A magyarok 74 százalékának okoz nehézséget az, hogy megfizesse az egészségügyi szolgáltatások árát - derül ki az Eurostat friss jelentéséből. A magyaroknál csak a görögök borúlátóbbak, ott 90 százalék mondta azt, hogy...
Magyarországnak és a visegrádi csoport további tagjainak már évek óta az a következetes álláspontja, hogy az illegális bevándorlás veszélyes, ezért azt meg kell állítani, és a határokat meg kell védeni - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külkereskedelmi miniszter abban az interjúban, amelyet a Lidové Noviny című cseh napilap közö
Ha a Jobbik megnyeri a vasárnapi országgyűlési választást, akkor az első intézkedése egy új "kiegyezéscsomag" beindítása lesz - jelentette ki Vona Gábor pártelnök szombaton Cegléden.
Juhász Péter, az Együtt elnöke élő videójában a saját telefonszámát is megadta. Bárki felhívhatja őt, hogy személyesen meggyőzze, a voksát adja az Együttre. Szerinte biztos, hogy az Együtt bent lesz a parlamentben.
Az utolsó órákban 30 ezren, összesen mintegy 200 ezren jelentkeztek át szavazni a lakóhelyüktől eltérő településre vagy fővárosi szavazókerületbe - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Vasárnap késő este 11 óra után, éjfél körül várható az országgyűlési választás előzetes eredménye a Nemzeti Választási Iroda (NVI) várakozása szerint - közölte az iroda elnöke.
Ma szállítják ki a megyeszékhelyekre és az országgyűlési egyéni választókerületek székhelyeire a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson átjelentkezéssel szavazó, mintegy kétszázezer választópolgár szavazólapjait. Az is kiderült, hogy a választás lebonyolításához kell 110 kilométer nemzeti színű szalag, 165 ezer hivatalosan használható toll é
Egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy marad-e tárcavezető – árulta el Varga Mihály egy szombati kampányrendezvényen. A nemzetgazdasági miniszter reméli, hogy Budapest 3. kerületében ismét neki szavaznak bizalmat a holnapi országgyűlési választáson, de ha máshogy alakul, segíteni fogja a győztes munkáját. Szerinte nincs oka a szégyenkezésre.
Vasárnap késő este 11 óra után, éjfél körül várható az országgyűlési választás előzetes eredménye a Nemzeti Választási Iroda (NVI) várakozása szerint - közölte az iroda elnöke.
A főváros 1-es választókerületében indul a legkevesebb jelölt a vasárnapi országgyűlési választáson, mindössze négy, a legtöbb pedig Nógrád megye salgótarjáni választókerületében lesz - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szombati, a választási felkészülésről tartott sajtótájékoztatóján.
Hírünk a nagyvilágban: Soros-ellenes nemzetközi álhíroffenzíva, virtuális háború az orkok ellen, elképedt európai szövetségesek, és az Enber, aki stadiont építtetett a kertjébe. „Üdvözöljük Magyarország választási kampányában!”
Kovács Gergely az ATV Egyenes Beszédben mondta el, hogy a kritikák ellenére miért nem léptették vissza a jelöltjeiket a demokratikus ellenzék javára. Persze nem volt végig komoly, elárulta például, hogy a választás után levágják Csirkét, a soproni jelöltjüket, és azt is elmondta, hogy az egyszemélyes Országgyűlés egy fán fog ülésezni, a Kossuth erd
A háborúhoz hasonló pusztítást végez a gyermekek személyes kapcsolataiban az okoseszközök használata - mondta Pál Ferenc római katolikus pap az InfoRádió Aréna című műsorában. A Pál Feri atyaként közismert mentálhigiénés szakember...
A főváros 1-es választókerületében indul a legkevesebb jelölt a vasárnapi országgyűlési választáson, mindössze négy, a legtöbb pedig Nógrád megye salgótarjáni választókerületében lesz - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szombati, a választási felkészülésről tartott sajtótájékoztatóján.
Soha ennyi párt, soha ennyi külföldi szavazó, soha ennyi átjelentkező nem volt még. Salgótarjánban 32-en indulnak, összesen 230 tonna szavazópapírt nyomtattak.
Az LMP szolgálatra jelentkezik az ország helyreállítása érdekében és azokért, akiket méltánytalanság ért az elmúlt 28 évben - mondta Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt szombaton Budapest belvárosában. Szél Bernadett az együttműködési szándékaikról is beszélt.
Nyolcvanegyezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel eddig a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a szavazási iratok 14,8 százaléka érvénytelen volt - közölte Pálffy Ilona, az NVI elnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanegyezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel eddig a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a szavazási iratok 14,8 százaléka érvénytelen volt - közölte Pálffy Ilona. Az NVI elnöke arról is beszélt, hogy visszatérő hibákat találtak.
Az LMP szolgálatra jelentkezik az ország helyreállítása érdekében és azokért, akiket méltánytalanság ért az elmúlt 28 évben - mondta Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt szombaton Budapest belvárosában, sajtótájékoztatón.
A tavaszi hétvégéken rengetegen indulnak útnak autóval, és keresik fel családostul, vagy a barátokkal az ország valamelyik látványosságát. Az utazóknak nem árt azonban résen lennie, hiszen a rendőrség honlapján található tájékoztatás...
A Jobbik elnöke szerint az április 8-ai országgyűlési választásnak nem az a tétje, hogy bevándorlóország lesz-e Magyarország, hiszen "a Jobbik meg fogja védeni az országot a bevándorlóktól", hanem az, hogy Magyarország ne legyen "kivándorlóország".