2018. április 3. kedd

ápr. 3
9:21
A Semjént megvadásztató vállalkozó kapta a közpénzből felújított noszvaji hotel bérleti jogát (444.hu)
Farkas József húsz évre kapta meg az épületet, amit eredetileg a hátrányos helyzetű gyerekeknek szántak.
ápr. 3
9:21
Nem engedi az LMP Budapest 1-es körzetét (HírTV)
Nem tervezi a budapesti első választókerületi jelöltjének visszaléptetését az LMP – erősítette meg Reggeli járat című műsorunkban a párt szóvivője.
ápr. 3
9:33
Hajó ütközött a szalagkorlátnak az M7-esen (ATV)
Eszteregnye külterületén, az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán egy kisteherautó és egy személyautó ütközött össze vasárnap – írja a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
ápr. 3
9:45
Felmérés: Karácsony és Szél megelőzte Vonát (ATV)
A teljes felnőtt népesség körében 50 százalék választaná ismét miniszterelnöknek Orbán Viktort – derül ki a kormányközeli Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából. A felmérés alapján Vona Gábort immár Karácsony Gergely és Szél Bernadett is megelőzte a kormányfő-jelöltek versenyében.
ápr. 3
9:45
Nem jött össze a hatalmas spórolás, ami az Elios-nak milliárdokat ért (444.hu)
Jelentős energiamegtakarítást vállalt Tiborcz István egykori cége azokban a városokban, ahol felújította a közvilágítást. Két város fogyasztási adatai alapján valamennyit javult a helyzet, de a kitűzött cél nagyon messze van, és kétséges, hogy az Elios által beszerelt lámpákkal valaha elérhető.
ápr. 3
9:51
Az LMP-sek és jobbikosok kétharmada visszalépéseket szeretne látni (444.hu)
De az LMP és a Jobbik nem.
ápr. 3
10:03
Most már a választási mozgósítás a feladat a Médianéző igazgatója szerint (Infostart)
A választásig hátralévő néhány napban programokkal, pozitív üzenetekkel már nehéz elérni a választókat, negatív hírekkel, botrányokkal talán, de a legfontosabb feladat a mozgósítás - mondta Boros Bánk Levente, a Nézőpont Csoporthoz tartozó Médianéző igazgatója az M1 aktuális csatornán kedden.
ápr. 3
10:09
Van még valami Juhász tarsolyában (HírTV)
További részletek nyilvánosságra hozatalát ígérte az Együtt elnöke az Orbán Ráhel tárgyalásáról készült felvételéből.
ápr. 3
10:21
Bokros Lajos visszalép a DK-s Oláh Lajos javára Erzsébetvárosban (444.hu)
A Modern Magyarországért elnöke ugyanerre biztatja a választókerület többi ellenzéki jelöltjét.
ápr. 3
10:21
A választók is támogatják a visszalépéseket (HírTV)
Elkészítette friss felmérését a Medián, amely azt vizsgálta, mennyire támogatják a visszalépősdit az ellenzéki szavazók.
ápr. 3
10:30
Súlyos fennakadások - Sztrájkolnak a francia vasutasok (Alternatív Energia)
A következő három hónapban minden öt napból két napon át tiltakoznak.
ápr. 3
10:32
Orbán: a legbékésebb népekkel is megtörténik, hogy elegük lesz (Alternatív Energia)
Vissza akarjuk kapni a hazánkat azoktól, akik magánvállalatukként kezelték
ápr. 3
10:33
Még mindig bizonytalanok az ellenzéki szavazók (Infostart)
Néhány nappal az országgyűlési választás előtt sem tudja mindegyik ellenzéki szavazó, hogy ki az esélyes kihívója a kormánypárti jelöltnek. A Publicus Intézet vezetője szerint 70 százalékos részvétel felett a Fidesz ugyan elvileg elveszítheti a mandátumok többségét, azonban ekkor már a DK kieshet, ami a jelenlegi kormánypártoknak kedvez.
ápr. 3
10:33
Pofozta diákjait egy tatabányai néptánctanár, jelenleg is taníthat (Blikk)
Kisiskolásokat pofozott fel, lökdösött, rángatott, de előfordult, hogy a nyilvános megszégyenítés eszközéhez nyúlt egy tatabányai néptánctanár. A Hír TV Riasztás című műsora szerint az ügyben jelenleg is nyomoz a rendőrség, ám a tanárral egyik érintett iskola sem bontott még szerződést.
