2016. március 8. kedd

márc. 8
15:12
Köznevelési kerekasztal: szükség van állami intézményfenntartóra (Infostart)
Egyetértés mutatkozott a köznevelési kerekasztal keddi ülésén abban, hogy a jövőben is szükség van az állami intézményfenntartóra - állapították meg a tanácskozás résztvevői.
márc. 8
15:12
Újra a teljes vonalon jár a 3-as metró (Alternatív Energia)
Egy szerelvény alól füst szivárgott a Ferenciek tere megállóban.
márc. 8
15:14
Négy párt is módosítana a népszavazási törvényen (Infostart)
A kormánypártok, a Jobbik, valamint az LMP is kiállt a népszavazási törvény mihamarabbi, az anomáliák kiküszöbölését célzó módosítása mellett - a témában az LMP kezdeményezésére tartott - keddi, ötpárti egyeztetésen.
márc. 8
15:42
Felfüggesztett börtönre ítélték Szilvásyt (ATV)
Felfüggesztett börtönre ítélte öt és fél millió forintos hűtlen kezelés miatt Szilvásy Istvánt, az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) egykori vezetőjét a Pesti Központi Kerületi Bíróság keddi elsőfokú, nem jogerős ítéletével.
márc. 8
15:44
Orbán: Engem Budapesten nyilvánosan felakasztanának (ATV)
Meglepő győzelemként ünnepelte a török sajtó kedden az Európai Unió és Törökország előző napi brüsszeli csúcstalálkozóján történteket, a Vatan című tekintélyes török napilap ugyanakkor a címlapján ünneprontónak nevezte Orbán Viktort magyar miniszterelnököt, aki megvétózta a menekültválság megoldására tett török javaslatot.
márc. 8
16:00
Egy dán diáklány iskolákat akart megtámadni (ATV)
Robbantásos merényleteket tervezett egy koppenhágai zsidó iskola és egy másik oktatási intézmény ellen a dán ügyészség feltételezése szerint egy 16 éves diáklány.
márc. 8
16:02
Az ORÖ elnöke a testület újfajta működését ígéri (ATV)
Teljesen új alapokra helyezik az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) működését - jelentette ki az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottságának keddi ülésén az ORÖ másfél héttel ezelőtt megválasztott vezetője.
márc. 8
16:06
Itt az Európai Bizottság jelentése a magyar oktatásról (Infostart)
Az alapkészségek hiányosságait, a szegregációt és a korai iskolaelhagyást kifogásolta, emellett a diplomások arányának növelését is fejlesztendő területként jelölte meg az Európai Bizottság Magyarországról szóló országjelentésének oktatás- és szakképzés-politikai fejezete.
márc. 8
16:08
A vizes vb-re megújul a Róbert Károly körút (Infostart)
Júniusban kezdődik és várhatóan 2017 áprilisában ér véget a Róbert Károly körút 3 milliárd forintos felújítása - közölte a BKK stratégiai és innovációs igazgatója. Nyúl Zoltán kiemelte, hogy három éve az 1-es villamos felújítása közben az útpályán nem dolgoztak.
márc. 8
16:15
Merkel: Nem vagyok hálás Ausztriának (ATV)
A szíriai állampolgárokat érintő, Törökország és az Európai Unió között körvonalazódó szabályozáshoz hasonló megállapodást más országokból származó menekültekre, például irakiakra is ki lehetne terjeszteni - vélte kedden Angela Merkel német kancellár az SWR német rádiónak adott interjújában.
márc. 8
16:24
Tavaly többen fordultak a Budapesti Békéltető Testülethez (Infostart)
A Budapesti Békéltető Testülethez (BBT) 2015-ben 4377 panaszt nyújtottak be a fogyasztók, a 15 százalékos növekedés 2014-hez képest azt mutatja, hogy a fogyasztók egyre jobban ismerik jogaikat és élnek a lehetőségekkel - mondta Baranovszky György, a BBT elnöke a tavalyi évet összegző sajtótájékoztatón.
