Ki kellett hívni szilveszterkor a rendőröket az iglói járásban található Szepessümeg községben lévő romatelepre, mert egy férfit azzal gyanúsítottak meg, hogy rátámadt az élettársára – írja a Čas.sk.
A legfrissebb adatok szerint 4 százalék alá kúszott a munkanélküliségi ráta, így pedig egyre közelebb kerül a pár éve megfogalmazott teljes foglalkoztatottság fokmérője.
Február 18-án eldől a budapesti bulinegyed sorsa, miután senki sem támadta meg a kedd délutáni határidőig a helyi választási bizottság határozatát - tudta meg a Magyar Nemzet.
Január elsejétől aszfaltba épített érzékelőkkel szűrik ki a túlsúlyos tehergépjárműveket az M1-es autópályán a Lajta mélységi mérőállomáson - mondta Szerencsi Gábor, az üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. közúti szolgáltató igazgatója az M1 aktuális csatornán.
A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej (630 ezer forint) pénzbírság kifizetésére kötelezte, és három évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a Kárpátia rockegyüttes énekesét. A 2017. december 27-én kimondott ítéletről a Csíki Hírlap számolt be csütörtöki számában.
Hidegen és melegen is fogyasztható csirkemellfilé termékeket vont ki a forgalomból elővigyázatosságból az Aldi áruházlánc több országban, mert nem zárható ki a Listeria monocytogenes fertőzés veszélye.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután az Országházban fogadja Leo Varadkar ír kormányfőt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás - közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű bírói testület.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) nevében próbáltak ismeretlenek telefonon pénzt szerezni, ezért a szövetség elővigyázatosságra kéri az ügyfeleket a szokatlan hívószámok fogadásakor.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) nevében próbáltak ismeretlenek telefonon pénzt szerezni, ezért a szövetség elővigyázatosságra kéri az ügyfeleket a szokatlan hívószámok fogadásakor.
Bonyhád város fideszes polgármestere is a Molhoz fordult a városában tapasztalható magas üzemanyagárak miatt, ő azonban nem volt olyan szerencsés, mint Tállai András NAV-elnök, aki decemberben elérte a mezőkövesdi benzin-rezsicsökkentést – írja a Magyar Nemzet Online a város honlapjára feltöltött levelezésre hivatkozva.
Elfogyott a hivatalnokok türelme, újra utcára vonulnak: az önkormányzati dolgozók egyik érdekképviselete nagyszabású sztrájkot hirdetett, ugyanis nem sikerült megegyezniük a kormányzattal a fizetések emeléséről. Ön szerint elérik a céljukat a közszolgák?
Fizetésképtelenség fenyegeti a csanádpalotai önkormányzatot; a polgármester adósságrendezési eljárás megindítását kezdeményezte, mivel az önkormányzatnak 90 napon túli lejárt határidejű tartozása is volt már, de a képviselő-testület tagjainak többsége nem támogatta a javaslatot.
Megváltoztak az országgyűlési választás lebonyolításának egyes szabályai, a korábbihoz képest például több pénzt kapnak az idei tavaszi voksolás lebonyolítói, és bizonyos korábbi nyomtatványok már nem lesznek használhatók.
Legalább 15 emberrel nőtt a fagyhalál áldozatainak száma Magyarországon, tudta meg az atv.hu a Magyar Szociális Fórumtól. A számítások szerint így már legalább 63 áldozatot követelt a hideg ebben a szezonban. Hogy mi a végső szám, arról a hét végén fognak újabb közleményt közzé tenni.
A Pesti Srácok beleállt: címlapon magyarázza az Echo Tv arca, miért énekelte, hogy a vonatokon egy Kohn sem ült, meg hogy „ajjajjaj-jajjajjaj, Zyklon-B, Zyklon-B”.
Az InfoRádió által megkérdezett elemzők eltérően értékelték a csoport megalakulását. Van, aki politikai roncsderbinek nevezi, más szerint sikeres is lehet az együttműködés.
Szociális gyermekétkeztetésre az idei költségvetésben 79 milliárd forint, ingyenes tankönyvre pedig 12 milliárd forint jut - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.