2018. április 3. kedd

ápr. 3
18:27
„Bennem miért nincs magyar lélek?” Kiakadtak az ATV stúdiójában (ATV)
Mennyi múlik az utolsó pillanatokban megtett ellenzéki visszalépéseken? Erről is vitázott a Csatt délutáni felvételén Kovács Zoltán, Pindroch Tamás, Csuhaj Ildikó és Szarvas Szilveszter. Az Egyenes Beszéd után adásba kerülő műsorban az is kiderül: Semjén Zsolt határon túli szavazókat érintő direktívájában sem értettek egyet a műsor vendégei.
ápr. 3
18:27
Karácsony cáfol, később derülhet fény arra, hogy ki kicsodát léptet vissza (HírTV)
Karácsony Gergely cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint megtörténtek az ajánlatok az MSZP-Párbeszéd és az LMP között.
ápr. 3
18:45
Karácsony Gergely tárgyalásokat kezdeményez az LMP-vel (ATV)
Az MSZP-Párbeszéd tárgyalásokat kezdeményez az LMP-vel és az Együtt-tel, felajánlva a Budapest belvárosi, a csepeli, a gödöllői és a szekszárdi jelöltjük visszalépését, ha a másik két ellenzéki párt nem indít jelöltet egyetlen nyerhető körzetben sem - jelentette be a pártszövetség miniszterelnök-jelöltje kedden, Budapesten tartott kampányrendezvény
ápr. 3
18:45
Az európai légi járatok felénél jelentős késésekre lehet számítani (HírTV)
Óránként csak hét repülőgép indulhat el a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről.
ápr. 3
19:15
Tarlós: Próbáljunk meg néha örülni (ATV)
Próbáljunk meg néha örülni - ezekkel a szavakkal búcsúztatta el Tarlós István az utolsó kék színű metrószerelvényt a 3-as vonalán, ahol mostantól már csak az úgynevezett felújított, fehér szerelvények járnak majd. A BKV vezérigazgatója szerint az új kocsikon a módosítások után csökkentek az ajtóhibák. A Metróért Egyesület elnöke sajnálja, hogy a f
ápr. 3
19:21
Ennyivel drágulnának a taxis tarifák (Infostart)
350-400 forint. Egy átlagos út tarifája ennyivel lehet több akár már idén nyártól annak, aki taxival közlekedik. Közvetlenül a húsvéti ünnepek előtt ugyanis erről állapodott meg a főváros a fuvarozókkal. A végleges döntést a közgyűlés mondja ki. A várható árak a cikk végén olvashatók.
ápr. 3
19:21
Itt a négy körzet, ahol az MSZP hajlandó lenne visszalépni (ATV)
Közölték, hogy ennek az lenne a feltétele, hogy másik 25 körzetben az LMP és az Együtt elfogadja a szocialisták jelöltjét.
ápr. 3
19:33
Fidesz: „Aljas lejáratási kampányt folytatnak Kósa Lajos ellen” (444.hu)
Szórólapon magyarázzák, hogy a miniszter ellen „aljas” és „felháborító” lejáratási kísérlet folyik, de továbbra sem cáfolnak semmilyen tényállítást a csengeri történetből.
ápr. 3
19:51
19 éves férfi rabolt ki egy 84 éves asszonyt a buszmegállóban Megyaszón (Blikk)
Megyaszó – 19 éves férfi rabolt ki egy idős nőt egy buszmegállóban.
ápr. 3
19:51
Meztelen Kunhalmi egy szórólapon (Alternatív Energia)
Nyakó István: Igen, ez az Ági. Felháborító!
ápr. 3
19:51
Karácsony bejelentette, hogy Csepelen, a Belvárosban, Szekszárdon és Gödöllőn is hajlandóak visszalépni (444.hu)
Cserébe azt kérik az LMP-től és az Együtt-től, hogy a többi esélyes helyen ők léptessék vissza a jelöltjeiket. Reméli, holnapra megállapodnak.
ápr. 3
19:53
Az ő bőrükre megy - Romák tüntettek az ORÖ ellen (Alternatív Energia)
„Nincs hozzájuk semmi közünk. Senkik, tolvajok, bűnözők!” – jelentette ki a megmozdulás szervezője, egy fiatal jogász, Kalányos Zsolt.
ápr. 3
20:03
Jelentős változás az esztergomi vasútvonalon (Infostart)
Hétfőtől Budapest és Esztergom között villamos vontatású Flirt vonatok közlekednek, ezzel ismét csökken a vonalon a menetidő - mondta Völner Pál (Fidesz) kedden az esztergomi vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón.
ápr. 3
20:15
Ügyészség: nincs semmi gyanús Kósa 1300 milliárdja körül (ATV)
Az ügyészség szerint nincsen semmi gyanús Kósa Lajos 1300 milliárd forintos megbízása körül, de még az édesanyjának szánt 800 millió forintos ajándékszerződés is rendben van – ezért visszautasították az ügyben tett feljelentést.
