A 2020-as Dubaji Világkiállításon történő magyar részvételről döntött a kormány; a szervezési és lebonyolítási feladatok ellátásáról a Magyar Turisztikai Ügynökség gondoskodik.
Polgár – Járókelő kezdte meg egy 60 éves férfi újraélesztését hétfő délután. A férfi minden előzmény nélkül összeesett, a légzése és keringése is leállt. A segítségére siető idegen a mentésirányító útmutatása alapján kezdte meg az újraélesztést.
Rátkai Gizella a közeli szociális otthon gondjaira bízta édesanyját, Gizi nénit. Egy hét sem telt el, és a nőnek csaknem ki kellett menekítenie 88 éves anyját az intézményből, miután többnapos kéztöréssel és tenyérnyi lila foltokkal a testén látta viszont.
A i Gazdasági Egyetem, amely a hazai akadémiai szféra legszélesebb gazdaságtudományi képzési kínálatát nyújtja, első alkalommal szervez Nyári Egyetemet külföldi hallgatók számára. A megnyitó plenáris ülésére hétfő délelőtt került sor a BGE közösségi terében.
Repülővel utazik Katarba hétfőn százhatvanöt magyar szarvasmarha. A blokád alatt lévő közel-keleti arab emírség összesen négyezer tehenet akar beszerezni Magyarországról - írta a Magyar Nemzet. A Budapest Airport kommunikációs vezetője, Hardy Mihály az élő állatok légiszállításának körülményeiről beszélt az InfoRádióban.
Minden vágyad, hogy hetijeggyel bulizhass a 25. Sziget Fesztiválon? Akkor van egy remek hírünk, hiszen idén is van lehetőség a folyamatos bulizásra, és még tanulhatsz is valamit!
Demeter Márta kérdésére azt mondták, Orbán Viktor régi polgári körét is azért támogatják, hogy ráirányítsák a fiatalok figyelmét a légiirányító szakmára.