Jóváhagyták a Spanyolország és Portugália elleni deficitszankciós eljárás elindítását az Európai Unió pénzügyminiszterei a Brüsszelben kedden tartott ülésükön.
Az új brit kormánynak el kell döntenie, hogy mikor kezdeményezi az uniós kilépési tárgyalások megkezdését, és hogy milyen viszonyt alakítson ki az Európai Unióval a közösségen kívüli Nagy-Britannia - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.
Az ügyész szerint Tarsoly Csaba az általa létrehozott és irányított bűnszervezet határozott fellépésű, ellentmondást nem tűrő vezetője volt, aki a cégcsoport valamennyi cégének vagyonát saját vagyonának tartotta és a legnagyobb természetességgel akként is kezelte. A Questor-ügy keddi, első tárgyalásán a vádhatóság képviselője megkezdte a vádirat ismertetését.
A kormány új gyülekezési törvényt készít elő, hogy korrigálja az Alkotmánybíróság (Ab) által kedden megállapított mulasztásos alkotmánysértést. Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, tudomásul veszik az Ab azon döntését, amely szabályozatlannak ítélte a gyülekezési jog és más alapjogok összeütközésének kezelését.
Az előző kormányok gyakorlatát folytatja a Fidesz, amikor a külföldi tőkét különféle kedvezményekkel és az olcsó munkaerő ígéretével próbálja az országban tartani – mondta az ATV Start című műsorában az LMP társelnöke.
A következő két napban veszik fel az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévének hivatalos dalát, amelynek zenéjét a számos világslágert jegyző Desmond Child jegyzi - jelentette be kedden Budapesten sajtótájékoztatón Schmidt Mária, az emlékév kormánybiztosa, a Terror Háza múzeum alapító főigazgatója.
Az Európai Unióba illegálisan belépő migrációs hullám április óta csökkent és Olaszországra koncentrálódik - mondta kedden Fabrice Leggeri, az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex vezetője.
Bernie Sanders, az elnökjelöltségért indult demokrata szenátor immár nyíltan támogatja Hillary Clintont, a demokraták várható elnökjelöltjét: ezt New Hamsphire-ben tartott közös nagygyűlésükön jelentette be kedden.
Ausztráliában többé nem közegészségügyi probléma az AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) betegség, ami azt jelenti, hogy az ország immár azon kevés államok egyike, amelyeknek sikerült felszámolniuk a járványt - jelentették be vezető kutatók és egészségügyi szakemberek, hozzátéve, hogy a HIV-fertőzöttség terjedése ugyanakkor továbbra is probléma az országban.
Napról napra nő a szexuális támadások száma az észak-spanyolországi Pamplonában, ahol most tartják a bikafuttatásról híres San Fermín-ünnepet. A hatóságok keddi bejelentése szerint eddig 15 férfit vettek őrizetbe nemi erőszak és szexuális zaklatások miatt.
Narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki a várható heves zivatarok veszélye miatt néhány nyugati járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd este. Több megyében még szerdán is hőség lesz, de aztán egyre többfelé várhatók zivatarok.
Több mint 61 ezer ember írta alá azt az internetes petíciót, amely a Törökországban élő szíriai menekültek honosítása ellen tiltakozik - jelentette az APA osztrák hírügynökség kedden.
Kedden elhagyhatta a budapesti Honvédkórházat a július elsejei hortobágyi robbanásban megsérült tűzszerész katona - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
Az olasz parti őrség kedd este közölte: 945 illegális bevándorlót mentettek ki a Földközi-tengeren közeledő hajókból, négynek ugyanakkor csak a holttestét találták meg.
Mindig a Quaestor-vagyon megtartásán dolgoztunk – ezt Tarsoly Csaba, a Quaestor-csoport korábbi vezetője mondta, mielőtt a vád ismertetésével elkezdődött a Quaestor-ügy tárgyalása. Az ügyészség több mint ötezer rendbeli bűnszervezetben elkövetett csalással és sikkasztással vádolja Tarsoly Csabát és társait. A két és félezer oldalas vádirat összefoglalóját közel három napig fogják csak ismertetni.…