ápr. 3
20:27
19 éves fiú rabolt ki egy 84 éves asszonyt a buszmegállóban Megyaszón (Blikk)
Megyaszó – 19 éves fiú rabolt ki egy idős nőt egy buszmegállóban.
ápr. 3
21:03
Senki nem gondolná, hol dőlhet el a 2018-as választás (Blikk)
– Családi fotók, karácsonyi és húsvéti köszöntők, szívet melengető tartalmak. Ilyen és ehhez hasonló bejegyzésekkel próbálják megkedveltetni magukat, ezzel pedig megnyerni szavazóikat a különböző pártok és politikusok.
ápr. 3
21:21
Közös Ország Mozgalom: Magas részvétel és átszavazás a kormányváltás kulcsa (HírTV)
Többen is ezeket a feltételeket hangsúlyozták a szervezet által rendezett eseményen.
ápr. 3
21:27
A TASZ rávetítette a Képviselői Irodaházra, hogy SZABADSÁG (444.hu)
„A szabadság fontosabb, mint valaha” – írják.
ápr. 3
21:30
Változást! Most! - Az MSZP-Párbeszéd kampányrendezvénye (videó) (Alternatív Energia)
Karácsony Gergely miniszterelnökjelölt beszédét azzal indította, hogy ő ma, öt nappal a választás előtt temetni jött az Orbán-rezsimet.
ápr. 3
21:33
Közös Ország Mozgalom: Magas részvétel és átszavazás a kormányváltás kulcsa (HírTV)
Többen is ezeket a feltételeket hangsúlyozták a szervezet által rendezett eseményen.
ápr. 3
21:35
Ellopták Mellár plakátjainak nagy részét (HírTV)
Az üresen maradt oszlopokra néhány órán belül Csizi Péternek, a Fidesz jelöltjének képei kerültek.
ápr. 3
21:39
Balog Zoltán sorsdöntő választásról beszélt (ATV)
Április 8. sorsdöntő nap, nem négy vagy nyolc évről, hanem gyermekeink és unokáink jövőjéről döntünk - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere kedden Hódmezővásárhelyen.
ápr. 3
21:51
Gyurcsány: Putyin zsarolhatja Orbánt (HírTV)
A DK elnöke ezt az Indexnek adott interjújában jelentette ki.
ápr. 3
21:57
Szavazzon: Ön szokott politizálni a Facebookon? (Blikk)
Családi fotók, karácsonyi és húsvéti köszöntők, szívet melengető tartalmak. Ilyen és ehhez hasonló bejegyzésekkel próbálják megkedveltetni magukat, ezzel pedig megnyerni szavazóikat a különböző pártok és politikusok.
ápr. 3
22:03
Vona Gábor: Drónok küldése helyett álljanak ki vitázni! (HírTV)
Gátlástalannak nevezte Vona Gábor azt, aki megrendelte, hogy őt és családját drónnal figyeljék az otthonánál.
ápr. 3
22:09
Az MSZP-Párbeszéd négy helyen ajánlott fel visszalépést az LMP-nek és az Együttnek (Infostart)
Az MSZP-Párbeszéd tárgyalásokat kezdeményez az LMP-vel és az Együtt-tel, felajánlva a Budapest belvárosi, a csepeli, a gödöllői és a szekszárdi jelöltjük visszalépését, ha a másik két ellenzéki párt nem indít jelöltet egyetlen nyerhető körzetben sem - jelentette be a pártszövetség miniszterelnök-jelöltje kedden, Budapesten tartott kampányrendezvény
ápr. 3
22:15
Takarékosabb Zuckerbergnél Mészáros Lőrinc (HírTV)
Ez derül ki a G7 összeállításából.
ápr. 3
22:21
Ungár Péter: „Karácsony Gergely mai bejelentése nem ajánlat, hanem visszautasítás” (444.hu)
Az LMP elnökségi tagja szerint Karácsony tudta, hogy az ajánlatába az LMP soha nem menne bele, és nem is a megállapodás volt a céljuk, hanem hogy elmondhassák: az LMP miatt nem lehet.
ápr. 3
22:33
Ungár Péter szerint elfogadhatatlan Karácsony Gergely ajánlata (HírTV)
Ezt a Facebookon jelentette be az LMP elnökségi tagja.
ápr. 3
22:35
Reálszinten tíz százalékkal csökkent a szociális dolgozók bére (HírTV)
Nettó ötezer forinttal nőtt a keresetük az elmúlt hét évben az Mfor számításai szerint.
ápr. 3
22:45
Keddtől már csak felújított szerelvények járnak a 3-as metró vonalán (HírTV)
Ezt Tarlós István jelentette be.

Keresés