2018. január 4. csütörtök

jan. 4
5:42
A divat nem feltétlenül fáj! Citroën C3 Aircross BlueHDi teszt (Autónavigátor)
Korábban épp azt az üvegtetős, automata váltós, erősebbik benzines Citroën C3 Aircrosst , amit a hazai bemutatón is fotóztunk. Így
jan. 4
8:00
Kubicának nincs esélye a visszatérésre? (F1világ)
A Benetton és a Renault korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore állítja, Robert Kubicának nincs esélye arra, hogy a Williams színeiben idén visszatérjen a Forma-1-be. A patinás brit istálló januárig elodázta döntését versenyzőkérdésben – úgy tudni, Szergej Szirotkin és Daniil Kvyat mellett Robert Kubica is esélyes még. A lengyel és menedzsmentje állí
jan. 4
8:24
A Mercedes a szigorodó szabályok ellenére a határokat feszegeti motorjával (F1világ)
2018-ban minden versenyző már csak 3 motort használhat fel egy idényen belül, a Mercedesnél azonban azt mondja, hiába a megbízhatósági kockázat, idén is a határokat feszegetik majd V6-os erőforrásukkal. A V6-os hibrid éra kezdete óta a Mercedes dominál a Forma-1-ben: erőforrása nemcsak a legerősebbnek, de legmegbízhatóbbnak is bizonyult az elmúlt 4
jan. 4
8:36
Pokoli látvány a lángoló parkolóház (Autónavigátor)
A liverpooli parkolóház tragédiája már bejárta az internetet, ám eddig csupán a pusztulás végeredményét láthattuk. Most egy facebookra posztolt videóból
jan. 4
8:54
Button: Hamilton kihozta belőlem a legtöbbet a McLarennél (F1világ)
A 2009-es év világbajnoka, Jenson Button azt mondja, rendkívül ösztönző volt Lewis Hamilton csapattársának lenni, honfitársa ugyanis rendre arra ösztökélte őt, hogy a legtöbbet hozza ki magából. Button és Hamilton 2010 és 2012 között voltak csapattársak a McLarennél, ez idő alatt pedig Button volt az, aki több pontot gyűjtött – igaz, a három szezon
jan. 4
9:06
Fotó: Csinos barátnőjével pózol Fernando Alonso (F1világ)
Bár Fernando Alonso már gőzerővel készül a Daytona-i 24 órás megmérettetésre, a téli pihenő alatt természetesen van ideje arra, hogy párjával töltsön egy kis időt. A kétszeres világbajnok barátnője, Linda Morselli töltötte fel az Instagramra az alábbi fotót. A pár egyébként lassan 1 éve van együtt, és úgy tűnik, jól megvannak egymással. ❤️- @fernan
jan. 4
9:22
Az eddiginél 50-szer gyorsabb menetstabilizálót kapnak a MINI és BMW modellek (Auto Pult)
A BMW i3s-ben bemutatkozott új, modern menetstabilizáló rendszer szélesebb körben is elérhető lesz a MINI és a BMW portfóliójában. A megoldás nem csak nagyobb biztonságot, de jobb tapadást is szavatol. A BMW i3s elektromotorja már 184 lóerővel és alapjárattól, azaz álló helyzettől elérhető 270 Nm nyomatékkal tudja sanyargatni a viszonylag vékony kerekeket, amelynek hatékony kihasználásához bizony…
jan. 4
9:57
Íme, az új Infiniti Q70 tanulmány teljes valójában (Auto Pult)
Az új QX50-es bemutatkozása után már csak egyetlen régebbi modell akad az Infiniti európai portfóliójában: a Q70. Az egykori M szedán megújulása sem várat sokat magára, ahogyan azt a Detroiti Autószalonon bemutatkozó tanulmány ízelítő képei is elárulják.
