2016. március 24. csütörtök

márc. 24
8:48
Így vettek 200 millióért használhatatlan irodát Farkas Flóriánék (ATV)
Jóval a piaci ár felett vett Budapest egyik legdrágább kerületében egy nehezen megközelíthető épületet az Országos Roma Önkormányzat, amely eleve alkalmatlan volt a pályázatban vállat funkciók betöltésére. Legalábbis ez derül ki az Emmi jegyzőkönyvéből. Ez lett volna a Híd a munka világába központi irodája.
márc. 24
9:00
Visszaküldte az államfő a nok-törvényt a parlamentnek (Infostart)
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényt Áder János köztársasági elnök csütörtökön. A jogszabályt egy hete fogadták el a képviselők a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal javaslatára.
márc. 24
9:03
Akár két hétig is maradhat a kettes terrorkészültségi fokozat (Metropol)
Amíg nem tisztázódik a helyzet Brüsszelben, addig Magyarországon is marad a készültség.
márc. 24
9:03
Botrányos figurák a parlamentben (Alternatív Energia)
Legközelebb a kormányprogram elkészültekor ül össze a szlovák törvényhozás.
márc. 24
9:05
Veszélyben vannak a gyermekek (Alternatív Energia)
Mintegy 87 millió gyerek kénytelen felnőni háborús övezetekben.
márc. 24
9:06
Áder visszadobta a nok-törvényt (ATV)
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényt Áder János köztársasági elnök csütörtökön.
márc. 24
9:07
Külügyminisztériumi leirat - Puccs veszélyére figyelmeztetnek (Alternatív Energia)
„Bizonyos médiavállalatok és befolyásos cégek” megpróbálják elérni a törvényesen megválasztott kormány megbuktatását”.
márc. 24
9:09
Egészség? Tudatosan! (Alternatív Energia)
A 2016-os évet a Patika és az Új Pillér az egészségtudatosságnak szenteli.
márc. 24
9:11
"A bor készítésének sok jó útja van!" (Alternatív Energia)
Koch Csaba:„Minden út jó, aminek a vége egy egészséges, hibátlan, tiszta ízű bor."
márc. 24
9:13
Felszólítás a Nobel-békedíjas politikusnak (Alternatív Energia)
Mianmarban legalább száz ember maradt rács mögött politikai nézetei miatt.
márc. 24
9:18
Obama legyőzné az Iszlám Államot (Alternatív Energia)
"A legfontosabb, hogy kiirtsuk a barbár terrorizmus gyökereit, amely a világot fenyegeti.”
márc. 24
9:20
Sikeresnek tartja magát a kormányfő (Alternatív Energia)
Szerbia még több külföldi vállalatot tud majd bevonzani.
márc. 24
9:24
8 milliárdot nyerhet Mészáros Lőrinc a vasúton (ATV)
Közel 8 milliárd forintot kaszál Mészáros Lőrinc egy eddig szinte ismeretlen, szűk 30 fős vállalkozása, az R-Kord Kft, írja a Figyelő. A cég a Szombathely-Zalaszentiván vasútvonal villamosításán dolgozhat, az eredetileg becsült árnál 40 százalékkal többért. A drágulás indokai nem túl meggyőzők.
márc. 24
9:26
Palkovics László szívesen beszélget Pukli Istvánnal (ATV)
Még nem lehet megmondani, hogy milyen következményei lesznek annak, ha valaki részt vesz a március 30-ai polgári engedetlenségen, de az biztos, hogy Magyarországon ma egy tanárnak sem kell félni, különösen a kormányzattól nem, hiszen minden problémás kérdéssel foglalkoznak – ezt Palkovics László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 24
9:33
Bakondi: egy-két hétig is fennmaradhat a kettes terrorkészültségi fokozat (Infostart)
Addig fenntartják Magyarországon a kettes, vagyis magas terrorkészültségi fokozatot, amíg nem tisztázódnak a brüsszeli robbantások körülményei és az, hogy milyen további szálai lehetnek - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtök reggel a TV2 Mokka című műsorában.
márc. 24
9:36
Áder visszadobta a nok-törvényt (Metropol)
Szerinte a törvény nem felel meg az elvárásoknak, tisztázatlan és ellentmondásos rendelkezéseket tartalmaz.
márc. 24
10:15
"Van félni valótok" Az Anonymous megfenyegette az IÁ-t (ATV)
Az Anonymous új videót tett közzé az interneten, amelyben hadat üzen az Iszlám Államnak a Brüsszel ellen elkövetett terrortámadásért. Az elhíresült Guy fawkes maszkot viselő férfi azt ígéri, addig nem nyugszanak, amíg a terrorszervezet állandó fenyegetettségben tartja a világot.
