2018. január 26. péntek

jan. 26
5:36
Megtérsz, ha vezeted! BMW 320d használtteszt (Autónavigátor)
Istenem, miért nem kaptunk ilyet tesztautóként? Kézi váltós 3-as BMW-t az F30-as szériából talán nem is vezettünk korábban, de ha
jan. 26
7:42
Visszavonta az EU-nál tett panaszát a Force India és a Sauber (F1világ)
A Force India és a Sauber úgy döntött, visszavonja az Európai Uniónál a Forma-1 ellen indított vizsgálatot – még 2015-ben nyújtottak be panaszt. A 2015-ös indoklásban az állt, a két csapat azért nyújtott be panaszt, mert a sportban a „bevételek elosztása, valamint a szabályalkotás méltánytalanul és jogellenesen történik”. A folyamat meglehetősen la
jan. 26
8:42
Mercedes: 3 motor egy szezonban? Nem nagy dolog! (F1világ)
A Mercedes motorrészlegének vezetője, Andy Cowell azt mondja, bár nehéz feladatnak tűnik, valójában nem állítja olyan komoly kihívások elé a motorgyártókat az, hogy a 2018-as évad során már csak 3 erőforrást lehet büntetlenül felhasználni. A Forma-1-es versenyzők tavaly még négy hőenergia-visszanyerő rendszert (MGU-H), turbófeltöltőt és belső égésű
jan. 26
9:57
Február 2-án érkezik az új Mercedes A-osztály – itt az első ízelítő (Auto Pult)
A Mercedes-Benz hivatalosan is bejelentette, hogy a márciusi Genfi Autószalonon lerántja a leplet vadonatúj prémium kompakt modelljéről, az A-osztályról, azonban az online premierig addig nem kell várni: jövő pénteken már nagyjából mindent tudni fogunk az újdonságról. Addig sem maradunk információ nélkül: befutott az első ízelítő, ami egészen sokat láttat.
jan. 26
10:24
A Bugatti nyomtatja a világ legnagyobb fékjeit (Autónavigátor)
A Bugattié a világ legerősebb sorozatgyártású autója, de ennyi nekik nem elég, világelső megoldások kellenek, még és még. A 3D
jan. 26
10:42
Így szerepelt Alonso a daytonai időmérőn (F1világ)
Elégedetten nyilatkozott első sportautós időmérőjét követően a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso – a spanyol versenyző a 13. helyről vág majd neki a daytonai 24 órásnak. Alonso 1 perc 37,008 másodperces időt ért el az időmérő edzésen, így 0,925 másodperccel maradt el a pole-t megszerző Renger van der Zandétól. Alonso összesen 9 kört
jan. 26
10:51
Hamarosan bemutatkozik az új Volvo V60 – ezt tudjuk eddig (Auto Pult)
A márciusi Genfi Autószalon ad majd helyet az új Volvo V60 premierjének is, ám nem kell ahhoz a március 8-i kapunyitásig várni, hogy sokat tudjuk a svéd középkategóriás legújabb generációjáról.
jan. 26
10:53
A bemutatás küszöbén áll a Hyundai luxus SUV-ja – gyári ízelítő képen (Auto Pult)
A Hyundai fontos újdonsággal készül a márciusi Genfi Autószalonra: a koreaiak európai csúcsmodelljükről, a méretes Santa Fe SUV vadonatúj generációjáról készülnek lerántani a leplet. Szükség is volt a vérfrissítésre, a jelenleg futó, két hosszúsággal (a ‘sima’ 4,7, a Grand kivitel pedig 4,9 méter hosszú) is elérhető Santa Fe ugyanis már 2013-tól húzza az igát, így nem számít frissnek a…
jan. 26
11:45
Visszaalakul a Mercedes legendás roadstere – közeleg az új SL (Auto Pult)
A Mercedes-Benz leghíresebb modellje a G-osztály mellett – ami épp most lépett teljesen új generációjába – kétségtelenül az SL sportautó, ami immár mintegy 65 éve örvend folyamatosan töretlen népszerűségnek. A csúcstechnikával felszerelt luxusroadster jelenlegi, összecsukható keménytetővel és kétszemélyes utastérrel elérhető szériája már jó néhány éve van a piacon, így nem csoda, hogy megérkeztek…
jan. 26
12:24
Lesz egy még nagyobb kupéja a Land Rovernek (Autónavigátor)
A Land Rover modellkínálata eddig is elég széles volt, az Evoque jóvoltából pedig színes is, hiszen -t kínálják. A paletta
jan. 26
12:30
A Renault tudja, nehéz lesz kezelni a Red Bullt és a McLarent (F1világ)
A Renault Forma-1-es csapatánál pontosan tudják, nagy komoly kihívásokkal kell szembenézniük 2018-ban, hiszen saját csapatuk mellett két topcsapatot, a Red Bullt és a McLarent is el kell látniuk erőforrásokkal. A francia gyártó pár éven belül már világbajnoki címért szeretne harcolni, a 2018-as szezonra azonban a folyamatos fejlődést tűzte ki célul
jan. 26
13:15
485 lóerővel érkezhet a konnektoros hibrid Porsche 911 (Auto Pult)
Zöld rendszám egy Porsche 911-en? A jelek szerint az ikonikus sportautó következő generációjára ez is megtörténik: a zuffenhauseni márka elektromos segítséget nyújt a boxerhatos turbómotornak. Mi lesz ebből?
