A legfrissebb feltételezések szerint a lengyel sofőrnek sikerült megakadályoznia, hogy még nagyobb mészárlás történjen a berlini karácsonyi vásáron, ahol egy ismeretlen támadó legalább 12 ember halálát okozta azzal, hogy egy kamionnal belehajtott a tömegbe.
Ankarai nagykövetének meggyilkolása után Oroszország befagyasztja a Törökországgal a vízummentességről folytatott tárgyalásokat - jelentette szerdán orosz diplomáciai forrásokra hivatkozva az Izvesztyija című kormányhoz közeli napilap.
A berlini magyar nagykövetség szerda délelőtt hivatalos jegyzékben kér tájékoztatást a német fővárosban hétfőn elkövetett merénylet áldozatainak és sérültjeinek állampolgárságáról - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke az MTI-vel.
Német lapok értesülései szerint a berlini rendőrség most egy 21 éves tunéziai férfit keres, miután a német fővárosban történt terrortámadást követően a halálkamionban megtalálták az elkövető iratait.
A Daily Mail és az Express is arról ír, hogy három magyar állampolgár meghalt a berlini karácsonyi vásárban történt terrortámadás során. A magyar nagykövetség hivatalos tájékoztatást kér.
Az ankarai orosz nagykövet gyilkosa a júliusi törökországi puccskísérlet óta nyolcszor volt tagja Recep Tayyip Erdogan török államfő biztonsági kíséretének - írta szerdán a Hürriyet című napilap egyik szerkesztője, aki közel áll a hatalomhoz.
Sevil Shhaideh 52 éves közgazdászt, volt regionális fejlesztési minisztert javasolta a miniszterelnöki posztra Romániában a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) az államfővel folytatott kormányalakítási konzultáció alkalmával szerdán.
Botka László a 168 Órának elmondta, három feltétel teljesülése esetén vállalja az ellenzéki miniszterelnök-jelöltséget. A polgármester szerint most úgy tűnik, a baloldali pártok nem akarnak győzni.
Az új tulajdonos Puch László arról beszélt az ATV-ben, hogy 30-35 ezres példányszám a céljuk, és hisz abban, hogy a Népszava a baloldali programhirdetések felülete lehet.
Az amerikai hírszerzés azt gyanítja, hogy Marine Le Pen ismét oroszországi forrásokból finanszírozza a kampányát: a jövő tavaszi elnökválasztásra való felkészüléshez a Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje 30 millió dolláros hitelt kapott Moszkvától - értesült a Le Canard Enchainé.
A Dzsais al-Fatah szíriai iszlamista koalíció jelentkezett az Andrej Karlov ankarai orosz nagykövet elleni merénylet elkövetőjeként - jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerdán az asz-Szumarija pánarab televízióra hivatkozva.
Az amerikai hírszerzés azt gyanítja, hogy Marine Le Pen ismét oroszországi forrásokból finanszírozza a kampányát: a jövő tavaszi elnökválasztásra való felkészüléshez a Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje 30 millió dolláros hitelt kapott Moszkvától - értesült a Le Canard Enchainé.
Belgium négymillió eurót (mintegy 1,2 milliárd forint) különített el az iraki Moszul lakosságának humanitárius megsegítésére - közölte szerdán a belga külügyminisztérium.
Újabb szabályok bevezetését javasolta az Európai Bizottság szerdán a terrorizmus finanszírozásának visszaszorítására, a hatékony és valódi biztonsági unió megvalósítása érdekében.
Új gyanúsítottja van a hétfő esti berlini kamionos merényletnek, az illető ellen a schengeni övezet egészére vonatkozó nem nyilvános körözést adtak ki kedden éjfélkor - jelentette be szerdán a német szövetségi belügyminiszter.
A TEK páncélozott autóinak kivonulásáról is beszélt Kovács Zoltán az ATV-ben. A kormányszóvivő szerint ezeknek az egységeknek egy esetleges tűzharcban lehet szerepük.
Számos európai város volt célpontja az elmúlt hónapokban terrortámadásoknak. A dpa áttekintette, hogy az emberek és a hatóságok miként "kezelik" a terrorveszélyt ezeken a helyeken:
A berlini terrortámadás gyanúsítottját augusztusban már őrizetbe vették okirat hamisítás vádjával Németországban, de végül szabadon engedték – értesült a CNN.
A madárinfluenza vírus okozta megbetegedés miatt az országos főállatorvos Jász-Nagykun-Szolnok megyére is kiterjesztette a baromfi zártan tartásának kötelezettségét - közölte a megyeszékhely polgármesteri hivatalának sajtóreferense az MTI-vel szerdán.
Nem utazott el a brit királyi család hagyományos karácsonyi ebédjének helyszínére, a kelet-angliai Sandringham kastélyába II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg, mert mindketten erős megfázással küszködnek.
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy meggyújtotta egy másik férfi ruházatát a főváros VIII. kerületében, a sértett belehalt sérüléseibe - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt helyezték előzetes letartóztatásba.
A számlafizetés átlagos határideje 1,5 nappal 27,5 napra nőtt 2016 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, a késve fizetett számlák részaránya 0,7 százalékponttal 33,44 százalékra nőtt - közölte felmérése alapján a Bisnode Magyarország Kft. szerdán az MTI-vel.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 24 polietoxilált faggyúamint tartalmazó, glifozát hatóanyagú gyomirtó engedélyét vonta vissza, a készítményeket forgalmazni 2017. május 31-ig, felhasználni 2017. november 30-ig lehet, e határidőket a termékeken fel kell tüntetni.