ápr. 3
10:33
S.O.S. (HírTV)
Életmentő beavatkozásra szorul a sürgősségi ellátás.
ápr. 3
10:39
Bokros Lajos visszalépett Oláh Lajos javára a VII. kerületben (ATV)
Bokros szerint a DK jelöltje megérdemli, hogy az ellenzéki szavazók mind rá szavazzanak.
ápr. 3
10:39
Bayer berágott, mert elítélték a kormánypropagandát (HírTV)
A kampányhajrában felekezetet vált Bayer Zsolt - annyira mérges lett a harkai evangelista lelkészre.
ápr. 3
10:45
Hajó zuhant az M7-es autópályára (Infostart)
Eszteregnye külterületén, az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán egy kisteherautó és egy személyautó ütközött össze vasárnap. A karambol következtében a kisteherautóval vontatott hajó az útra esett.
ápr. 3
10:51
Miskolcon az MSZP jelöltje győzheti le a Fideszt (ATV)
2014-ben is szoros volt az eredmény, a felmérés szerint viszont Varga az esélyesebb.
ápr. 3
10:51
Két év felfüggesztett börtönt kapott a paksi férfi, aki Magyarországról Donyeckbe szökött, hogy az oroszok oldalán harcolhasson (444.hu)
Krisztiánnak tiltott toborzás miatt kellett felelnie, két évet töltött Donyeckben, meg is sérült a háborúban, kitüntetést is kapott.
ápr. 3
11:09
Semjén vadásztársa kapta a kastélyt a hátrányos helyzetűek helyett (HírTV)
Farkas József érdekeltsége kapta meg az uniós pénzből felújított noszvaji kastély bérleti jogát.
ápr. 3
11:21
Már csak felújított metrószerelvények járnak (Infostart)
Keddtől már csak felújított szerelvények szállítják az utasokat a 3-as metróvonal két üzemelő szakaszán - jelentette be Tarlós István főpolgármester.
ápr. 3
11:21
Semjén vadásztársa kapta a szállót a hátrányos helyzetűek helyett (HírTV)
Farkas József érdekeltsége kapta meg az uniós pénzből felújított noszvaji intézmény bérleti jogát.
ápr. 3
11:27
Beperelik Márki-Zay Pétert (ATV)
A hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója bepereli Márki-Zay Péter (független) polgármestert az intézmény jó hírnevének megsértése miatt - jelentette be Kallai Árpád kedden az alföldi városban.
ápr. 3
11:36
Megszületett Kapócs Zsóka kisfia (Alternatív Energia)
Endometriózis miatt programozott császárra volt szükség.
ápr. 3
11:38
Bokros visszalépett a DK javára (Alternatív Energia)
Oláh Lajos javára hozta meg a döntést.
ápr. 3
11:40
Szörnyethalt a kamionnal ütköző autó vezetője az M0-áson (fotók) (Alternatív Energia)
A sofőrt feszítővágóval szabadították ki, de életét már nem tudták megmenteni.
ápr. 3
11:45
Őrjöngést rendezett a szegedi férfi húsvétkor, a tévé is repült az ablakból (Blikk)
A hetedikről dobta ki a tévéjét egy őrjöngő szegedi férfi.
ápr. 3
11:51
„Most elmondom…” – megszólalt Kerényi Miklós Gábor a zaklatási botrányról (ATV)
Eltelt 143 nap a botrány óta, ritkán szólalt meg, most egy hosszú bejegyzésben taglalta a történteket az Operettszínház volt igazgatója.
ápr. 3
12:03
Tarlós bejelentette, végleg eltűnnek a régi szerelvények a 3-as metróvonalon (Blikk)
Keddtől már csak felújított szerelvények szállítják az utasokat a 3-as metróvonal két üzemelő szakaszán – jelentette be Tarlós István főpolgármester kedden i sajtótájékoztatóján.
ápr. 3
12:09
Csoki és tudatosság - Nemcsak a súlyunk miatt (Alternatív Energia)
Nem is gondolnánk, mennyibe "fáj" az előállítása.
