Le kellett állítani a vonatközlekedést az egyik legforgalmasabb vonalon, Budapest és Cegléd között szombat este. A sínek mentén tucatnyi helyen égett a száraz fű, volt ahol a házak is veszélyben voltak. Valószínű, hogy egy meghibásodott szerelvény miatt alakult ki a hatalmas tűz. További részletek a videóban.
Két héttel az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren elkövetett, több tucat halálos áldozatot követelő terrortámadás után a török hatóságok a merénylet újabb gyanúsítottjait vettek őrizetbe - jelentette az Anadolu állami hírügynökség igazságügyi forrásokra hivatkozva.
Legalább 2020-ig nem várható jelentős átszervezés a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ esetében, amely a kormány jelenlegi álláspontja szerint a kórházfejlesztések után nem csak ápolási otthonként működhet tovább - írja a Magyar Nemzet hétfői számában.
Vasárnap este 9 órakor lépett pályára Párizsban Portugália és Franciaország, a franciaországi Európa-bajnokság két döntőbe jutott válogatottja. A 23. percben Ronaldót sérülés miatt le kellett cserélni. A rendes játékidő 0-0-ra végződött. A 109.percben Eder szerzett győztes gólt Portugáliának.
Válaszcsapással fenyegetőzött az észak-koreai hadsereg hétfőn, arra reagálva, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea megállapodott a THAAD típusú, korszerű amerikai rakétavédelmi rendszer dél-koreai telepítéséről.
A portugál labdarúgó-válogatott Eder hosszabbításban szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a házigazda francia csapatot a 15. labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében.
Véget ért az Európa-bajnokság, a magyar csapat pedig várakozáson felül teljesített. Dzsudzsákék érdemeit az is emeli, hogy döntetlent játszottak a portugálokkal egy olyan meccsen, ahol Ronaldóék a továbbjutásukért küzdöttek. Íme a magyar válogatott összes találata.
Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottságot hibáztatja az Európai Uniót sújtó válság miatt a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív napilapban hétfőn megjelent cikkében, és azzal a felhívással fordul a tagországokhoz, hogy vegyék vissza a hatalmi jogköröket Brüsszeltől.
A legutóbbi napokban közéleti személyiségek értelmezték a kvótaellenes népszavazást, újságírók és politológusok keresték a mértékadó pártokat, ellenzéki politikusok pedig önmagukat. Lefülelt mondatok.
Shakiri ollózós gólja, az izlandiak hihetetlen menetelése és Ronaldo tombolása - amit Dzsudzsák gólja váltott ki belőle – is bekerült abba az összefoglalója, ami a torna legemlékezetesebb jeleneteit foglalja össze.
Egy kínai békefenntartó meghalt, hat társa pedig megsebesült a dél-szudáni fővárosban a Salva Kiir elnök és rivális alelnöke, Riek Machart erői között zajló harcokban, amelyek hétfőre sem csillapodtak - közölte hétfőn a kínai védelmi minisztérium. Megfigyelők attól tartanak, hogy a jelenlegi események újra véres polgárháború küszöbére sodorhatják a 2011-ben Szudántól függetlenné vált afrikai…
Cristiano Ronaldo sérülése után kevesen hitték, hogy a csoportharmadikként továbbjutó portugálok képesek lesznek felülkerekedni a házigazda franciákon.
Az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzdő, Fekete életek számítanak nevű civil mozgalom természeténél fogva rasszista - vélte a CBS amerikai televíziónak vasárnap adott interjújában Rudy Giuliani, aki New York republikánus polgármestere volt nyolc éven keresztül.
Váratlanul Bagdadba látogatott az amerikai védelmi miniszter, hogy tárgyaljon az iraki vezetőkkel az Iszlám Állam kezén lévő Moszul elleni offenzíva részleteiről.
A szomorúság és a kiábrándultság hangján számoltak be hétfőn a francia lapok a hazai válogatott vereségéről a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében.
A rendőrség minden körülményt vizsgál a Balaton Soundon talált két eszméletlen lány ügyében, négy embert már elő is állítottak - írta közleményében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
A portugál sajtó elragadtatással ír a labdarúgó-válogatottról azután, hogy a csapat vasárnap hosszabbítás után 1-0-ra legyőzte a házigazdák együttesét a franciaországi Európa-bajnokság döntőjében.
Didier Deschamps szövetségi kapitány szerint neki és a francia labdarúgó-válogatottnak, valamint az egész országnak időre lesz szüksége ahhoz, hogy feldogozza, elvesztették a hazai rendezésű Európa-bajnokság fináléját a portugálokkal szemben. Fernando Santos, a győztes portugál válogatott szövetségi kapitánya viszont Cristiano Ronaldót és Pepét dicsérte.
A varsói NATO-csúcstalálkozó átrajzolta a globális biztonság térképét és megerősítette Lengyelország biztonságát - jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő azon a hétfői sajtótájékoztatón, amelyen az észak-atlanti szervezet tanácskozását értékelték.