2016. március 23. szerda

márc. 23
19:29
Orbán felmelegített alkotmánymódosítása (Alternatív Energia)
Jó ürügyként szolgál a brüsszeli tragédia a kormánynak.
márc. 23
19:31
Eddig vártak a tanárok (Alternatív Energia)
Munkabeszüntetésre szólítják fel az ország összes iskoláját és mindenkit, akinek fontos a közoktatás ügye.
márc. 23
19:33
Mégsem a szökött repülőtéri merénylőt fogták el (Alternatív Energia)
A 24 éves fiatalember a hatóságok szerint 2013-ban csatlakozott az Iszlám Államhoz.
márc. 23
20:03
Leleplezték a fantomot a Szabadság téren (Alternatív Energia)
„A szabadság fantomja – két év után leleplezzük” címmel tartott demonstrációt szerda este.
márc. 23
20:05
Szombaton nyithat legkorábban a brüsszeli repülőtér (Alternatív Energia)
A merényletek miatt a belga fővárosba tartó repülőgépeket Amszterdamba, Liége-be és más városok repülőtereire irányították át.
márc. 23
20:07
Negyven nemzetet sújtott a brüsszeli terror (Alternatív Energia)
A város még nem ocsúdott fel a rémálomból – Európa nem vette komolyan a terrorveszélyt?
márc. 23
20:18
Göncz Árpádról és Mádl Ferencről nevezhetnek el közterületeket (Infostart)
Két egykori köztársasági elnökről nevezhetnek el budapesti közterületeket, a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán dönthet arról, hogy Göncz Árpád nevét egy új városrész viselje majd a XIII. kerületben, Mádl Ferencnek pedig a Hegyalja út átnevezésével javasolnak emléket állítani.
márc. 23
20:19
Legkorábban szombaton nyithat a brüsszeli repülőtér (Alternatív Energia)
A gépeket addig más városokba irányítják át.
márc. 23
20:19
Moszkva: Orosz különleges alakulatok működnek Szíriában (ATV)
Szíriában ténylegesen orosz különleges alakulatok (Specnaz) működnek - közölte szerdán Alekszandr Dvornyikov vezérezredes, az orosz katonai kontingens vezetője Szíriában az Interfax hírügynökséggel. Moszkva ezzel első ízben ismerte el, hogy szárazföldi csapatokkal vesz részt a harcokban.
márc. 23
20:21
Obama: Az IÁ megsemmisítése a legfontosabb feladat (ATV)
A világnak össze kell fognia a terrorizmus elleni küzdelemben, az Egyesült Államok pedig le tudja és le is fogja győzni az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetet - hangsúlyozta szerdán Barack Obama amerikai elnök argentínai látogatásán, egy nappal a brüsszeli merényleteket követően.
márc. 23
20:36
Göncz Árpádról és Mádl Ferencről nevezhetnek el közterületeket (Metropol)
Jövő héten dönthet róla a Fővárosi Közgyűlés.
márc. 23
20:54
Világbéke (Metropol)
„Minden sokkolóan nagyszabású terrortámadás után hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy innentől a világ alaposan megváltozik.”
márc. 23
21:12
Göncz Árpádról és Mádl Ferencről nevezhetnek el közterületeket (ATV)
Két egykori köztársasági elnökről nevezhetnek el budapesti közterületeket, a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán dönthet arról, hogy Göncz Árpád nevét egy új városrész viselje majd a XIII. kerületben, Mádl Ferencnek pedig a Hegyalja út átnevezésével javasolnak emléket állítani.
márc. 23
21:48
Bankrablás a Blahán, fegyver lehetett az elkövetőnél (Metropol)
Nagyjából 100-200 ezer forintot vitt el az OTP Bank Blaha Lujza téri fiókjából.
márc. 23
21:48
Hillary Clinton: rajtunk a sor, hogy segítsünk Európának (ATV)
Most rajtunk a sor, hogy segítsünk Európának - jelentette ki Hillary Clinton, a Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa Kaliforniában, a belgiumi terrorakciókra utalva.
márc. 23
22:06
Kirabolták az OTP Bank fővárosi, Blaha Lujza téri fiókját (ATV)
Kirabolták az OTP Bank fővárosi, VIII. kerületi Blaha Lujza téri fiókját szerda este - erősítette meg az MTI értesülését Gáspár Bence, az OTP Bank médiakommunikációs vezetője.
márc. 23
22:24
Az EU bel- és igazságügyi minisztereinek rendkívüli tanácskozása Brüsszelben - a nap hírei (Infostart)
Azonosították a keddi brüsszeli öngyilkos merényletek elkövetőit Belgiumban. Kiutasították a brüsszeli robbantások egyik elkövetőjét a török rendfenntartó erők tavaly nyáron - közölte a török elnök.

