2016. június 27. hétfő

jún. 27
9:29
Menekültek ezreit helyezték el (Alternatív Energia)
A 3324 személyt a Földközi-tengerből mentették ki.
jún. 27
10:03
Kétféle étcsokoládét is visszahív az IKEA (ATV)
A Choklad Mörk 60 százalékos és a Choklad Mörk 70 százalékos kakaótartalmú étcsokoládék csomagolásán a tej és mogyoró összetevőket nem megfelelő módon tüntették fel, ezért az IKEA az összes ilyen termék árusítását beszüntette, de a csokoládékat biztonsággal fogyaszthatják azok, akik nem allergiásak a tejre és a mogyoróra - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
jún. 27
10:05
London talán soha nem fog kilépni az unióból (ATV)
London talán soha nem fogja bejelenteni a britek kilépését - vélte egy magas rangú brüsszeli diplomata, miután Nagy-Britanniát az európai intézmények vezetői eddig hiába szólították fel arra, hogy az ország Európai Unióból való kilépését (Brexit) eredményező népszavazást követően hivatalos bejelentésével indítsa meg az elválási folyamatot.
jún. 27
10:39
Gyurcsány: Ha Horn Gyula élne, a DK tagja lenne (ATV)
A napokban a britek kiszavazták magukat Európából, a magyar labdarúgók stadionról stadionra utaztak Franciaországban, a hazai ellenzék pedig kereste önmagát. Lefülelt mondatok.
jún. 27
10:57
Kicsavart fák, megrongált házak: Ismét lecsapott a vihar (ATV)
Többségében fakidőlésekhez és vízszivattyúzásokhoz riasztották a tűzoltókat a viharos szél és a felhőszakadás miatt hétfőre virradó éjjel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
jún. 27
10:59
Felfüggesztette az MNB a Quaestor tevékenységi engedélyét (ATV)
Felfüggesztette a Quaestor Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési alapkezelésre és portfoliókezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Quaestor-kártalanításban érintett befektetők érdekeinek védelme miatt ugyanakkor kivételt jelentenek a befektetési jegyek visszaváltásának fedezetét szolgáló eszközértékesítések, illetve a visszaváltás lehetőségéhez kapcsolódó…
jún. 27
11:15
"Magyarország büszke lehet" Dicséri Királyékat a világsajtó (ATV)
Hiába olvasható az újságok címlapján, hogy Belgium lesöpörte Magyarországot a franciaországi Eb nyolcaddöntőjében, a cikkírók mindegyike egyetértett abban, hogy lenyűgöző az a teljesítmény, amit Storck csapata az elmúlt napokban véghezvitt. Sajtószemle.
jún. 27
11:33
Elhunyt a legendás német színész (Alternatív Energia)
A 77 éves művész rövid betegség után vesztette életét.
jún. 27
11:33
A horvát titkosszolgálat is figyelmeztet a terrorra (ATV)
A horvát titkosszolgálat (SOA) értékelése szerint Horvátországban továbbra is stabil a biztonság, viszont az iszlám terrorizmus jelenléte a környező államokban komoly veszélyt jelent az ország számára - idézte a Vecernji List című horvát napilap hétfőn a SOA-nak a 2015-ös évre és az idei első negyedévre vonatkozó jelentését.
jún. 27
11:51
Visszatérhetnek az oroszok Törökországba (ATV)
Felélénkült a Törökország és Oroszország között kialakult viszály rendezésének folyamata néhány hónappal azt követően, hogy a török légierő tavaly novemberben lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai határnál - mondta Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes hétfőn Ankarában, a minisztertanács ülését követő sajtótájékoztatón.
jún. 27
11:53
Die Welt: Lehet, hogy ütött a kelet-európaiak órája (ATV)
A Die Welt című német konzervatív napilap hétfői számában Boris Kálnoky arról írt, hogy a Brexit milyen következményekkel járhat Magyarországra és a visegrádi országokra nézve.
