Kísérleti jelleggel testszkennert tesztelnek keddtől néhány hétig az Országgyűlés XVII. kapujánál, ez a fajta átvizsgálás önkéntes jellegű, és a berendezés fantomképet készít a belépőről - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája az MTI kérdésére.
Legkevesebb két tiltakozó meghalt, amikor a pakisztáni nemzeti légitársaság privatizációja ellen tüntető dolgozók összecsaptak a hatóságokkal Karacsiban - közölte a Pakistan International Airlines (PIA) egyik szakszervezeti vezetője kedden.
Cselekvési tervet mutatott be az Európai Bizottság a terrorizmus finanszírozásának nyomon követése és felszámolása érdekében az Európai Parlament négynapos plenáris ülésnek keddi napján Strasbourgban.
Az orosz fenyegetés miatt a Pentagon négyszeresére, 3,4 milliárd dollárra növelné európai egységeire és a kiképzésre szánt költségvetést - közölte a védelmi miniszter Washingtonban, a gazdasági klub rendezvényén kedden. A klubot az 1980-as évek közepén alapították, hogy lehetőséget teremtsenek a gazdasági-üzleti élet és a politika szereplőinek vélemény- és tapasztalatcseréjére.
Visszafogja beruházásait a Mol Nyrt. és helyette az alacsony olajár mellett is nyereséges, Magyarországhoz közel eső eszközökre koncentrál - mondta az olajipari vállalat kutatás-kitermelés (upstream) divíziójának ügyvezető igazgatója a Bloombergnek adott interjúban.
A keresőképes bevándorlók negyede tud csak elhelyezkedni az idén Németországban, így többségük tartósan munka nélkül maradhat - olvasható a kölni gazdaságkutató intézet (IW) kedden közzétett jelentésében.
David Cameron brit miniszterelnök szerint igen jelentős módosításokat tartalmaz az európai uniós szabályozási reformtervekről kedden közzétett javaslatcsomag.
Horvátország nem csak szomszédja, de fontos szövetségese a régióban, a NATO-ban és az Európai Unióban Magyarországnak - mondta Kövér László házelnök kedden, amikor fogadta a magyarországi látogatáson tartózkodó Miro Kovac horvát külügyminisztert.
A Segítő Jobb Alapítványt a rendszerváltást követően súlyosan beteg határon túli magyarok tízezreinek anyaországi ellátását szervezte és finanszírozta.
A spanyol király Pedro Sánchezt, a szocialista párt (PSOE) jelöltjét kérte fel kormányalakításra - jelentette be Patxi López, a spanyol parlament elnöke, miután az uralkodó tájékoztatta döntéséről a madridi Zarzuela palotában kedden este.
Másfél százalékot meghaladó gyengülést jeleztek a New York-i értéktőzsdék vezető indexei a keddi kereskedés leállítása előtt két órával, elsősorban a kőolaj árának 4 százalékot meghaladó csökkenésére.
A brit külügyminiszter szerint lehetséges, hogy Oroszország egy apró alavita állam létrehozását akarja elősegíteni a szövetségese, Bassár el-Aszad elnök számára azzal, hogy a damaszkuszi vezető ellenfeleit bombázza az Iszlám Állam elleni harc helyett.
Kaotikus állapotok alakultak ki kedden a Görögország és Bulgária közötti legfontosabb határátkelőnél, mivel a több mint két hete sztrájkoló görög gazdák traktorjaikkal akadályozzák a forgalmat.
A jövő hétre összehívja a köznevelési kerekasztalt az emberi erőforrások minisztere. Kiemelt figyelmet fordít a magyar kormány Indonéziára, a térség egyetlen G20-as országára. Közzétette az uniós szabályozási reformtervekről szóló javaslatcsomagot az Európai Bizottság. A nap hírei 2016. február 2-án, kedden.
A politikusok nem befolyásolhatják a bírák ítélkezési munkáját, de az embereknek nem tiltható meg, hogy elmondják véleményüket a bíróságok döntéseiről - mondta Lázár János kedden Hódmezővásárhelyen.
A politikusok nem befolyásolhatják a bírák ítélkezési munkáját, de az embereknek nem tiltható meg, hogy elmondják véleményüket a bíróságok döntéseiről - mondta Lázár János kedden Hódmezővásárhelyen.