2016. március 24. csütörtök

márc. 24
0:27
Budapest: a Hegyalja út új neve Mádl Ferenc út lesz? (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán dönthet arról, hogy Göncz Árpád nevét egy új városrész viselje majd a XIII. kerületben, Mádl Ferencnek pedig a Hegyalja út átnevezésével javasolnak emléket állítani.
márc. 24
5:15
Terror: Nehéz helyzetben a titkosszolgálatok (ATV)
Rendkívül nehéz helyzetben vannak az európai titkosszolgálatok, mert szinte lehetetlen kiszűrni a potenciális terroristákat - ezt mondták az ATV Híradónak nyilatkozó szakértők. A brüsszeli robbantások elkövetői ráadásul visszatértek az évtizedekkel korábbi módszerekhez, amire a titkosszolgálatok kevéssé voltak felkészülve. A megfigyelési technológiának még évek kellenek, hogy újra felvehesse a…
márc. 24
5:30
Nem adták át Nyakónak a felvételeket (Alternatív Energia)
Közben megvan az NVI javaslata is a népszavazási törvény módosítására.
márc. 24
5:32
Szóhoz juthatnak a kizárt szakértők (Alternatív Energia)
A nyomozás során beszerzett valamennyi szakértői vélemény a bizonyítás részét képezi.
márc. 24
5:34
Balatonföldváron is dőltek a fák (Alternatív Energia)
Balatonföldváron 60 évnél idősebb fákat irtottak ki.
márc. 24
5:36
Kiskunhalas: elismerés a lövöldöző elfogásáért (Alternatív Energia)
márc. 24
5:38
Erőltetett gazdasági (lejt)menet (Alternatív Energia)
Uniós pénzek húzzák a magyar gazdaság növekedését.
márc. 24
5:40
Eltűnt félmillió bankszámla három év alatt (Alternatív Energia)
márc. 24
6:06
Közelkép - Az utcán se nézünk előre (Alternatív Energia)
„Egyszemélyes közösségek” világa.
márc. 24
6:08
Vasziljev: nincs szükség a mindennapi terror színházára (Alternatív Energia)
Fenébe a kütyükkel és a számítógépekkel – menjetek színházba!
márc. 24
6:10
Elnézést kért Djokovic (Alternatív Energia)
A világelső szerb Novak Djokovic is magyarázkodni kényszerült.
márc. 24
6:12
Vignjevics a Vidiben? (Alternatív Energia)
A fehérváriak cáfolják, hogy már alá is írt az újpesti edző – Jarni Eszéken köthet ki.
márc. 24
6:14
Megismétlődik a finálé (Alternatív Energia)
A 2014-es világbajnokságon kapott eltiltása után először léphet pályára a Barca sztárja, Luis Suárez.
márc. 24
6:16
Portugáliában játszanak a belgák (Alternatív Energia)
A brüsszeli törlésről a keddi robbantások miatt döntöttek.
márc. 24
6:18
Kiesett a Szeged (Alternatív Energia)
A Kielre a címvédő Barcelona vár a negyeddöntőben.
márc. 24
6:18
Tej-, ét-, fehér- vagy szőkecsoki-nyuszit vesz húsvétra? (Infostart)
Idén is várhatóan több mint 800 tonna édességet vásárolnak a fogyasztók országszerte a húsvét körüli időszakban. A Magyar Édességgyártók Szövetségének titkára azt mondta: a tejbevonó masszából készült termékek szinte kikoptak a boltokból, és a tejcsoki mellett egyre nagyobb az érdeklődés a magas kakaótartalmú étcsokoládék iránt.
márc. 24
6:20
Miért is? (Alternatív Energia)
A miniszterelnök viccesnek nevezi a követeléseket, olcsó volna azon tréfálkozni, ki nevet a végén.
márc. 24
6:24
Ne vágj ki minden fát! (Alternatív Energia)
Épületeket konfiskálnak, gyűjteményeket szednek szét.