jan. 4
10:18
Videó: Így csapatja Räikkönen krosszmotorral (F1világ)
Egyre aktívabb közösségi oldalán a Forma-1 2007-es világbajnoka, Kimi Räikkönen. A Ferrari versenyzője nemrég regisztrált az Instagramra, azóta pedig már több fotót is közzétett oldalán. Ma néhány videóval lepte meg rajongóit, melyeken azt mutatja meg, nemcsak négy, hanem kétkeréken is jól boldogul. Back on track. A post shared by #Kimi7 (@kimimati
jan. 4
11:09
Úton a felnövés felé – több mint százezer autót értékesített idén a Tesla (Auto Pult)
Úttörő megoldásaiért, nagy ígéreteiért és bevállalós stratégiájáért a Tesla már kapott sok jót és rosszat is a közvéleménytől, ám éppen ennek köszönhetően a márka népszerűsége egyre nagyobb és újra és újra hallunk róla. Azért azt nem árt elfelejteni, hogy továbbra is egy kicsi autógyártóról beszélünk, amely viszont most fontos mérföldkőhöz érkezett.
jan. 4
11:24
Letisztult formákat mutat az Infiniti új négyajtósa (Autónavigátor)
Hamarosan kezdetét veszi a Detroiti Autószalon, a nemzetközi eseményen pedig, ahogy az lenni szokott, a legtöbb gyártó megjelenik és hoz
jan. 4
11:28
Az eddiginél 50-szer gyorsabb menetstabilizálót kapnak a MINI és BMW modellek (Auto Pult)
A BMW i3s-ben bemutatkozott új, modern menetstabilizáló rendszer szélesebb körben is elérhető lesz a MINI és a BMW portfóliójában. A megoldás nem csak nagyobb biztonságot, de jobb tapadást is szavatol. A BMW i3s elektromotorja már 184 lóerővel és alapjárattól, azaz álló helyzettől elérhető 270 Nm nyomatékkal tudja sanyargatni a viszonylag vékony kerekeket, amelynek hatékony kihasználásához bizony…
jan. 4
11:30
Úton a felnövés felé – több mint százezer autót értékesített idén a Tesla (Auto Pult)
Úttörő megoldásaiért, nagy ígéreteiért és bevállalós stratégiájáért a Tesla már kapott sok jót és rosszat is a közvéleménytől, ám éppen ennek köszönhetően a márka népszerűsége egyre nagyobb és újra és újra hallunk róla. Azért azt nem árt elfelejteni, hogy továbbra is egy kicsi autógyártóról beszélünk, amely viszont most fontos mérföldkőhöz érkezett.
jan. 4
11:32
Íme, az új Infiniti Q70 tanulmány teljes valójában (Auto Pult)
Az új QX50-es bemutatkozása után már csak egyetlen régebbi modell akad az Infiniti európai portfóliójában: a Q70. Az egykori M szedán megújulása sem várat sokat magára, ahogyan azt a Detroiti Autószalonon bemutatkozó tanulmány ízelítő képei is elárulják.
jan. 4
11:54
Megható üzenetet küldött Schumacher lánya (F1világ)
Lánya, Gina-Maria is üzent a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumachernek. A német legenda tegnap, január 3-án lett 49. éves, a barátok és egykori versenytársak mellett pedig lánya is üzenetet küldött közösségi oldalán keresztül. Gina az alábbi fotót tette közzé az Instagramon ezzel a szöveggel: „Boldog születésnapot ???? a világ legjobb apu
jan. 4
12:54
Todt: Más szériákban is használhatnának F1-es motorokat (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt a minap felvetette, nem volna rossz ötlet, ha egy olyan motorformulát tudnának megteremteni, melyet a Forma-1-en kívül több versenysorozatban is használni lehetne. A javaslat egyszer, a 2000-es évek vége felé már felmerült, akkor az FIA egy brit mérnöki tanácsadócéget, a Ricardót bízta meg az
jan. 4
13:15
Álcázott ikon - ilyen lesz az új Mercedes-Benz G-osztály (Auto Pult)
Már csak bő másfél hét van a premierig, de így sem maradunk újabb ízelítők nélkül: ezúttal álcázott fényezéssel, de teljes valójában vehetjük szemügyre a Mercedes-Benz G-osztály új generációját. Az alapok nem változnak, a technológia és a megoldások annál inkább: a modell még méltóbb lesz kövéren írt árcédulájához.
