A második helyen kiemelt brit Andy Murray háromszettes győzelemmel jutott a legjobb 16 közé a wimbledoni teniszbajnokságon, a korábbi kétszeres győztes cseh Petra Kvitova ugyanakkor kikapott második fordulós meccsén, így kiesett.
A Nobel-békedíjas író nyolcvanhét éves volt, halálát az izraeli Jad Vasem Holokauszt Emlékközpont közölte. Számos könyvet írt a náci koncentrációs táborokban átélt élményei alapján. Több alkalommal is nyilatkozott az ATV-nek.
Hiába nyújtotta be az egyedüli érvényes pályázatot az egri kereskedelmi szakközépiskola igazgatói posztjára a jelenlegi igazgató-helyettes, és hiába állt mellé a tanári kar 84 százaléka, a döntéshozó Nemzetgazdasági Minisztérium elutasította a jelentkezését. A tantestület szerint le kell váltani a jelenlegi iskolavezetőt, aki nem kompromisszumkész, és lelki stresszben tartja a pedagógusokat.
Húsz embert öltek meg túszejtők egy bangladesi kávézóban. Az iszlamista fegyveresek péntek este támadták meg a kávézót, ahol leginkább külföldi diplomaták tartózkodtak. A túszdráma több, mint tíz órán keresztül tartott. Az áldozatok között japán, olasz és indiai állampolgárok vannak. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára.
Láttunk már ilyet: sokasodó aggodalmak az utolsó pillanatig csúszó beruházások, építkezések, gazdasági, belpolitikai zűrzavar, környezetvédelmi problémák miatt egy-egy közelgő olimpia előtt. De még soha egyetlen házigazda sem merült olyan mély válságba, mint Brazília. Hét évvel ezelőtt, amikor Rio de Janeiro megkapta a rendezési jogot, az ország a világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdaságának…
A Liget Projekt illetékesei birtokvédelmet kértek, így a Hungexpo területén levő tiltakozók számíthatnak arra, hogy a rendőrség kiteszi őket a területről.
Vasárnap hajnalban két pokolgép is robbant a város zsúfolt bevásárlónegyedében, a merényletért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget. Folyamatosan nő a halottak száma.
Brüsszelt meg kell állítani, véget kell vetni az erőszakos, az európaiak akaratával ellentétes bevándorlási politikának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádióban.
Megnyitotta kapuit és már várja a látogatókat a Balaton legújabb hajózási kiállítással és bemutatóteremmel kialakított kilátója Földváron. A hajót formáló építményt a város nyugati szélén, a 45 méter magas löszfal tetejére építették. Tornyából 65 méteres magasságban gyönyörködhetnek a látogatók a balatoni panorámában.
Elie Wiesel Nobel-békedíjas író halála megrázta az amerikai vezetést, és pártállásuktól függetlenül politikusok egész sora - élükön Barack Obama elnökkel - méltatta az elhunyt írót, filozófust, előadót, egyetemi tanárt.
Egyelőre nem tudni, miért verekedtek össze fiatalkorú migránsok a fóti gyermekotthonban - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek.
Az ellenzéki pártok között a Jobbik a legerősebb párt, de a baloldali tömböt sokkal többen támogatják - mondta Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.
Az utolsó magyar labdarúgó válogatott, amely világbajnokságon rúghatta a labdát. 1986. Mexikó. Ekkor még tényleg nem sejtette senki, hogy a következő harminc évben még csak a közelébe sem kerül válogatottunk a világbajnoki részvételnek. Hitek, tévhitek, titkok a legendás válogatottról vasárnap 18.15-kor a Rendkívüli Interjúban Péterfi Judittal az ATV műsorán.
A huszonhárom túsz életét követelő dakkai terrortámadás elkövetői mind bangladesiek voltak, egy betiltott helyi szervezet tagjai voltak, nem az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet fegyveresei - közölte vasárnap a bangladesi belügyminiszter.
Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke vasárnap meglátogatta a kórházban a pénteki hortobágyi robbanásban megsérült katonát - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) a honvedelem.hu oldalon.
Legkevesebb 28 ember vesztette életét a heves esőzések miatt az éjjel medrükből kilépő folyók áradásában az észak-pakisztáni Haibár-Paktunkva tartományban - közölték a helyi hatóságok vasárnap.
Több műszaki hiba miatt 30-50 percet késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok, a szegedi és a lajosmizsei vonalon - közölte a Mávinform vasárnap kora délután az MTI-vel.
Elhunyt 77 éves korában Michael Cimino Oscar-díjas amerikai rendező, a vietnami háborúról szóló A szarvasvadász című film Oscar-díjas rendezője - adta hírül a BBC News.
Törökország meg akarja adni a lehetőséget az országban élő szíriai menekültnek a török állampolgárság megszerzésére - jelentette be a török államfő az Anadolu hírügynökség vasárnapi tájékoztatása szerint.
A jövő héten sok lesz a napsütés, de a hét közepén esőre és átmeneti lehűlésre kell készülni, a hétvégén azonban ismét visszatér a 30 Celsius-fok közeli meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton drámai csata végén, csapattársát, a pontversenyt vezető Nico Rosberget egy ütközés után az utolsó körben megelőzve, megnyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, amelynek végén Rosberg sérült kocsijával csak a negyedik helyen ért célba.