márc. 24
6:26
Másnap (Alternatív Energia)
Akármi történt is, másnap van. Fel kell ébredni. Fel kellett ébredni New York, Washington, Madrid, London, Párizs - és most Brüsszel után is.
márc. 24
6:27
A Mozambiknál talált roncsok az eltűnt maláj gép részei lehetnek (ATV)
A Mozambik partjainál nemrég fellelt két roncsdarab nagy valószínűséggel a Malaysia Airlines két éve eltűnt MH370-es járatából származik - közölte csütörtökön az ausztrál kormány egyik tagja.
márc. 24
6:28
A KLIK-esedés vége? (Alternatív Energia)
Találtuk: http://y-gen.blog.hu/véta
márc. 24
6:29
Terrorkészültség: Molnár szerint nincs ok a pánikra (ATV)
Egyelőre marad a kettes szintű terrorkészültség Magyarországon. A magasabb fokozatú védelmet a nemzetbiztonsági bizottság tagjai is indokoltnak találták, miután szerdán meghallgatták a titkosszolgálatok, és a rendvédelmi szervek képviselőit. Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s elnöke azonban azt mondta: pánikra nincs ok, itthon nem kell tartani a brüsszelihez hasonló terrortámadástól.
márc. 24
6:30
Mit mondott Orbán Viktor 2006-ban? (Alternatív Energia)
"Csak az ökör következetes..."
márc. 24
6:32
Újra megindultak a tárgyalások a vasmunkáskizárás ügyében (Alternatív Energia)
Népszava, 1923. március 24.
márc. 24
6:34
Orbán politikai veresége (Alternatív Energia)
Bloomberg: A Fidesz népszerűsége egy hónap alatt 7 %-ot esett a biztos pártválasztók között.
márc. 24
6:36
Fontolgatja a kormány a vasárnapi nyitvatartást? - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság értesülései szerint már puhatolóznak kiskereskedelmi láncoknál a kormány részéről a vasárnapi nyitva tartás visszaállításának hatásairól. A napi.hu-n arról olvashatnak, hogy a tavalyinál lassabb ütemben nőhet idén a magyar gazdaság, s a forint az év végére gyengébb lehet, mint most.
márc. 24
6:45
Észak-Korea újabb sikeres rakétakísérletet hajtott végre (ATV)
Sikerrel tesztelt Észak-Korea egy szilárd üzemanyagú rakétahajtóművet az ország vezetőjének, Kim Dzsong Unnak az irányításával - jelentette csütörtökön a KCNA állami hírügynökség.
márc. 24
7:19
Lejárt a határidő: Pukliék megtartják az akciójukat (ATV)
Lejárt a határidő, a Tanítanék mozgalom szerda éjfélig adott időt a bocsánatkérésre és az érdemi tárgyalások megkezdésére. Ez azonban nem történt meg, ezért most már biztos, hogy megtartják a jövő szerdára meghirdetett egy órás polgári engedetlenségi akciót.
márc. 24
7:33
Kafetéria: a turizmus lehet a fő vesztes (Metropol)
Ha juttatások helyett készpénzt kap a munkavállaló, bajba kerülhet a turizmus mellett a vendéglátás is.
márc. 24
7:54
Snowden szivárogtatása segíti a terroristákat világszerte? (ATV)
A 31 halálos áldozatot követelő brüsszeli terrortámadás után ismét éles vita alakult ki a hírszerzés munkájáról, és előkerült Edward Snowden neve is, aki egyesek szerint segített a terroristáknak abban, hogy láthatatlanná váljanak a hatóságok előtt.
márc. 24
8:09
Bankrablás volt a Blahánál - Videó! (Alternatív Energia)
A tettesről felvétel készült, keresi a rendőrség.
márc. 24
8:11
Nagy Háború: sztrájk a Putyilov gyárban (Alternatív Energia)
Éppen száz éve volt a sztrájk a Putyilov gyárban. Korabeli tudósítás a Népszava hasábjain
márc. 24
8:12
Súlyos csapás érte az EU-Törökország megállapodást (ATV)
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) bejelentette: nem vesz részt a menekültek Törökországba toloncolásában. Ugyan az EU megállapodott a törökökkel, arról, hogy miként fogják végrehajtani a menekültek kitoloncolását, nincs hír. Még a görögök sem tudják, akik egyre nehezebben kezelik a gyarapodó tömeget.

Keresés