kedden.
Kína visszaadta kedden az Egyesült Államoknak azt az amerikai tengeralattjáró drónt, amelyet haditengerészete a múlt héten fogott el a Dél-kínai-tengeren - közölte a kínai védelmi minisztérium.
Az ankarai orosz nagykövet elleni gyilkos merénylet célja a jelek szerint a szíriai terrorizmus elleni harc megakadályozása volt, ezért a keddi moszkvai orosz-török-iráni külügyminiszteri találkozó résztvevői mindent megtesznek az ellen, hogy a merénylet megrendelői valóra válthassák terveiket - jelentette ki Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter a háromoldalú diplomáciai egyeztetést megelőzően…
Áder János hosszabb beszélgetést folytatott Kövér Lászlóval, majd utána felhívta Orbán Viktort, hogy tudassa: nyitott rá, hogy adott esetben vállaljon még egy ciklust a Sándor palotában, ha a miniszterelnök és a Fidesz őt jelölné államfőnek – tudta meg az atv.hu kormánypárti forrásoktól.
Ötvennégyre emelkedett kedd reggelre az irkutszki alkoholmérgezés halálos áldozatainak száma, ezért Szergej Levcsenko kormányzó a rendkívüli állapotot a városról az egész megyére kiterjesztette.
Sorba reagálnak a magyarországi pártok arra a tragikus berlini támadásra, mely során egy pakisztáni támadó egy lengyel kamionnal halálra gázolt 12 ember egy karácsonyi vásárban és további 48-at megsebesített.
Különleges rendőri egységek mozgósításával házkutatást tartottak kedden Berlinben az egykori Tempelhof nemzetközi repülőtér egyik hangárjában kialakított menekültszálláson, a német fővárosban előző este egy karácsonyi vásáron egy teherautóval elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottjának szállásán, akit a Bild című lap értesülése szerint időközben sikerült azonosítani.
Halott az a férfi, aki Zürichben egy mecsetként is működő iszlám központban tüzet nyitott, három embert súlyosan megsebesítve - közölte kedden a svájci Zürich kanton rendőrsége, megerősítve, hogy a lövöldözés helyszíne közelében előző nap talált holttest a támadóé.
Valószínűleg rossz helyen keresték eddig a két és fél éve eltűnt malajziai utasszállító repülőgép roncsait - ismerték be kedden a gép maradványai után az Indiai-óceánban kutató szakemberek, hozzátéve, hogy egy másik zónában, az eddigi kutatási területtől északra lenne érdemes folytatni a vizsgálatot.
Kunhalmi Ágnes az MSZP képviselője szerint az oktatás továbbra is központosított marad, az újjászervezések csak áltevékenységek. Kunhalmi arról is beszélt, hogy a szülők miért nem emelik fel a hangjukat.
Az atv.hu-nak adott, holnap megjelenő interjúban Szijjártó Péter megerősítette, hogy Putyin orosz elnök ismét Budapestre utazik, hogy találkozzon Orbán Viktorral.
A Jobbik már ráfordult a 2018-as választásokra, de új jelöltjeivel egyelőre nem kíván a nyilvánosság elé állni – derült ki azon a háttérbeszélgetésen, amelyet a párt elnöke és frakcióvezetője tartott. Vona Gábor és Volner János beszéltek a néppártosodás következményeiről, és az LMP-hez fűződő viszonyuk mellett arról is, hogy honnan tudnak még elhozni szavazatokat.
A nyomozás első megállapításai szerint terrortámadás lehetett a hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban kamionnal elkövetett gázolás - jelentette be kedden Angela Merkel német kancellár.
Meghalt a kórházban az a férfi, akinek ruházatát meggyújtották a fővárosban, a VIII. kerületi Magdolna utcában hétfő hajnalban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.
Kiemelkedő eredményekkel teli évet zárt Hosszú Katinka, aki szerint még ezeket is elhomályosíthatják jövő évi lehetséges győzelmei a hazai rendezésű vizes világbajnokságon.
A kétszeres Wimbledon-bajnok Petra Kvitova könnyebb sérülésekkel megúszta azt a támadás, mely során egy késsel felfegyverzett nő az otthonában megtámadta.
Az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot "felháborította és mélyen elszomorította" Andrej Karlov orosz nagykövet ankarai meggyilkolása.
Kegyelemben részesített újabb 78 elítéltet, további 153-nak pedig csökkentette a büntetését Barack Obama amerikai elnök - jelentette be helyi idő szerint hétfőn a washingtoni Fehér Ház.
Sajtóértesülések szerint nem a halálkamion sofőrjét fogták el a német rendőrök a berlini terrortámadást követően. A rendőrfőnök elmondása szerint nem sikerült még igazolni, hogy az igazi tettest tartóztatták-e le.
Házkutatást tartottak a belga hatóságok terrorizmus gyanúja miatt hétfő este Brüsszelben, és az akció során egy embert őrizetbe vettek, akinél fegyvereket találtak - közölte kedden a szövetségi ügyészség.
Berlinben megtörtént, amitől régóta féltek: tömeges halált okozó terrortámadás. A merénylet elkövetéséhez használt kamion a kedd reggeli szürkeségben még ott állt az egykori Nyugat-Berlin szívében, a Vilmos császár-emléktemplomnál. Az emberek szótlanul siettek el a tetthely mellett - írta helyszíni jelentésében a dpa.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az év legfontosabb eseményeiről beszélgettek a vendégek, és azon belül is főként arról, hogy a kvótanépszavazással tényleg létrejött-e egy új nemzeti egység, és ha igen, vajon Orbán Viktor mivel tudja egyben tartani ezt a tömeget hosszútávon?
Egy huszonnégy éves svájci férfi volt a mecsetként is működő zürichi iszlám központban lövöldöző fegyveres, nincsenek egyértelmű jelek arra, hogy a támadás iszlamista indíttatású volt - közölte kedden a svájci rendőrség.
A hétfő esti berlini merénylet egész Európa ellen irányult, így Magyarországot is támadás érte - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) páncélozott szállító harcjárműve Budapest több pontján is megjelentek, ugyanis a hétfői berlini merénylet után megerősítik a rendőri biztosítást azokon a magyarországi helyeken, ahol nagy tömeg tartózkodik, így például a karácsonyi vásárokon, vagy a bevásárlóközpontoknál.