2018. október 7. vasárnap

okt. 7
13:24
Teljesen begőzölt: 31 kocsi visszapillantóját rugdosta le egy fiatal srác hajnalban Pesten (SzMo)
Szinte azonnal elkapták az éppen arra járőröző rendőrök, ráadásul kamerák is rögzítették az ámokfutást.
okt. 7
13:36
Kétszer is gondolja meg, merre és hogyan (HírTV)
A török elnök delegációjának érkezése miatt hétfő-kedd forgalomkorlátozásokra kell készülni a fővárosban.
okt. 7
13:42
Csere Gáspár és Szabó Tünde nyerte a Spar Budapest Maratont (ATV)
Több mint 33 ezren vettek részt a 33. Spar Budapest Maraton Fesztivál versenyein, így megdőlt a nevezési rekord. A fő számot, a maratont Csere Gáspár és Szabó Tünde nyerte meg, ezzel ők lettek a klasszikus táv magyar bajnokai.
okt. 7
13:44
Akár évekig is elhúzódhat a kirúgott szívsebész elleni etikai vizsgálat (ATV)
Székely László mellett szombaton Tiffán Zsolt is kiállt közösségi oldalán. A poszt azóta eltűnt, a Fidesz volt országgyűlési képviselője pedig felfüggesztette az oldalát.
okt. 7
13:48
Lesz-e újra cigányzene Budapesten? (ATV)
Lendvai Ferenc és zenekara húzza a vacsorához valót az egyik ismert budapesti étteremben. Ez az utolsó olyan helyek egyike, ahol még napi rendszerességgel szól a cigányzene, most éppen az ott étkező svájci csoport örömére. A Heti Napló riportja.
okt. 7
14:36
Mindenki egymásra mutogat: ezért nem beszélnek nyelveket a magyarok? (Pénzcentrum)
Az óraszám elegendő lehet, a tanulók idegennyelv-tudása azonban mégsem éri el a kívánt szintet Magyarországon. Egy kutatásban az iskolaigazgatók, a nyelvtanulók és a nyelvtanárok is elmondták véleményüket. Elkészült az idegennyelv...
okt. 7
14:48
"Győzött Lázár János, és veszítettek a vásárhelyi gyerekek" - új választást akar Márki-Zay Péter (SzMo)
A hódmezővásárhelyi polgármester azt javasolja, hogy a testület oszlassa fel magát és válasszanak új képviselőket, polgármestert.
okt. 7
14:54
„János! Miért hazudsz ilyen gátlástalanul a képviselőtársaid szemébe!? Ki kérte és mit adott neked ezért cserébe…!?” (444.hu)
A Jobbik elnöke ismét felszólította a frakció távozó tagjait, adják vissza mandátumaikat.
okt. 7
15:00
Gulyás: A bajorok hálásak (HírTV)
A kancellárminiszter közlése szerint a CSU Magyarország mellett áll a a migráció kérdésében.
okt. 7
15:06
Újabb botrány: 8 millióra bírságolták a MÁV-Startot (Blikk)
Újabb botrány alakult ki a MÁV-Start körül, ugyanis a Közbeszerzési Döntőbizottság 8 millió forintra bírságolta a jegykiadó automatákra kiírt közbeszerzési jogsértések miatt.
okt. 7
15:08
Munkaerőválság – Van alázat a fiatalokban, csak nem a főnök iránt (Blikk)
Munkaerőhiány van, a fiatalok jobban kiállnak az érdekeikért a munkaerőpiacon és a fizetés mellett a fejlődési lehetőségek is fontosak a számukra - erről beszélt Paulovics Éva, a Jobsgarden HR-toborzó és tanácsadó cég ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.
okt. 7
15:30
Elhunyt Tóth Loon színész (ATV)
Negyvenkilenc évesen elhunyt Tóth Loon színművész. A Veszprémi Petőfi Színház művészét hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap hajnalban érte a halál - közölte a színház az MTI-vel.
okt. 7
16:00
Belső körlevelet hozott nyilvánosságra a Jobbik regionális igazgatója (ATV)
A Jobbik közleményben tudatta, hogy országos elnöksége visszahívta regionális igazgatói, választókerületi elnöki és egyéb a pártban betöltött tisztségeiből Jámbor Márkot, aki egy belső körlevelet hozott nyilvánosságra.
okt. 7
16:06
A tárcavezetőhöz fordult Lázár a varjak miatt (HírTV)
Közös kárenyhítési alap létrehozására kérte a választó-kerületében elszaporodott madarak miatt.
okt. 7
16:18
Elvitték a Hatoslottót: 675 milliót ért ez a 6 nyerőszám (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 40. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten egy szerencsés játékos megütötte a főnyereményt, így jövő héten 70 millió forintos főnyereményről indul majd útnak a halmozódás. A Hatoslottó nyerőszámai...
