Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfő magyarországi látogatásának második napján találkozott Orbán Viktorral, a tárgyalást követő rövid sajtótájékoztatón pedig több megállapodás is született a két ország között.
A saját fizetésüket is alaposan felemelhetik a döntéshozók, ha eleget tesznek az alacsony bérük miatt sztrájkoló önkormányzati dolgozók követeléseinek. A javaslatuk szerint 38 650 forintos illetményalapot 60 ezer forintra emelnék, így több mint 50 százalékkal nőhetne a hivatalnokok bére.
Megszállták a jegybankosok és az MNB-alapítványok emberei a pécsi földtudományi doktori iskolát, amely éppen a jegybanki alapítványokon keresztül osztogat bőkezű ösztöndíjakat.
Magyarország és Izrael együttműködése új szakaszba léphet, mert mindkét ország az autóipar legújabb fejlesztéseire fókuszál, ami új együttműködési lehetőségeket nyit a kétoldalú kapcsolatokban - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, az Inforádió Aréna című műsorában.
A miniszter az ATV-ben beszélt arról, hogy milyen témákat érintettek a Benjamin Netanjahuval való szűk körű megbeszélésen. Szerinte Soros György le akarja váltani az Orbán-kormányt.
A hónap végén foglalja el washingtoni állomáshelyét az új magyar nagykövet – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: Szabó László szerdán veszi át megbízólevelét, miután a washingtoni kormányzat jelezte, hogy kész fogadni a diplomatát.
Korlátozzák a felfújható gumicsónakok és a hajókra szerelhető motorok exportját Líbiába. Ettől várják az Európai Unió külügyminiszterei az embercsempészek ellehetetlenülését.
Tűz volt kedd este Budapesten, a XVIII. kerületi Regény utcában, egy bolhapiacon - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány a jogerős bírósági döntés ellenére sem hajlandó kiadni, mire költötte az elmúlt években kapott 14 milliárd forintnyi taopénzt.