Demeter Mártának semmi keresnivalója nincs az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában, sem alelnökként, sem tagként, távoznia kell a szakbizottságból – szögezte le Németh Szilárd.
Jászberény ‒ Kajakba pattant és Győrtől egész a Fekete-tengerig evezett Tukacs Miklós (59), aki így nyolc országon át, közel kétezer kilométeren keresztül szelte a Duna vizét. A sportember szerint bár fárasztó volt a 23 napig tartó út, de bármikor szívesen újrakezdené.
Elhunyt 84 éves korában Ocsovai Gábor, a Magyar Rádió örökös tagja, a Gondolat-Jel című műsor szerkesztője, magyar Pulitzer díjas és Magyar Lajos-díjas újságíró.
Az LMP-s Demeter Márta ismét nem nyilvános, érzékeny katonai információt szivárogtatott ki és hamisított meg - mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.
Tarlós vizsgáltassa ki, mi az oka a több hónapos csúszásnak és a BKV vezérigazgatója hajtsa be a kötbért a csúszásért kivitelezőkön – követeli a Demokratikus Koalíció.
Demeter Mártát választotta meg az LMP tisztújító kongresszusa a párt új női társelnökévé. A HVG úgy tudja, a politikust a küldöttek kétharmada támogatta.
Szívdobbanás. Az ember első és utolsó élménye. A szerencsésebbeknek körülbelül kétmilliárd jut belőle az életben. A szív azonban hiába testünk legjobban védett szerve a bordáink ölelésében, szokásainkkal halálos veszélyben tartjuk. A Heti Napló riportja.
Eldőlt: Demeter Márta lett az LMP új társelnöke. A hírt Keresztes László Lóránt, a párt másik társelnöke jelentette be. Demetert a párton belül kétharmados többséget kapott.
Sebestyén Balázs egyszer már pórul járt, amikor Majkával kötött fogadást, úgy tűnik, a rádiós műsorvezető nem tanult a hibájából, így újra Majka áldozata lett.
Áder János pénteken Szlovéniába utazott, ahol megbeszélést folytat Borut Pahor szlovén köztársasági elnökkel és Dejan Zidannal, a szlovén országgyűlés elnökével – tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön az MTI-t.
Beüthet a sörhiány, ha folytatódik a globális felmelegedés. A kedvelt alkoholos ital egyik fő összetevője, az árpa ugyanis eléggé érzékeny a szárazságra és a magas hőmérsékletre - ezek pedig a klímaváltozás velejárói. A kutatók...
Az őrbottyáni család élete tragikus fordulatot vett, amikor az édesanya a szülés után egy nappal meghalt. Sokan akartak nekik segíteni, anyagilag és lelkileg is támogatták őket.
Gémesi György azért jelentkezett be élő közvetítésben a városi hajléktalanszállóról, mert Gödöllőről vitték el a rendőrök az első hajléktalant az utcáról az új rendeletet követően.
A Móricz Zsigmond körtér egyik kapualjában élő Zoltánt előzőleg már többször is felszólították, hogy hagyja el a helyet, bár a ház lakói szerint semmi gond nem volt vele.
Elhunyt 84 éves korában Ocsovai Gábor, a Magyar Rádió örökös tagja, a Gondolat-Jel című műsor szerkesztője, magyar Pulitzer díjas és Magyar Lajos-díjas újságíró.
A mezei pocok elszaporodása a mezőgazdasági területeken vis maior helyzetet teremtett, ezért bizonyos területeken engedélyezték egy rágcsálóirtó szer használatát - közölte a Nébih.
Európa nagyobb részé naposabb, száraz az idő, ez alól kivétel a Kárpát-medence és Szerbia, ahol egy magassági hidegcsepp hatására kissé felhősebb az idő. Estétől mindenütt erősen megnövekszik, de reggelre a Dunántúl jó...
Sajtóhírek szerint pénteken benyújtottak egy törvénymódosítási javaslatot, melyet Semjén Zsolt jegyez, és melynek lényege, hogy megteremtse az uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára az aktív választójog gyakorlásának lehetőségét az Európai Parlament tagjainak választásán - írja a 24.hu.