ápr. 3
12:09
Mától már csak a felújított metró jár a 3-as vonalon (ATV)
Keddtől már csak felújított szerelvények szállítják az utasokat a 3-as metróvonal két üzemelő szakaszán - jelentette be Tarlós István főpolgármester kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
ápr. 3
12:11
Végre süt a nap - Figyeljen, változott a napvédelmi ajánlás! (Alternatív Energia)
Már hat hónapos kortól meg kell kezdeni a bőrrák megelőzését.
ápr. 3
12:13
Gyurcsány: a demokratikus jogállam nem úri kaszinó (Alternatív Energia)
A pártelnök szerint sok fideszes vezető kerülne börtönbe egy kormányváltás után.
ápr. 3
12:15
Elutasították a Kósa elleni feljelentést (HírTV)
A feljelentést Tényi István tette.
ápr. 3
12:33
Életeket menthet az új rendszer (Infostart)
Bemutatták az úgynevezett eCall segélyhívó rendszert Budapesten.
ápr. 3
12:33
Gyurcsány a kormány után a településvezetőket is leváltaná (HírTV)
Előrehozott önkormányzati választásokat tart szükségesnek az április 8-i választás után a DK elnöke.
ápr. 3
12:39
Bayer Zsolt annyira kiakadt az evangélikus lelkészre, hogy ezentúl katolikus lesz (Blikk)
Bayer Zsolt teljesen kiborult a harkai lelkész húsvéti prédikációja miatt. Úgy döntött, kilép az evangélikus egyházból.
ápr. 3
12:42
Tízezrek sorsa Netanjahu kezében (Alternatív Energia)
Az ENSZ-szel kötött megállapodásról az állítólagos befogadó országok sem tudtak.
ápr. 3
12:44
Letaglózó egyszerűség - így bárki megérti, a választás vajon mi (videó) (Alternatív Energia)
Hivatalosan gyerekeknek készült.
ápr. 3
12:45
Üres ígéreteken keresett 10 milliárdot Tiborcz (HírTV)
Legalább két városban biztosan nem teljesültek az Elios energiamegtakarításra tett vállalásai.
ápr. 3
12:51
Balázs Péter: 25 körzetet simán nyerhet az ellenzék (ATV)
A volt külügyminiszter szerint meggyengült a Fidesz, miközben az ellenzék erősödött, és rengeteg a bizonytalan szavazó, ezért bármi elképzelhető a vasárnapi választáson.
ápr. 3
12:57
Egyre nő Orbán Viktor követőinek tábora: így köszönte meg (Blikk)
Egyre növekszik Orbán Viktor miniszterelnök követőinek tábora a Facebookon. Oldalának közössége elérte a hatszázezret, amiről egy rövid bejegyzéssel emlékezett meg a miniszterelnök:
ápr. 3
12:57
Gyurcsány még idén megtartaná az önkormányzati választásokat (444.hu)
A többi párttal még nem egyeztetett erről.
ápr. 3
12:59
Megvan a Liget tér látványterve – Így változik meg Kőbánya központja (Blikk)
Megérkeztek az első látványtervek a sikeresen lebontott Liget téren található szolgálatatóház helyére.
ápr. 3
13:03
Az igazán nagy politikai bomba még csak ezután jöhet (HírTV)
A Süddeutsche Zeitung legalábbis ezt feltételezi, így a magyar kampány az utolsó pillanatig izgalmas marad.
ápr. 3
13:15
Új követelésük van a sztrájkra készülő közszolgáknak (Menedzsment Fórum)
A minimálbér figyelembevételével akarják átírni az illetménytáblát.
ápr. 3
13:15
Bemutatták az e-segélyhívó rendszert (Blikk)
, 2018. április 3., kedd (MTI) - Bemutatták az úgynevezett eCall segélyhívó rendszert kedden en.
ápr. 3
13:15
Orbán Viktortól akart kérdezni, nekiestek az Együtt politikusának (ATV)
A telefonját kis híján kiverték a kezéből, majd veréssel is megfenyegették az Együtt politikusát.
ápr. 3
13:33
Meglepetés: 115 ezer szavazat után ez a párt a legesélyesebb az április 8-i választás megnyerésére (Blikk)
A nyers adatok alapján nem a Fidesz-KDNP áll nyerésre.

Keresés