jan. 26
14:09
Február 2-án érkezik az új Mercedes A-osztály – itt az első ízelítő (Auto Pult)
A Mercedes-Benz hivatalosan is bejelentette, hogy a márciusi Genfi Autószalonon lerántja a leplet vadonatúj prémium kompakt modelljéről, az A-osztályról, azonban az online premierig addig nem kell várni: jövő pénteken már nagyjából mindent tudni fogunk az újdonságról. Addig sem maradunk információ nélkül: befutott az első ízelítő, ami egészen sokat láttat.
jan. 26
14:11
Hamarosan bemutatkozik az új Volvo V60 – ezt tudjuk eddig (Auto Pult)
A márciusi Genfi Autószalon ad majd helyet az új Volvo V60 premierjének is, ám nem kell ahhoz a március 8-i kapunyitásig várni, hogy sokat tudjuk a svéd középkategóriás legújabb generációjáról.
jan. 26
14:13
Visszaalakul a Mercedes legendás roadstere – közeleg az új SL (Auto Pult)
A Mercedes-Benz leghíresebb modellje a G-osztály mellett – ami épp most lépett teljesen új generációjába – kétségtelenül az SL sportautó, ami immár mintegy 65 éve örvend folyamatosan töretlen népszerűségnek. A csúcstechnikával felszerelt luxusroadster jelenlegi, összecsukható keménytetővel és kétszemélyes utastérrel elérhető szériája már jó néhány éve van a piacon, így nem csoda, hogy megérkeztek…
jan. 26
14:15
A bemutatás küszöbén áll a Hyundai luxus SUV-ja – gyári ízelítő képen (Auto Pult)
A Hyundai fontos újdonsággal készül a márciusi Genfi Autószalonra: a koreaiak európai csúcsmodelljükről, a méretes Santa Fe SUV vadonatúj generációjáról készülnek lerántani a leplet. Szükség is volt a vérfrissítésre, a jelenleg futó, két hosszúsággal (a ‘sima’ 4,7, a Grand kivitel pedig 4,9 méter hosszú) is elérhető Santa Fe ugyanis már 2013-tól húzza az igát, így nem számít frissnek a…
jan. 26
14:17
485 lóerővel érkezhet a konnektoros hibrid Porsche 911 (Auto Pult)
Zöld rendszám egy Porsche 911-en? A jelek szerint az ikonikus sportautó következő generációjára ez is megtörténik: a zuffenhauseni márka elektromos segítséget nyújt a boxerhatos turbómotornak. Mi lesz ebből?
jan. 26
14:24
Ismét nagyot balesetezett egy Tesla (Autónavigátor)
Még ma is érezni az utórezgéseit annak a 2016-os balesetnek, amiben egy Tesla sofőrje vesztette életét, mikor autója átment egy
jan. 26
14:48
Születésnapját ünnepli Sergio Perez (F1világ)
Ma ünnepli 28. születésnapját a Force India versenyzője, Sergio Perez. A mexikói pilóta 1990. január 26-án született Guadalajarában, és alighanem nem is telhetne jobban e jeles nap számára, hiszen december végén született meg első gyermeke. Perezt születésnapja alkalmából természetesen csapata, a Force India is köszöntötte az alábbi bejegyzéssel: I
jan. 26
15:00
A szezon második versenyén újabb rekordot dönt(het) Hamilton (F1világ)
A 2018-as szezon második versenyén, a Bahreini Nagydíjon vélhetően újabb rekordot dönt majd a Forma-1-ben Lewis Hamilton. A brit versenyző lehet ugyanis az első olyan pilóta a sportág történetében, aki egynél több csapatnál is legalább 100 versenyen állt rajthoz. A négyszeres világbajnok a McLarennel 110 versenyen indult, a Mercedesnél eddig 98-nál
jan. 26
15:54
A Williams is bejelentette autóbemutatójának időpontját (F1világ)
Február középen mutatja be a nagyközönségnek 2018-as Forma-1-es autóját a Williams csapata. Az FW41-es modellről február 15-én hull majd le a lepel, és ez lesz az első olyan autó a brit isállónál, mely teljes egészében Paddy Lowe technikai igazgató vezényletével készült. A prezentációt Londonban tartják. Lowe korábban elárulta, az autó kulcsterület
jan. 26
17:24
Mi köti össze a BMW-t a Daihatsuval? A Bertone! (Autónavigátor)
A Daihatsut és a BMW-t összekötni nem egyszerű feladat, és valójában ketten együtt sosem egyeztek meg közös autóban, kellett egy
jan. 26
20:00
Ilyen lesz az M2 Competiton, és jön mellé az erősebb M5 is (Autónavigátor)
A BMW M részlege is erősen készül erre az évre, a BMW frissen érkező modellarzenálját hergelt M modellekkel fejelik meg.
jan. 26
20:24
A szurkoló, akit Schumi a nagymamájának tekint (F1világ)
Képzeld el, hogy a kedvenc Forma-1-es pilótádat vendégül láthatod, főzhetsz neki, és ezzel egy olyan kapcsolatot alapozhatsz meg vele, amilyen nem sok mindenkinek adatik meg! A férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út – erre sokan esküdni mernének, de van egy hölgy Olaszországban, aki bebizonyította, hogy ez Forma-1-es berkeken belül sincs másképp:
jan. 26
22:36
Már idén későbbre tehetik a Forma-1-es versenyek rajtjait (F1világ)
Akár már 2018-ra megváltoztathatják a Forma-1-es versenyek kezdési időpontjait. A sportág tulajdonosa, a Liberty Media így akar még több rajongót leültetni a TV-képernyők elé. A Liberty Media mindent megtesz azért, hogy jobbá tegye a Forma-1-et: ennek első lépéseként a TV-közvetítések minőségén igyekszik javítani, a minap pedig olyan hírek láttak n

Keresés