jan. 4
14:09
2017-ben is a Mercedes-Benz volt a legnépszerűbb prémium autómárka hazánkban (Auto Pult)
A Datahouse hivatalos adatai alapján 2017-ben is a Mercedes-Benz értékesítette a legtöbb prémium személygépjárművet Magyarországon – a 2016-os rekord eredményeket is jelentősen túlszárnyalva. Tavaly hazánkban összesen 3223 darab Mercedes-Benz személyautót vásároltak, ez a 2016-os darabszámot 25 százalékkal haladta meg. A kishaszonjárművek értékesítése 82 százalékos, míg a truck üzletág 72…
jan. 4
16:24
Vettel: Ismét jöhet az a fránya utolsó lépés (F1világ)
A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel pontosan tudja, 2018-ban is az utolsó lépést lesz a legnehezebb megtenni ahhoz, hogy megnyerjék a világbajnoki címet. Bár a Ferrari nagyot lépett előre tavaly, végül nem tudott felülkerekedni az elmúlt években domináló Mercedesen, így az olasz istálló az elmúlt 10 évben nem tudott egyéni világbajn
jan. 4
17:12
Íme az első fotók az új Mercedes G-osztályról (Autónavigátor)
Már csak napok kérdése lett volna, hogy bemutatkozzon a Mercedes-Benz G-osztály, az Autoweek.nl újságírói viszont most idő előtt lerántották róla
jan. 4
17:30
Minden aprót félretett, így lett új BMW-je (Autónavigátor)
A legapróbb pénzérmék megtartásával is össze lehet kaparni tisztességes megtakarítást. Idegesítő, nehéz, sok kell belőle, ha egyáltalán azt akarjuk, hogy
jan. 4
17:36
Fotó: Alonso már Daytonában (F1világ)
Január végén rajthoz áll a daytonai 24 óráson a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso. A spanyol versenyző már az Egyesült Államokban tartózkodik, ma tartják ugyanis a legendás verseny médianapját, ahol természetesen neki is tiszteletét kell tennie. Alonso nemrég egy fotót töltött fel az Instagramra, melyen jól látszik az is, milyen sisa
jan. 4
17:54
Képgaléria – Csinos rajtrácslányok a 2017-es F1-es szezonból (F1világ)
A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn nemrég egy lapinterjúban azt mondta, a száguldó cirkusz tulajdonosai mérlegelik, hogy szükség van-e a rajtrácslányokra az autósportok királykategóriájában. Nekünk azért vannak érveink! Nemrégiben egy szavazást is indítottunk ezzel kapcsolatban: arra voltunk kíváncsiak, Olvasóink szerint vajon valóban ki kellene
jan. 4
18:39
A legjobb újdonságok – hamarosan díjazzuk 2017 Autó Pult Év Autóit (Auto Pult)
Amit az előző hét esztendőben is megtettünk, az idén sem lesz másképp: az Autó Pult rövidesen megválasztja a 2017-es év autóit. Persze sokan sokféleképpen nekiláttak már ennek a feladatnak, de csapatunk a hagyományoknak megfelelően kissé máshogy helyezi el a mércét, a központba az autóipari kategóriák helyett ugyanis a fogyasztói igények kerülnek.
jan. 4
18:54
Videó: Ilyen egy kör a Forma-1-es biztonsági autóval (F1világ)
A Forma-1-es biztonsági autó sofőrje, Bern Mayländerrel tehetünk meg egy kört az interlagosi versenypályán. A rutinos ex-versenyző eközben még kérdésekre is válaszol. A videót az F1.com jóvoltából nézheted meg fent!
jan. 4
20:06
Utcát neveztek el a Forma-1 újoncáról (F1világ)
Utcát neveztek el Új-Zélandon a Forma-1 újonc versenyzőjéről, Brendon Hartley-ról. A Toro Rosso ifjú titánja mindezt az Instagramon osztotta meg rajongóival – méghozzá egy fotó kíséretében. A bejegyzésből kiderül, az utca a Manfeild Circuit Chris Amon versenypályára vezet Feilding városában. Hartley a bejegyzésben megemlíti, a maximális megengedett

Keresés