okt. 7
16:24
Az ukrán nyugdíjasokról kérdezi a kormányt a DK (HírTV)
Voltak olyan települések, ahol egy-egy épületbe több tucatnyi ukrán–magyar kettős állampolgársággal rendelkező nyugdíjast is bejelentettek.
okt. 7
16:24
Szakácsot keresnek Orbán Viktornak az új budavári épületbe (SzMo)
Csak a bérleti díj nettó másfélmillió forint - mutatjuk, milyen feltételekkel lehet ellátni ezt a feladatot.
okt. 7
16:30
Nem tüntethet a DK az Akadémiánál Orbán Viktor és Erdogan találkozója alatt (SzMo)
A rendőrség az új gyülekezési törvényre hivatkozik.
okt. 7
16:33
A Jobbik szerint rendcsinálás zajlik (Infostart)
A párt elnöksége visszahívta Jámbor Márk regionális igazgatót és etikai eljárás indult a szekszárdi elnök ellen.
okt. 7
16:33
Nem kizárt, hogy az Aquarius francia zászlót kap (hirado.hu)
Eddig 30 ezer embert mentett ki a hajó.
okt. 7
17:00
Botrány a Jobbikban: megindult a rendcsinálás – „János, miért hazudsz?”, a hülyeségroller és még újabb balhék (Blikk)
Pénteken kezdődött az újabb adok-kapok a Jobbikon belül. Volner Jánost kizárták a frakcióból, aztán Sneider Tamással kezdtek a Facebookon szópárbajt. Most pedig a Jobbik pártigazgatója Szabó Gábor, közleményben számolt be igen komoly rendcsinálásról a párt háza táján. Kidobják párttisztségeiből Jámbor Márkot, mert nyilvánosságra hozott egy belső le
okt. 7
17:00
A hódmezővásárhelyi fideszesek szerint Márki-Zay vitte csődbe a várost (ATV)
A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete szerint jó lenne, ha Márki-Zay Péter belátná, hogy csődbe vitte a várost és lemondana.
okt. 7
17:12
Volner a Jobbik elnökének: ne hajtsd tovább a hülyeségrollert, így is gyorsan száguld (ATV)
Korábban a Jobbik elnöke azzal vádolta meg Volner Jánost, hogy gátlástalanul hazudik a képviselőtársai szemébe, most megérkezett a Jobbik frakcióból kizárt Volner válasza.
okt. 7
17:12
Közös baloldali kampányt javasol a MSZP EP-képviselője (HírTV)
Az MSZP-ben nincs feszültség, töretlenül készülnek az EP-kampányra – mondták a párt 29. születésnapját ünneplő politikusok.
okt. 7
17:18
Óriási nyeremény: volt telitalálat a hatos lottón – Ezek a számok rengeteg pénzt értek (Blikk)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
okt. 7
17:18
Kunhalmi: A 29 éves MSZP-nek vissza kell szereznie a társadalom bizalmát (444.hu)
Választmányi ülést tartott a baloldali párt.
okt. 7
17:27
Tóth Bertalan: A mostani jobboldali kurzust egyedül balról lehet leváltani (hirado.hu)
Mindig is demokrata volt az MSZP, jelentette ki Kunhalmi.
okt. 7
17:30
Tóth Bertalan: A mostani jobboldali kurzust egyedül balról lehet leváltani (ATV)
Az MSZP elnöke szerint a mostani jobboldali, sőt szavai szerint már-már szélsőjobboldali kurzust egyedül balról lehet leváltani.
okt. 7
17:30
MSZP-elnök: A mostani jobboldali kurzust egyedül balról lehet leváltani (Igényesférfi.hu)
Egyedül balról lehet leváltani a mostani jobboldali kurzust Tóth Bertalan, az MSZP elnöke szerint.
okt. 7
17:33
Mi kell a jó 1 százalékos kampányhoz? (Infostart)
Idén kevesebben ajánlották fel adójuk egy százalékát valamely civilszervezetnek, mégis 1 milliárddal nőtt a felajánlások végső összege.
okt. 7
17:36
Nem tüntethet az MTA előtt a DK (HírTV)
A rendőrség az új gyülekezési törvény alapján határozatban tiltotta meg a demonstrációt.
okt. 7
17:45
Egy hatos ma hatszázmilliónál is többet ért (hirado.hu)
Száznál is több lett az ötös.
okt. 7
17:48
Fordulat a józsefvárosi lövöldözés ügyében (Ripost)
Feladta magát a három férfi a rendőrségen.