jún. 27
11:55
(18+) "Öljük meg őket!" Véres harcba torkollt a neonáci tüntetés - felvétel (ATV)
Több mint 10 embert megkéseltek a kaliforniai Sacramentóban, amikor a szélsőjobboldali demonstrálók és az ellentüntetők összecsaptak egymással.
jún. 27
12:27
Storck: nem játszottunk olyan bátran, mint korábban (Alternatív Energia)
A szövetségi kapitány a vereség ellenére gratulált a magyar csapatnak.
jún. 27
12:27
Dráma: Betemette az embereket a 'Cunami' Skóciában - képek (ATV)
Tizenegy ember megsérült, miután a skóciai Motherwellben található M&D vidámparkban kisiklott egy hullámvasút.
jún. 27
12:29
Burány Sándor lehet az MSZP frakcióvezetője (ATV)
A pártcsatározások egyik vesztese a Tóbiás József mögött álló Baja Ferenc.
jún. 27
12:45
Fordult a kocka: Megnőtt a cukorbeteg gyerekek száma (ATV)
Minden tizedik, félévesnél fiatalabb csecsemő potenciálisan túlsúlyos, 5 százalékuk pedig elhízott, ami nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a népbetegségnek számító 2-es típusú cukorbetegség már nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek körében is egyre gyakoribb - közölte a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) és az Első 1000 Nap Program hétfőn az MTI-vel.
jún. 27
12:47
Járókelők értékelték a magyar válogatott teljesítményét (ATV)
A nyolcaddöntőben búcsúzott a magyar labdarúgó-válogatott, miután 4 gólos vereséget szenvedett Belgiumtól. Az atv.hu munkatársa a járókelőket kérte meg, hogy értékeljék Dzsudzsákék teljesítményét.
jún. 27
13:03
Vasúti átjáróban ütközött egy kocsi a HÉV-vel (Alternatív Energia)
A ráckevei vonalon pótlóbuszok viszik az utasokat.
jún. 27
13:19
Kegyetlen: Haldokló óriásteknőssel szelfiztek, majd szétverték a fejét – képek (ATV)
Kritikus állapotban volt az a veszélyeztetett állatnak minősülő teknős, amit a turisták kicipeltek az óceánból, hogy szelfizhessenek vele. Az állat kis híján elpusztult.
jún. 27
13:36
"Orbán Viktor kiteszi-e a kormányból Rogán Antalt?" (ATV)
Írásbeli kérdést intézett Orbán Viktorhoz az Együtt országgyűlési képviselője a Rogán-Portik-üggyel kapcsolatban.
jún. 27
13:54
Elhunyt a legendás színész (Alternatív Energia)
A művész 77 évesen halt meg.
jún. 27
13:54
Ferenc pápa: A keresztényeknek bocsánatot kell kérniük a melegektől (ATV)
Ferenc pápa vasárnap azt nyilatkozta, hogy a keresztények tartoznak egy bocsánatkéréssel a homoszexuálisoknak és más olyan csoportoknak, amelyeket megbántott az egyház.
jún. 27
13:56
Döntenek a gyereket és mamáját halálra gázoló sofőrről (Alternatív Energia)
Megkezdődött a lengyel járművezető pere, aki tavaly okozta a balesetet.
jún. 27
13:56
Kép: Ő a világ legidősebb asszonya (ATV)
A 116 éves olasz Emma Martina Luigia Morano Martinuzzi lett a világ legidősebb embere, miután elődje, az amerikai Susannah Mushatt Jones május 12-én New Yorkban elhunyt 116 éves korában. Az 1899. november 29-én született asszonyról készült fénykép az észak-olaszországi Verbaniában lévő otthonában készült 2016. június 27-én.
