Nagypénteken azt ígértem, hogy 15 helyen lesznek még visszalépések. 14 körzetben megvalósult a koordinált indulás – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Karácsony Gergely.
– Bár az egész választási kampányban nem sok szó esett a pártok programjairól, azért pár elképzelést felvillantottak az utolsó napokban a miniszterelnök-jelöltek interjúiban és a kampányzáró eseményeken.
Fanni édesanyja nem hisz a gyilkossággal gyanúsított B. Lászlónak, aki állítja, nem ő ölte meg a lányt, csupán abban bűnös, hogy ismeretlen személyeknek átadta az ájult Fannit.
A DK-s Oláh Lajos és Ráczné Földi Judit, a Jobbikos Kiss Attila és Mirkóczki Ádám, az LMP-s Szél Bernadett, valamint az Együtt-es Vajda Zoltán javára lépteti vissza a jelöltjeit a Momentum. Az Együtt elnöke, Juhász Péter szerint ez nem más, mint alibizés. Molnár Gyula, az MSZP elnöke viszont úgy véli, le lehet váltani így is a kormányt. Részletek a