márc. 8
16:24
LMP: Orbán hozzájárult az EU tehetetlenségének mélyítéséhez (Alternatív Energia)
A miniszterelnök nem vázolt megoldási javaslatokat, csupán annak adott hangot: mit nem támogat.
márc. 8
16:26
Várják a gólyákat Pilismaróton (Alternatív Energia)
A Pilisi Parkerdő munkatársai fémből készült műfészket helyeztek ki.
márc. 8
16:33
Percek alatt elfogytak a jegyek Dárdaiék elődöntőjére (ATV)
Percek alatt elfogytak a belépők kedden a Hertha BSC és a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának Német Kupa-elődöntőjére, amelyet április 20-án rendeznek.
márc. 8
16:42
Agykárosodást szenvedtek a törökszentmiklósi csecsemők (Infostart)
Súlyos agykárosodást szenvedtek a törökszentmiklósi drogügyben érintett csecsemők, mindketten ápolásra szorulnak majd a kórházból kikerülve is - tájékoztatta Lippai Norbert, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet megbízott orvosigazgatója kedden az MTI-t.
márc. 8
16:44
Új alapokra helyezik az Országos Roma Önkormányzat működését (Infostart)
Teljesen új alapokra helyezik az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) működését - jelentette ki az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottságának keddi ülésén az ORÖ másfél héttel ezelőtt megválasztott vezetője.
márc. 8
17:00
Az Ombudsman módosítaná a rokkantsági törvényt (Infostart)
Az alapvető jogok biztosa szerint módosítani kell a megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló törvényt úgy, hogy lehetőség legyen az egyéni szempontok méltó figyelembevételére, és önhibáján kívül senki se kerülhessen ki a rendszerből. Székely László jogszabály-módosítás kezdeményezésére kérte fel az emberi erőforrások miniszterét - közölte az ombudsman hivatala kedden az MTI-vel.
márc. 8
17:09
Drogozó kismamák: Súlyos agykárosodást szenvedtek a csecsemők (ATV)
Súlyos agykárosodást szenvedtek a törökszentmiklósi drogügyben érintett csecsemők, mindketten ápolásra szorulnak majd a kórházból kikerülve is - tájékoztatta Lippai Norbert, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet megbízott orvosigazgatója kedden az MTI-t.
márc. 8
17:15
Balog Zoltánnak gyerekkorában mosogatnia kellett nőnapon (Infostart)
Közös jövőnk női és férfi szemmel címmel tartott kedden nőnapi konferenciát a Fiatal Családosok Klubja, az esemény nyitásaként köszöntő beszédet mondott Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Novák Katalin államtitkár. Balog Zoltán beszédében a minisztérium nőkkel szembeni adósságait és a nőket segítő eredményeket mutatta be, Novák Katalin pedig egyebek mellett a nők részmunkaidős…
márc. 8
17:45
Nem indul a Fehér Házért, de azért odaszúrt Trumpnak (ATV)
Michael Bloomberg, New York volt polgármestere hosszas hezitálás után hétfőn bejelentette, hogy mégsem indul az elnökjelöltségért.
márc. 8
17:51
Megszűnik a hazai menekültellátás? (Infostart)
A Magyar Helsinki Bizottság értékelése szerint a Belügyminisztériumban (BM) formálódó jogszabálycsomag lényegében megszünteti a hazai menekültellátást, és szigorított börtönkörülmények közé kényszeríti az őrizetben lévő menedékkérőket, sok esetben gyerekeket.
márc. 8
17:54
Fordulat jöhet a világgazdaságban (Alternatív Energia)
A magyar gazdaságban az idén lassulás jöhet.
márc. 8
18:03
Farkas Flórián megszólalt az érettségijéről, aztán az OH is reagált (ATV)
Farkas Flórián miniszterelnöki biztos iskolai végzettségeivel kapcsolatba a Magyar Nemzet közérdekű adatigénylésére válaszolva azt közölte, hogy a Budakalászi Gimnázium esti tagozatán érettségizett 2001-ben. Az Oktatási Hivatal ugyanakkor az Index megkeresésére azt válaszolta, hogy nem tudnak Farkas Flórián érettségijéről.