jún. 27
14:30
Jogerős: Pert nyert az ATV a Jobbikkal és Novák Előddel szemben (ATV)
Még Jobbikos képviselő volt, amikor tavaly októberben meg akarta rongálni a Szabadság téri emlékművet. Ki is akadtak rá rendesen a frakcióban, hogy széttrollkodja a néppártosodást. Megírtuk, pereltek, megnyertük.
jún. 27
15:06
Milliókkal nőhet a légszennyezés miatti halálozás világszerte (ATV)
Milliókkal nőhet 2040-ig a légszennyezés miatti halálozások száma évente a világon, ha az energia előállításán és felhasználásán nem változtat a világ - állapította meg a Nemzetközi Energiaügynökség jelentésében.
jún. 27
15:42
Izrael és Törökország normalizálja kapcsolatait (ATV)
Törökország és Izrael normalizálta kétoldalú kapcsolatait - jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök hétfőn Ankarában.
jún. 27
16:00
Forgalomkorlátozás lesz a délutáni ünneplés miatt Budapesten (ATV)
Forgalomkorlátozásokra, emiatt egyes közösségi közlekedési járatok menetrendjének módosulására kell számítani hétfő este a fővárosi Hősök terénél, ahol a magyar labdarúgó-válogatottat ünneplik majd a szurkolók - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
jún. 27
16:16
Orbán újragombolna (Alternatív Energia)
Elemében van a miniszterelnök - véli holnap megjelenő jegyzetében Várkonyi Tibor.
jún. 27
16:16
Erdogan bocsánatot kért Putyintól (ATV)
A török miniszterelnök sajnálatát fejezte ki Putyin orosz elnöknek, a tavaly novemberben lelőtt orosz repülő kapcsán.
jún. 27
16:51
Súlyos árvízvédelmi készültség van Békés megyében (ATV)
Újabb szakaszon rendeltek el belvízvédelmi készültséget Békés megyében a vasárnap lehullott csapadék miatt, így a tíz szakaszból már kilencen van szükség védekezésre - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság.
jún. 27
17:27
"Boris Johnson egy megborotvált orángután" (ATV)
Meglehetősen karakán módon kelt ki a brit politikusok ellen az HBO szatirikus műsorának népszerű műsorvezetője, John Oliver.
jún. 27
17:29
Feljelentették Erdogant Németországban (ATV)
Háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt feljelentést tett hétfőn Recep Tayyip Erdogan török elnök és más török tisztségviselők ellen két hamburgi ügyvéd.
jún. 27
18:03
Magyar portál kérésére távolították el a Királyt gyalázó karikatúrát (ATV)
Királyt Gábort gyalázó karikatúra jelent meg a Goal.com International oldalán, melyet a Goal.com Magyarország kérésére töröltek.
jún. 27
18:36
Jávor: a Brexit után jöhet a kétsebességes Európa (ATV)
Bár jogilag lenne rá lehetőség, nem sok esély van egy újabb népszavazás kiírására a brit uniós tagságról – legalábbis a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője szerint, aki az ATV Start-ban azt mondta, nehezen elképzelhető, hogy egy érvényes, 70 százalék feletti részvétellel lezajlott népszavazás után addig szavaztatnák újra a brit választókat, amíg olyan eredmény nem születik, amit nem…
jún. 27
18:54
Olaszország - Spanyolország 1-0 (ATV)
Kiesésre áll a címvédő az Európa-bajnokságon: a nyolc közé jutásért két világ- és Európa-bajnok, Olaszország és Spanyolország játszik. A várakozásokkal ellentétben nem alakult ki spanyol fölény, sőt, az olaszok többször veszélyeztették a spanyol kaput.
jún. 27
19:12
Nőt neveztek ki első ízben a NATO főtitkár-helyettesének (Alternatív Energia)
Rose Gottemoeller októberben lép majd hivatalba.
