A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című konzervatív vasárnapi német lap Feudális Magyarország címmel közölt kommentárt, amelyben kiemelték, hogy Orbán Viktor "egyértelmű demokratikus felhatalmazást kapott a kormányzás folytatására".
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című konzervatív vasárnapi német lap Feudális Magyarország címmel közölt kommentárt, amelyben kiemelték, hogy Orbán Viktor "egyértelmű demokratikus felhatalmazást kapott a kormányzás folytatására" - olvasható az MTI összeállításában.
Visszahívták a teljes elnökséget, majd az olimpiai hetedik Miklós Editet, a héten visszavonult alpesi sízőt választották meg elnöknek vasárnap a Magyar Sí Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén.
Az első információk szerint öt embert kellett kiszabadítani annak a két autónak a roncsából, amelyek a 76-os főúton, Szentgyörgyvár közelében ütköztek össze a Zala megyei Szentgyörgyvár közelében.
A párt megkezdte a párton kívüli jogi és a párton belüli fegyelmi eljárást Sallai Róbert Benedekkel szemben. Szél Bernadett, a párt elnöke pedig felszólította a politikust, hogy azonnali hatállyal mondjon le a titkári pozíciójáról, és kijelentette, hogy a párt tagja sem maradhat.
- Visszahívták a teljes elnökséget, majd az olimpiai hetedik Miklós Editet, a héten visszavonult alpesi sízőt választották meg elnöknek vasárnap a Magyar Sí Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén.
Budapest őrzi azoknak a hősöknek az emlékét, akik emberek tudtak maradni az embertelenségben és a remény hordozói voltak a kétségbeesés idején - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes vasárnap Budapesten, a Holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen.
Borúsabb, csapadékosabb időjárással kezdődik a jövő hét, a maximumok 25 fok alatt alakulnak. A hét második felében visszatér a napsütéses, tavaszias idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn...
Újabb kritikát kapott a Figyelőben megjelent kétoldalas cikk, ahol több - szerintük - Soros Györgyhöz köthető ember nevét közölték. Most a kormányhoz közel álló Professzorok Batthyány Köre emelt szót a lista ellen.
Minden reggel a Blikk vásárlásával kezdem a napot, most először nyertem életemben. Egy számtógépasztalra spóroltam, most már meg is vásárolom – mondta örömmel Lippai József.
Az első információk szerint öt embert kellett kiszabadítani annak a két autónak a roncsából, amelyek a 76-os főúton, a Zala megyei Szentgyörgyvár közelében ütköztek össze.
Rogán Antal szerint a szombati kormányellenes tüntetés Soros pénzéből finanszírozott politikai bolhacirkusz volt. A Jobbik ugyanakkor azt reméli, hogy a Fidesz meghallja a tömeg hangját. A szocialisták pedig egyetértenek a tüntetés egyik fontos üzenetével: azzal, hogy egységes ellenzéki fellépésre van szükség.
Nagykanizsa - Öt embert kellett kiszabadítani annak a két autónak a roncsából, amelyek a 76-os főúton, Szentgyörgyvár közelében ütköztek össze a Zala megyei Szentgyörgyvár közelében.
Kúsztak, másztak, futottak, ugrottak, sárban dagonyáztak – valahogy így lehet összefoglalni a világ egyik legnépszerűbb akadályverseny-sorozatának első állomását.