márc. 24
10:30
Áder visszaküldte a nok-törvényt a parlamentnek (Alternatív Energia)
A jogszabályt Rogán Antal javaslatára egy hete - kivételes eljárásban - fogadták el a képviselők.
márc. 24
10:32
Sajtóhírek szerint ketten követhették el a maelbeeki merényletet (Alternatív Energia)
A már azonosított Khalid el-Bakraoui mellett egy másik férfit is keresnek.
márc. 24
10:45
Terrorizmus elleni intézkedéscsomag alkotásáról döntött a kormány (Infostart)
Terrorizmus elleni intézkedéscsomag alkotásáról döntött a kormány, módosítanák az alaptörvényt és több kétharmados jogszabályt is - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter csütörtök délelőtt a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
márc. 24
10:47
Kitört a tavaszi szünet (Infostart)
A legtöbb iskolában ma már tavaszi szünet van, így a diákok összesen hat napot tölthetnek otthon.
márc. 24
10:48
Halálra gázoltak egy asszonyt a zebrán (Alternatív Energia)
A Pesti út egyik kijelölt átkelőhelyén a nő azonnal meghalt.
márc. 24
10:50
Pintér: lesz terrorizmus elleni intézkedéscsomag (Alternatív Energia)
Egyeztetnek az ellenzékkel - A javaslat több eleme kétharmados támogatást igényel.
márc. 24
10:51
Terrorizmus elleni intézkedéscsomagról döntött a kormány (ATV)
Terrorizmus elleni intézkedéscsomag alkotásáról döntött a kormány - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter csütörtök délelőtt a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
márc. 24
10:53
Matolcsy mint tananyag? Kiakadt a DK (ATV)
A Demokratikus Koalíció szerint ideológiai nevelést folytat a Fidesz a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, miután a hallgatóknak egy házi dolgozatban kellett jellemezniük az „elmúltnyolcévet”.
márc. 24
11:06
Nem lesz könyvhét a Vörösmarty téren, megfúrta a főváros (Alternatív Energia)
Túl nagy a rumli a vásáron, meg ott nyüzsögnek mindenféle írók, ilyesmi, brrr.
márc. 24
11:06
Terrorizmus elleni intézkedéscsomagról dönöttek (Metropol)
A parlament soron kívüli eljárásban szavazhat majd a javaslatról. Fejlesztenének és létszámot növelnének az illetékes szerveknél.
márc. 24
11:09
Bántalmazták a "gazemberek ügyvédjét" (ATV)
Bántalmazták a novemberi, párizsi terrortámadások megszervezésével vádolt Salah Abdeslam ügyvédjét, Sven Maryt - írta rendőrségi forrásokra hivatkozva a Le Soir francia nyelvű belga napilap csütörtökön.
márc. 24
11:11
Száműzték a Vörösmarty térről az Ünnepi Könyvhetet? (ATV)
1929 óta – egyetlen alkalom kivételével – minden évben megrendezték az Ünnepi Könyvhetet. A Fővárosi Önkormányzat most állítólag kirakta az eseményt a Vörösmarty térről. Kocsis Máté cáfol.
márc. 24
11:21
A szakszervezetek szerint a Klik megszűnése nem megoldás (Infostart)
Sem a pedagógus szakszervezetek, sem a Tanítanék Mozgalom szerint nem jelent megoldást a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megszüntetése. A Tanítanék Mozgalom a tervek szerint az érdekképviseletek csatlakozása nélkül is megtartja a március 30-án az egyórás sztrájkot.
márc. 24
11:24
Juhász: nem lesz vagyonnyilatkozati eljárás Orbán ellen (Metropol)
Tüntetéssel készül az Együtt, szerintük a miniszterelnök családja és ismerősei vásároltak fel több ezer hektár földet.
márc. 24
11:27
Vagyonnyilatkozati eljárás nem, de tüntetés lesz Orbán ellen (ATV)
Nem lesz vagyonnyilatkozati eljárás a miniszterelnök ellen az apja hatvanpusztai birtoka miatt, mert Vejkey Imre, az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke alaptalannak nevezte és elutasította az arra irányuló kezdeményezéseket - közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az Együtt - a Korszakváltók Pártja alelnöke.
márc. 24
11:45
Megkezdték az Iszlám Állam ostromát Irakban és Szíriában (ATV)
Az iraki hadsereg az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció légi támogatásával megkezdte csütörtökön az Iszlám Állam kezén lévő Moszul város régen várt ostromát - jelentette be az iraki egyesített parancsnokság szóvivője. Az RT pedig arról ír, hogy a szíriai hadsereg pedig Palmüra városa ellen indít nagy erejű támadást.
márc. 24
11:57
A Fővárosi Közgyűlés előtt a BKV bérmegállapodása (Infostart)
A BKV Zrt. 2016-os bérmegállapodásának végrehajtásáról is tárgyalhat a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén.
