Angela Merkel német kancellár építő jellegűnek minősítette a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel szombaton Varsóban folytatott megbeszélését, de hozzátette, hogy a két fél közötti vitás kérdések nem tűntek el.
Theresa May, a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik miniszterelnök-jelöltje szerint "a Brexit Brexitet jelent", és az Egyesült Királyság mindenképpen kilép az Európai Unióból.
Egy japán férfi csodával határos módon élte túl a bika ökleléseit a hagyományos bikafuttatáson, Spanyolország északi részén található Pamplonában. Ugyanezen a helyen tizennégyen sebesültek meg a hagyományos bikafuttatás harmadik napján. Az idei bikafuttatásnak már halálos áldozata is van.
Barack Obama amerikai elnök szombaton kérte Angela Merkel német kancellárt, hogy a britek EU-ból távozása, a Brexit után az EU és Nagy-Britannia között legyen "szoros kapcsolatrendszer", s egy ehhez vezető "rendezett átmenet".
Tömegverekedésbe torkollott két család vitája pénteken este a Veszprém megyei Szentimrefalván. A helyiek azt mondják, hogy hat éve tart a probléma, mert akkor költözött be egy család, amelynek tagjai gyakran kötnek bele a régebb óta ott lakókba. Olyan nagy volt a vita, hogy a helyszínre kilenc rendőri egységet kellett küldeni, így tudták csak megfékezni az egymásra támadó feleket. További…
Egyedül követte el a rendőrök elleni támadásokat a dallasi merénylő. Kiderült, hogy nem több támadó lőtt, hanem ugyanaz a férfi tüzelt különböző pontokról. Az is kiderült, hogy a 25 éves támadót nemi erőszak elkövetésével vádolták. Ezért függesztették fel afganisztáni katonai kiküldetését. Közben több amerikai nagyvárosban is egyenruhásokra lőttek, de nem történt újabb haláleset. A rendőri erőszak…
Nagyon sok súlyos baleset történt, szombat hajnalban huszonéves fiatalok haltak meg, amikor autójukkal felborultak Csepelen. A belvárosban a Hungária körúton mentőautó karambolozott, a sofőr és az ápoló is kórházba került. Az M5-ösön pedig kigyulladt egy autó. További részletek a videóban.
Rendkívüli rendőri készültség várható vasárnap este a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét követően Párizsban a Champs-Elysées sugárúton, amelyet francia győzelem esetén elözönlenek majd a hazai szurkolók.
Egy család 11 tagjával, köztük öt gyerekkel végeztek ismeretlen fegyveresek a mexikói Tamaulipas állam fővárosában, Ciudad Victoriában; röviddel a családirtás után a városban megöltek még négy embert, két férfit és két nőt.
Újabb rendőrgyilkosságokkal fenyegették ismeretlenek szombat este a dallasi rendőr-főkapitányságot, és emiatt a város egész területén fokozták a biztonsági intézkedéseket.
Az Európai Unióban mára a multikulturalizmushoz való viszonyulás a tolerancia és a progresszivitás fokmérője lett: eszerint egy társadalom számára az az előnyös, ha demográfiai, kulturális és vallási területen minél inkább egyfajta pluralizmus valósul meg. A Hetek összegyűjtötte a legelképesztőbb kulturális szokásokat szerte az egész világból.
Elismerte választási vereségét az ausztrál ellenzéki Munkáspárt vasárnap, több mint egy héttel az előre hozott választás után, Malcolm Turnbull miniszterelnök pedig bejelentette, hogy az általa vezetett konzervatív koalíciót újraválasztották.
Közös, regionális együttműködésben megvalósuló európai határvédelemre van szükség, míg nem születik hatékony és együttes európai védelmi politika - jelentette ki Hans Peter Doskozil, osztrák védelmi miniszter a Die Presse című osztrák napilap vasárnapi számában megjelent interjújában.
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Pethő Zsolt, Balázs Béla-díjas zeneszerző. Rengeteg népszerű, régi magyar mesefilm zenéjét komponálta, amiken generációk nőttek fel.