jún. 27
19:12
Olaszország - Spanyolország 2-0, Izland - Anglia 2-1 (ATV)
Kiesett a címvédő az Európa-bajnokságon: a nyolc közé jutásért két világ- és Európa-bajnok, Olaszország és Spanyolország lépett pályára. A várakozásokkal ellentétben nem alakult ki spanyol fölény, sőt, az olaszok többször veszélyeztették a spanyol kaput. Anglia már a 4. percben vezetést szerzett Izland ellen, ám Izland 1 perccel később egyenlített, majd még a félidőben megfordította az eredményt.…
jún. 27
19:48
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság semmisnek nyilvánította a szigorított abortusztörvényt (ATV)
Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi Legfelső Bíróság semmisnek mondta ki hétfőn a Texas államban érvényben lévő, szigorított abortusztörvényt.
jún. 27
19:50
Jemenben háromszoros robbantást végzett az Iszlám Állam - halottak (ATV)
Legalább 14 ember életét vesztette, és 15-en megsebesültek hétfőn Dél-Jemenben három különböző, de nyilvánvalóan összehangolt pokolgépes támadásban, amelyek elkövetőjeként az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet jelentkezett.
jún. 27
20:24
Foci Eb 2016 - Olaszország-Spanyolország 2-0 (Alternatív Energia)
Vicente del Bosque csapata búcsúztatta a címvédőt a legutóbbi finálé visszavágóján.
jún. 27
20:24
Kopaszok csaptak össze civilekkel a városligeti projekt miatt (ATV)
Balhé volt a Közlekedési Múzeumnál Budapesten. Kopasz biztonsági emberek és civilek csaptak össze éjjel, miután a Városliget Zrt. körbekordonozta a bontásra ítélt épület előtti területet. Szerintük ugyanis csak így tudják biztosítani a bontást. Azért éjszaka zárták körbe a közterületet, mert akkor nem állnak ott autók. A Városliget Zrt. szerint minden jogszerűen történik a Múzeumnál.
jún. 27
20:42
Jó idő ígérkezik, több nap, kevesebb csapadék (Alternatív Energia)
Napközben 23-27 fok között alakul a hőmérséklet.
jún. 27
22:12
Az MSZP nyáron rendezi sorait (ATV)
Nincs pártszékház, nincs hova bemenni, ezért az átadás átvétel a képviselői irodaházban történt meg -mondta Molnár Gyula az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. AZ MSZP hétvégén megválasztott elnöke azt mondta, az újbudai pártközpontban lesz az irodája egyelőre, de szeretne a pártnak egy központot hosszabb távon. Döntött az MSZP, Tóbiás József helyett Molnár Gyulát választották elnöknek, aki…

2016. június 28. kedd

jún. 28
5:15
További tisztcserék az MSZP-ben (Alternatív Energia)
Székház híján kerületi irodából irányítja a szocialistákat az új elnök.
jún. 28
5:17
Titok, hol szurkol Orbán (Alternatív Energia)
Havasi Bertalan: a kormányfő magánprogramjáról eztán sem adunk tájékoztatást.
jún. 28
5:19
Mediaworks-jelzálog a Helyi Téma védjegyein (Alternatív Energia)
Vitézy Tamás lapját egykor megjelentető cég felszámolója tavaly óta próbál pénzt csinálni a védjegyek elárverezéséből.
jún. 28
5:21
"Önjáró vélemény" a numerus claususról (Alternatív Energia)
jún. 28
5:23
Mitől olyan szuper Rákay Philip könyve? (Alternatív Energia)
A kormány indoka elképesztő? Cinikus? Döntse el.
jún. 28
5:24
Gyurcsány: Nem fognak bennünket kizárni (ATV)
Olyan politikai akciót szervezni ezekben az időkben, ami nem erősíti az uniót, hanem gyengíti, felelőtlenség - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A DK elnöke szerint a magyar miniszterelnöknek át kell gondolnia politikáját a brit népszavazást követően. A Fidesz szerint viszont Gyurcsány és pártja Brüsszel magyar hangja. "Nem fognak bennünket kizárni - tette hozzá - de…

Keresés