márc. 24
11:57
Nem lesz könyvhét a Vörösmarty téren - Megfúrta a főváros? (Alternatív Energia)
Túl nagy a rumli a vásáron, meg ott nyüzsögnek mindenféle írók, ilyesmi, brrr.
márc. 24
11:59
A Keresztapa: egy remekmű visszatért a vászonra (Alternatív Energia)
Ismét látható a mozikban az egyetemes filmtörténet egyik remeke.
márc. 24
12:21
Felvétel: Egy kisgyermek üvölt édesanyja holtteste mellett a reptéren (ATV)
A brüsszeli reptéren történt robbantás egyik szemtanúja szívszorító videót örökített meg: egy ártatlan kisgyermek üvölt a holttestek és az épületroncsok közepette édesanyját keresve.
márc. 24
12:39
(18+) Felvétel: Egy kisgyermek üvölt édesanyja holtteste mellett a reptéren (ATV)
A brüsszeli reptéren történt robbantás egyik szemtanúja szívszorító videót örökített meg: egy ártatlan kisgyermek üvölt a holttestek és az épületroncsok közepette édesanyját keresve.
márc. 24
12:51
Már a jövő héten a Ház elé kerülhet a nok-törvény (Infostart)
A lehető leghamarabb, akár már a jövő héten az Országgyűlés és annak törvényalkotási bizottsága elé kerülhet a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvény, amelyet Áder János államfő csütörtökön megfontolásra visszaküldte a Háznak - mondta az MTI-nek Gulyás Gergely, a bizottság fideszes elnöke, a parlament törvényalkotásért felelős alelnöke.
márc. 24
12:53
Mi is okai vagyunk az iszlám radikalizálódásának - hetilapszemle (Infostart)
A Figyelőnek egy, az uniós ügyekre befolyással rendelkező német közgazdász-politológus, Daniel Gross azt mondta: Angela Merkel nem kerül ki vesztesen a menekültválságból, míg a Heti Válasznak Maróth Miklós Széchenyi-díjas arabista úgy nyilatkozott: az iszlám radikalizálódásának egyik oka mi vagyunk.
márc. 24
13:09
Bűbájos antilopbébi született a Nyíregyházi Állatparkban - fotók (Alternatív Energia)
A kis borjú szerdán jött világra, érkezése után pár órával már lábra is állt.
márc. 24
13:11
Virágzik a repce Zala megyében - Fotó! (Alternatív Energia)
A bájos virágú, értékes ipari növény a káposztafélék családjának Brassica nemzetségébe tartozik.
márc. 24
13:16
Juncker: A terroristák közülünk valók (ATV)
Európa nem importálta a terroristáit, a támadók itt születtek, és nincs egyértelmű válasz arra, hogy miért fordultak Európa ellen - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke egy csütörtöki lapinterjúban.
márc. 24
13:18
Börtönnel büntetnék a nemzet vagy állam gyalázását (ATV)
Ismét börtönbüntetéssel sújtanák a román nemzet vagy állam nyilvános gyalázását Romániában annak a törvénytervezetnek az elfogadása esetén, amelyet több mint hatvan, többségükben szociáldemokrata honatya terjesztett a szenátus elé - közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
márc. 24
13:27
Megszűnhet a József nádor téri női hajléktalanszálló (Infostart)
Megszűnhet a V. kerületi, József nádor téri, 64 férőhelyes női átmeneti hajléktalanszálló, ugyanis a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén dönthet arról, hogy felmondja az Oltalom Karitatív Egyesülettel kötött ingatlanhasználati szerződést.
márc. 24
13:27
MSZP: van olyan fideszes, aki szót emel az állami lopás ellen (Metropol)
Az MSZP szerint most már van olyan prominens fideszes politikus, Áder János köztársasági elnök, aki hajlandó felemelni a szavát az intézményesített állami lopás miatt - mondta az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
márc. 24
13:27
Kiderült, mi is a Ceres törpebolygó kráterének titokzatos fénylő foltja (Alternatív Energia)
A legújabb felvételek összetett jelenségekről árulkodnak, ami újabb megfejtendő rejtélyeket jelent.
márc. 24
13:29
Polgári engedetlenséget hirdetett a Tanítanék mozgalom március 30-ra (Infostart)
Meghirdette a korábban kilátásba helyezett polgári engedetlenséget március 30-a délelőttre, egyórás időtartamra, a Tanítanék mozgalom nevében Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója csütörtökön Budapesten.
márc. 24
13:29
LMP: a kormány gyanús módon ellenőrizteti az uniós pénzek felhasználását (Metropol)
Magáncégek segítségével hívta le az uniós pénzeket a kormány - állítják.
márc. 24
13:29
Behatoltak a kormányerők az IÁ által megszállt Palmürába (Alternatív Energia)
A szíriai ellenzék szerint azonban a hír hamis.

Keresés