márc. 8
18:09
Imádják a német turisták Magyarországot (Infostart)
Továbbra is kiemelkedő Magyarország népszerűsége a német turisták körében, és kedveltségét tovább növelheti, hogy biztonságos ország - hangzott el kedden Berlinben a Magyar Turizmus Zrt. sajtótájékoztatóján.
márc. 8
18:21
Átlépte a kétszázezres nézőszámot a Saul fia (ATV)
Átlépte a kétszázezres nézőszámot Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas alkotása a magyar mozikban - közölte a filmet forgalmazó Mozinet kedden az MTI-vel.
márc. 8
18:27
Fürjes: megfizethetetlen reklámérték a vizes világbajnokság (Infostart)
A Dagály úszóaréna költsége nem lépi túl a korábbi becsléseket - hangsúlyozta Fürjes Balázs kormánybiztos az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt a jövő évi vizes világbajnokság előkészületeiről tartott beszámolójában.
márc. 8
18:30
"Ez itt az én hazám..." - Lakatok (Alternatív Energia)
Egyre több helyen láthatók a szerelmesek lakatjai.
márc. 8
18:39
Nem fizet a Klik: Fekáliában úszik az iskola (ATV)
Legkevesebb 200 millió forintra lenne szüksége annak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) által fenntartott Tarnazsadányi Általános Iskolának, ahol borzasztó állapotok uralkodnak. Az épületet 60 éve nem újították fel, csak kisebb toldozgatást hajtottak végre, szükségük van egy tornateremre, a vizesblokk pedig egyenesen kritikán aluli.
márc. 8
18:57
Bíróság előtt a "horrorfogorvos" néven elhíresült férfi (ATV)
Megjelent egy francia bíróság előtt a "horrorfogorvos" néven elhíresült férfi, akit azzal vádolnak, hogy több mint száz páciensét megcsonkította.
márc. 8
19:51
Emberöléssel gyanúsítják a divatház örökösét (ATV)
Gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják az Emilio Pucci olasz divatház örökösét, Laudomia Puccit, mivel a család római birtokáról az utca fölé magasodó korhadt fenyőfa rádőlt egy autóra és agyoncsapott két egyiptomi férfit, egy testvérpárt.
márc. 8
19:53
Két ország is korlátozza éjféltől a migránsok beengedését (ATV)
Szlovénia éjféltől ismét szigorít az illegális bevándorlók beengedésének szabályain, és csak azokat a migránsokat engedi be, akik érvényes útlevéllel és vízummal rendelkeznek - tájékoztatták a horvát hatóságok Szerbiát.
márc. 8
19:54
A menekült nők védelmét sürgeti az Európai Parlament (Infostart)
Az Európai Unió migrációs és menekültpolitikájának reformra van szüksége, amelynek nemi szempontokat figyelembe vevő intézkedéseket is tartalmaznia kell a menedékkérő nők és a gyakran velük utazó gyerekek biztonságának növelése érdekében - áll az európai parlamenti (EP) képviselők kedden megszavazott állásfoglalásában.
márc. 8
20:27
Nagy bajban az ORÖ: vissza kell fizetnie az 1,6 milliárdos támogatást (ATV)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) keddtől szabálytalanságok gyanúja miatt eláll az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ) a "Híd a munka" világába projektről kötött szerződéstől, a kedvezményezetteknek vissza kell fizetniük a lehívott támogatási összegeket.
márc. 8
20:33
Labdarúgó NB I - Gól nélküli döntetlen Angyalföldön (Alternatív Energia)
Vasas - DVSC-TEVA 0-0.
márc. 8
20:45
(18+) Brutális: Többször is lecsapott a késes gyilkos Tel-Avivban (ATV)
Egy amerikai turistát megölt, tucatnyi másik embert megsebesített kedden délután Tel-Avivban egy késes ámokfutó, mielőtt agyonlőtték volna - jelentette be az izraeli rendőrség és a belbiztonsági szolgálatok.