okt. 7
18:00
Palkovics: Minél korábban hozzá kell szoktatni a gyerekeket a digitális környezethez (ATV)
Három-négyéves korban el kell kezdeni a gyermekeknél a viszonyulás kialakítását a digitális környezethez, a robotokhoz, hogy megértsék, mit jelentenek azok, és miként lehet nem csak játékra használni mindezt - mondta az innovációs és technológiai miniszter a MobilITy-Győr Digitális Élményközpont átadási ünnepségén vasárnap.
okt. 7
18:00
Tovább szakad a Jobbik (HírTV)
Tiszavasvári volt polgármestere otthagyta a pártot, és feloszlattak egy vidéki szervezetet is.
okt. 7
18:12
Épp a főváros felé tart az M7-esen? Rossz hírünk van! (Blikk)
Szabadbattyán – Rossz hírünk van, ha éppen Budapest felé tart az M7-esen, és még nem hagyta el a 70. kilométert: két autó csattant, korlátozásra és dugóra számítson.
okt. 7
18:30
Hollik: Soros pénzéből cenzúrázzák a bevándorlásellenes véleményeket (Igényesférfi.hu)
A Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője szerint a Facebook nyíltan politikai szerepet vállal.
okt. 7
18:36
Az elmúlt hetek után igazi meglepetés a jövő hét időjárása (BorsOnline)
A jövő héten is sok lesz a napsütés, túlnyomóan száraz lesz az idő. A maximumok jellemzően 20 fok körül alakulnak, helyenként akár 24 fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
okt. 7
18:42
Van telitalálat: itt vannak a hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (SzMo)
Egy szerencsés 675.004.095 forintot nyert.
okt. 7
18:54
Megszólalt a szemtanú - sokkoló részletek a borzalmas, baji körhintabalesetről (Blikk)
A lány hányt, a fiú a vérző orrát törölgette – hátborzongató részleteket mesélt egy szemtanú a baji búcsúban történt hét végi körhintabalesetről.
okt. 7
18:57
Soros pénzéből cenzúrázzák a bevándorlásellenes véleményeket (hirado.hu)
Egy poszt miatt letiltotta a közösségi portál több újságíró oldalát.
okt. 7
19:06
Szinte hihetetlen: ilyen időjárás várható október második hetében (Pénzcentrum)
A jövő héten is sok lesz a napsütés, túlnyomóan száraz lesz az idő. A maximumok jellemzően 20 fok körül alakulnak, helyenként akár 24 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn...
okt. 7
19:15
Baleset miatt torlódás az M7-esen (hirado.hu)
Akár 8 kilométeres torlódás is lehet.
okt. 7
19:18
Ahelyett, hogy csendben gyászolna, behajtócégekkel kell küzdenie (HírTV)
Szinte bármit megtehetnek a követeléskezelő cégek, mert nincs megfelelően szabályozva a működésük.
okt. 7
19:33
Bevinné a kormány az iskolai angolórákra a nálunk tanuló külföldieket (Infostart)
Heteken belül a kormány elé kerül az idegennyelvi stratégia, miután lehangoló képet festett a magyarok nyelvtudásáról a kormány megrendelésére készült felmérés - mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár az InfoRádióban.
okt. 7
20:03
Különösen nehéz idén a Mindenszentek az autósoknak (Infostart)
A Fiumei út Népszínház utca és Orczy tér közötti szakaszán október középétől december közepéig villamospálya-felújítást végeznek.
okt. 7
20:06
Dévényi Tibi bácsi újra akcióban - megint teljesíti a kívánságokat (Blikk)
„Három kívánság, a kívánságom az, hogy minél előbb teljesítsd a kívánságomat!” Dévényi Tibor (71), a műsor atyja a tévében 18 éven keresztül tett eleget a szlogennek.
okt. 7
20:08
"F.szkalap diktátor" - Fluor Tomi péniszes fotójáért börtön járna a törököknél (Blikk)
A sztár szerint semmi keresnivalója Magyarországon a török elnöknek.
okt. 7
20:18
Forgalommal szemben ment egy autós az M86-os autóúton, keresik (ATV)
Egy titokzatos fekete BMW-st keresnek a vasi autósok, aki az M86-os autóúton a forgalommal szemben autózott. Az ismeretlen autósról a Facebookon többen is állítják, hogy már látták súlyos szabálysértéseket elkövetni, de egyelőre senki nem találja. Egy internetes portál szerint az autós a pályadíjat ellenőrző kamerákat akarhatta elkerülni úgy, hogy
okt. 7
20:36
Csoda: állati jó tortákat készít a nagykanizsai srác - a leguán egy hónapig készült (Blikk)
Állati jó tortákat fabrikál nagykanizsai Jakabfi Dávid!

Keresés