Időhúzásra játszanak a nyomozó hatóságok áfacsalás-ügyben, állítja a botrány kirobbantásáról ismert Horváth András. A volt NAV-alkalmazottat azzal vádolja az adóhatóság, hogy jogosulatlanul vitt ki adatokat a hivatalból, de a nyomozás továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik.
Szökőmásodperc a szökőévben: egy másodperccel hosszabb lesz a 2016-os év a Föld valós forgási ideje és az atomórák által mért idő közti eltérés kiegyenlítése érdekében.
A kőkemény ellenzékiség az a folyamat, amit még frakcióvezető-helyettesként is képviseltem, ügyek mentén végig kell menni, nem megijedni, hanem csinálni – ezt Tóth Bertalan mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Befejezte a Kész Zoltán független országgyűlési képviselő által a bérplafonról szóló népszavazáshoz összegyűjtött aláírások ellenőrzését a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a képviselő több mint százezer érvényes aláírást nyújtott be - jelentette be Pálffy Ilona, az NVI elnöke csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Választási Bizottság ülésén.
Theresa May belügyminiszter és Andrea Leadsom energiaipari államtitkár kapta a legtöbb szavazatot a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjelölt-választásának csütörtökön tartott második fordulójában, így a párttagság közülük választhatja meg őszig az új konzervatív vezetőt. Így kijelenthető, bármi lesz is a szavazás végeredménye, Nagy-Britanniát ismét női miniszterelnök fogja vezetni.
Döntöttek a riói csapat összetételéről a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtöki közgyűlésén. Letette az olimpiai esküt csütörtökön Budapesten a 29 nap múlva, augusztus 5-én kezdődő riói játékokon szereplő magyar csapat.
Az amerikai képviselőház republikánus elnöke, Paul Ryan arra kérte a titkosszolgálatokat, hogy Hillary Clintontól, a demokraták várható elnökjelöltjétől a választási kampány idején tagadják meg az információkat, mert nem tudja kezelni a bizalmas, titkos információkat. Ugyanakkor viszont nem emelnek vádat Hillary Clinton ellen. A döntést az amerikai igazságügyi miniszter jelentette be, aki…
Németországban a szövetségi törvényhozás (Bundestag) csütörtökön megszigorította a szexuális bűncselekmények büntetésének szabályozását, aminek révén áldozatvédő szervezetek régi követelésére bevezetik azt az alapelvet, hogy "a nem mindig nemet jelent", és a túlnyomórészt észak-afrikai férfiak által nők ellen szilveszterkor tömegesen elkövetett zaklatások hatására büntetni rendelik a test nem…
Nyilvánvalóan nem volt felkészülve egy esetleges terrortámadásra a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér: a katasztrófavédelmi előírások szerint elkészített mentési tervben ugyan szerepel, hogy mi a teendő egy esetleges repülőgép-szerencsétlenség idején, a terrorista merénylet eshetőségét azonban nem részletezik - írta csütörtökön egy szakértői jelentésre hivatkozva a Le Soir című belga napilap.
Legkésőbb július 12-éig van lehetőségük a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezőknek arra, hogy benyújtsák még hiányzó dokumentumaikat, illetve egyetlen alkalommal módosítsák a korábban megjelölt szakok sorrendjét - közölte az Oktatási Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Letartóztatták Németországban a tavaly novemberi párizsi támadások elkövetőinek egy feltételezett cinkosát, aki valószínűleg a terroristák megbízásából felmérte a balkáni migrációs útvonalat - közölte csütörtökön a szövetségi legfőbb ügyészség.
Felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki egy iraki és egy algériai férfira csütörtökön Kölnben a szilveszteri szexuális zaklatásokkal kapcsolatban. Ezek az első elmarasztaló ítéletek, amelyeket szexuális bűncselekmény miatt hozott a németországi nagyváros bírósága a nők ellen tömegesen elkövetett támadások nyomán.
Észak-Korea külügyminisztériuma csütörtökön "hadüzenetként" értékelte azt, hogy előző nap az amerikai pénzügyminisztérium első alkalommal szankciókat vetett ki az Észak-Koreát irányító Kim Dzsong Unra és a világtól elzárt, kommunista ország több vezetőjére.
Bejelentette távozását csütörtökön Eduardo Cunha, a brazil kongresszus alsóházának elnöke, akit Dilma Rousseff brazil államfőhöz hasonlóan korrupció gyanúja miatt korábban ideiglenesen már felfüggesztettek hivatalából.
A házigazda francia labdarúgó-válogatott lesz a portugál csapat ellenfele az Európa-bajnokság fináléjában, miután a csütörtök esti elődöntőben 2-0-ra legyőzte a világbajnok német együttest Marseille-ben.
Amatőr kincskeresőket füleltek le régészek Hajdúböszörménynél. Egy gótikus templom romjai mellett vették észre, hogy valaki jellegzetes kaszáló mozdulatokkal járja a szántóföldet. Ezen a területen nagyon sok lelet lehet, mert már a bronzkorban is éltek itt. Nem ez a férfi volt az első kincskereső: tavaly is lebukott egy amatőr. Ő egy 20 milliót érő edényt akart hazavinni. További részletek a…