Negyvennégy cégnél rajtaütéseket hajtott végre kedden Isztambulban a török rendőrség, amely egyúttal 120 cégvezető ellen elfogatóparancsot adott ki a július 15-i katonai puccskísérletet követő tisztogatások keretében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Számtalan kritika érte a Magyar Liberális Pártot, miután amellett kampányol, hogy az emberek menjenek el az októberi kvótanépszavazásra. Fodor Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában reagált a baloldali pártok álláspontjára.
Meglőttek két bevándorlót egy verekedésben hétfőn este az észak-franciaországi Grande-Synthe város befogadótáborában, de nincsenek életveszélyben - állították egybehangzó források.
A Fidesz szimpatizánsok 92 százaléka nemmel, 4 százalékuk igennel szavazna, a Jobbiknál 86 kontra 7 százalék ez az arány, míg a baloldali, liberális szimpatizánsoknál 60 százalék a nem, 17 százalék az igen válaszok viszonya a „kényszerbetelepítéssel” kapcsolatos népszavazás előzetes felmérései alapján – áll a Republikon Intézet hétfőn publikált kutatásában. Szakértői vélemények szerint a baloldali…
Összecsapások törtek ki kedd hajnalban az izraeli biztonsági erők és az őket kövekkel és gyújtóbombákkal dobáló palesztinok között a Hebron melletti al-Favar menekülttáborban, az incidensben többen megsebesültek - jelentette az izraeli közszolgálati rádió.
Az ATV Start egy részletet közölt az izraeli nagykövet által készített búcsúvideóból, amelyben a kedvenc budapesti helyszíneit mutatta be és felelevenítette a számára kedves magyarországi emlékeket.
Azt állítja az ügyészség, hogy nem került a birtokukba Vizoviczki László Kubatov Gábornak írt levele, pedig a Fidesz pártigazgatója korábban azt mondta, átadta azt a nyomozó hatóságoknak. Kubatov tehát lebukott, az ügyészségnek pedig haladéktalanul vizsgálatot kell indítania a levél sorsáról, illetve a Kubatov-Vizoviczki-kapcsolatról –áll az Együtt közleményében.
18 évvel ezelőtti csecsemőrablásra tett pontot a dél-afrikai bíróság, miután tíz évre börtönbe küldte azt a varrónőt, aki alvó anyja kezéből ragadta el a három napos csecsemőt, majd közel húsz évig sajátjaként nevelte.
Összeütközött egy kisebb turistahajó és egy motorcsónak a görög Éjina sziget vonalában, délnyugatra Athéntól, a balesetben hárman meghaltak és további hárman megsérültek - közölte a kikötői rendőrség kedden.
Fokozott ügyészi felügyelet mellett nyomoznak a péntekre virradóra Miskolcon történt gyilkosság ügyében, a bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
Szelfizés közben beleesett egy folyóba és megfulladt egy tizenegy éves pakisztáni kislány kedden, ráadásul a segítségére siető szülei is meghaltak - közölte a rendőrség és a helyi gyámhivatal.
Az 500 méteren aranyérmes Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos kettős szoros versenyre számított a riói olimpián, de mindketten bíztak a felkészülésükben.
Kétszeres tényleges életfogytiglani, valamint további 1900 évi börtönbüntetést, illetve hatalmas összegű bírói pénzbírságot kért egy törökországi ügyészség kedden az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónokra, akit Ankara a július 15-i katonai puccskísérlet kitervelőjének és fő felelősének tart - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
A szakképzést nyújtó iskolák átalakítása miatt a tanárok nem tudnak tervezni, mert még nem jelentek meg a szakmai és közismereti tantervek – nyilatkozta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az ATV Start című reggeli műsorában.
Egy bolgár bíróság döntése értelmében kiadják Franciaországnak a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap elleni tavalyi merénylet egyik elkövetőjének sógorát, a francia állampolgárságú Mourad Hamydot terrorizmussal vádolják a francia hatóságok.