márc. 8
20:48
Az Emmi eláll a Híd a munka világába projekttől (Infostart)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) keddtől szabálytalanságok gyanúja miatt eláll az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ) a Híd a munka világába projektről kötött szerződéstől, a kedvezményezetteknek vissza kell fizetniük a lehívott támogatási összegeket.
márc. 8
21:03
Migránsválság: Törökország és Görögország összefog (ATV)
Törökország kész visszafogadni az Európai Unióba igyekvő menekülteket - erősítette meg Ahmet Davutoglu török miniszterelnök kedden Izmirben görög kollégájával, Alekszisz Ciprasszal tartott találkozóját követően.
márc. 8
21:05
Irán ismét megmutatatta elrettentő erejét (ATV)
Ballisztikusrakéta-kísérletet hajtott végre az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat egy hadgyakorlat keretében, több rakétát indított el az ország különböző részeiből - jelentette kedden az ISNA iráni hírügynökség.
márc. 8
21:06
Magyarország átadta a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség soros elnökségét Romániának (Infostart)
Magyarország kedden hivatalosan átadta a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnökségét a tisztséget a következő 12 hónapban betöltő Romániának, az átadási ünnepséget Berlinben, a nemzetközi szervezet főtitkárságának székhelyén tartották.
márc. 8
21:21
Hatalmas mennyiségű kokaint foglaltak le (ATV)
Majdnem három tonna kokaint talált Antwerpen kikötőjében egy Kolumbiából érkezett hajó banánszállítmánya közé rejtve a belga határőrség - tájékoztatott közleményében a belga pénzügyminisztérium a határőrség információira hivatkozva kedden.
márc. 8
21:24
Ennyi munkaadó tervez létszámbővítést (Infostart)
A munkaadók 16 százaléka tervez létszámbővítést 2016 második negyedévében a Manpower munkaerőpiaci szolgáltató cég kedden közzétett felmérése szerint.
márc. 8
21:39
WHO: egyre több a bizonyíték a zika és kisfejűség összefüggésére (ATV)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egyre több a bizonyíték a zikaláz és a kóros kisfejűség (mikrokefália) ok-okozati összefüggésére, ezért a helyzetre továbbra is nemzetközi szintű egészségügyi vészhelyzetként kell tekinteni.
márc. 8
21:57
Magyarország nem szerepel ezen a brüsszeli listán (ATV)
Az Európai Bizottság szerint a tizennyolc vizsgált uniós tagállam közül Bulgáriában, Franciaországban, Horvátországban, Olaszországban és Portugáliában túlzott a makrogazdasági egyensúlyhiány. Magyarország nem küzd ezzel a problémával a brüsszeli testület keddi közlése szerint.
márc. 8
22:00
Balog: minden igaz hit kultúrát hoz létre (Infostart)
A kultúra és a hit összetartoznak, mert minden igaz hit kultúrát hoz létre, és minden igazi kultúra mögött ott a hit - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Fasori Református Templom újjáépített orgonáját bemutató kedd esti hangversenyen.
márc. 8
22:15
Elvi megállapodás jött létre az EU és Törökország között - a nap hírei (Infostart)
A magyar kormányfő a rendkívüli csúcstalálkozó után úgy vélte: eredményre vezetett a magyar-osztrák-szlovén-horvát fellépés. Az alapkészségek hiányosságait, a szegregációt és a korai iskolaelhagyást kifogásolta az Európai Bizottság Magyarországról szóló ország jelentése.
márc. 8
22:15
Valószínűleg megölték az IÁ egyik csúcsvezetőjét (ATV)
Amerikai katonai és hírszerzési források szerint az Iszlám Állam "Omár, a csecsen" néven elhíresült egyik csúcsvezetője, egyfajta "hadügyminisztere" valószínűleg amerikai légicsapás áldozata lett Szíriában.

Keresés