A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tízszeresére növelte Magyarország aranytartalékát, ezzel az aranykészlet nagyságát a 70 évvel ezelőtti historikus szintre emelte - jelentette be a jegybank kedden.
A képviselő szerint Mellár Tamás szerint lehet, hogy ez az egész csak „fedősztori”, mert a kormány nagy erőkkel szeretné az oktatás és az egészségügy privatizációját végigvinni.
Borzalmas pillanatokat élt át vasárnap este Makai Viktória többszörös magyar bajnok ultramaraton futónő. Esti futóedzése közben, nem messze a saját otthonától valaki meg akarta erőszakolni.
Horváth Ildikó tüdőgyógyászt, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet orvosigazgatóját nevezte ki egészségügyért felelős államtitkárnak az államfő.
Tóth József is tagja lesz a fővárosi közfejlesztési tanácsnak a főpolgármester felkérésére. A grémium Tarlós István szerint elsősorban a budapesti nagyprojekteket teszi majd gördülékenyebbé.
Kedden a parlamentben felolvasták Áder János átiratát, miszerint a köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára október 16-ától kinevezte Horváth Ildikót az Emmi államtitkárává. A tüdőgyógyász korábban az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet orvosigazgatója volt. Elődje, Nagy Anikó a hónap elején adta be a lemondását, mert állítólag nem
Október 18-án este 6 órától gyertyás felvonulást tartanak Székely doktor volt és leendő betegeiért a „Tiltakozunk Székely-doktor kirúgása ellen” Facebook-csoport szervezői.
– Horváth Ildikó tüdőgyógyászt, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet orvosigazgatóját nevezte ki egészségügyért felelős államtitkárnak az államfő.
A fővárosi közfejlesztési tanács megalakulásával sokkal stabilabbá válik a budapesti kiemelt projektek finanszírozása – mondta a harmadik ciklusára készülő főpolgármester.
Anyai ágon magyar felmenőkkel rendelkezik, többek között ezért is jött az Egerhez tartozó Felnémetre tanítani Will Collins. A magyar vidéken élő amerikai tanító az American Conservative hasábjain publikál rendszeresen Magyarországról: most megkérdeztük, milyennek találja hazánkat.
A magyarok felét aggasztja, hogy nem lesz elég nyugdíja idős korára - ezt állapította meg egy friss kutatás. A megkérdezettek túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy rosszabb anyagi helyzetben lesz, mint a jelenlegi nyugdíjasok, ennek ellenére...
A fővárosi közfejlesztési tanács november 17-i megalakulásával sokkal stabilabbá válik a budapesti kiemelt projektek finanszírozása - mondta a harmadik ciklusára készülő főpolgármester, Tarlós István kedden a Portfolio Budapest 2030 című fővárosi konferenciáján.
Nyolc év kormányzás után érkezett Bánki Erik javaslata, amit egy nap alatt, érdemi vita nélkül, átnyomtak az Országgyűlésen. Akár már szerdán hatályba léphet.
Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban határozott a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről. A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.
Kedden megszavazta a parlament: vége a lakástakarékok állami támogatásának. A törvényjavaslatot tegnap adták be, ma pedig már különleges eljárásban az Országgyűlés 125 igen, 49 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül el is fogadta...
Kivételes eljárásban határozott az Országgyűlés a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről. A döntés nem érinti a már megkötött szerződéseket, az állami támogatás csak a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.
A szegedi börtön egyik elítéltje hétfőn levelet kapott. A boríték egy Jézust ábrázoló szentképet is tartalmazott. A Szegedi Fegyház és Börtön munkatársai a szakmai protokollnak megfelelően alaposan átvizsgálták a képet, amelynek keretéből négy darab mobiltelefon került elő.
Egyik napról a másikra megszüntette a kormány a lakástakarékok állami támogatását. Ma megszavazta a parlament, szerdán már életbe is léphet a rendelet. A hír hallatán az emberek megrohamozták az üzletkötőket, hogy ne maradjanak le az állami támogatás lehetőségéről.
Engedély nélkül tartott fegyvereket foglalt le a rendőrség Miskolcon - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel kedden.
Az MSZP és a Párbeszéd 19 pontos javaslatával helyre lehetne állítani a demokráciát Magyarországon, és elejét lehetne venni az EU alapszerződés 7. cikkelye alapján indított eljárásnak – jelentette be Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.