Magyarország hivatalosan is bejelentette az ENSZ-nek kilépését a globális migrációs csomag elfogadási folyamatából – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden en.
Magyarország hivatalosan is bejelentette az ENSZ felé kilépését a globális migrációs csomag elfogadási folyamatából - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Magyarország hivatalosan is bejelentette az ENSZ felé kilépését a globális migrációs csomag elfogadási folyamatából - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A miniszterelnök Montenegróban beszélt arról, hogy a migráció ügyében az egyetlen siker a balkáni útvonal lezárása volt, ami Magyarország nevéhez fűződik.
Tovább csökkent a Jobbik tábora és az MSZP új elnökkel sem tudta növelni támogatottságát - egyebek mellett ez olvasható ki a Nézőpont Intézet legutóbbi közvélemény-kutatásából.
Tavaly nyáron kis túlzással szinte naponta érkeztek hírek tragikus vízibalesetekről. Ehhez képest az idei szezonban most hétvégén történt meg az első haláleset a Balatonon: egy belga férfi fulladt vízbe. Minek köszönhető a kedvező tendencia? Ennek próbáltunk utánajárni, szakembereket kérdeztünk.
A magyarok 60 százalékának van lehetősége hosszabb-rövidebb üdülésre idén, erre az előző évinél 15 ezer forinttal több, átlagosan 162 ezer forint jut háztartásonként - derül ki a Budapest Bank megbízásából készített reprezentatív kutatásból.
A szezonrajt előtt három NB 1-es csapat, a Felcsút, a Haladás és a DVTK kötött szerződést a 2Rule nevű csodamárkával, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó céggel.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint végrehajtható Nyerges Zsolt irányításszerzése Simicska Lajos üzleti érdekeltségei felett - közölte a GVH az MTI-vel kedden.
Nem sajnálta a pénzt, kibérelte Szardínia egyik legdrágább villáját Simicska Lajos. Igaz, spórolt egy kicsit, mert nem magánrepülőgéppel, hanem a Wizzair járatával utazott. A VIP-várót azért megrendelte magának.
Újra elérhető a hazai gyógyszertárakban a meningococcus B okozta agyhártyagyulladás elleni vakcina, a Bexsero - közölte a vakcinát gyártó és forgalmazó GlaxoSmithKline Kft.
Eljárást indított a Ryanair légitársaság (Ryanair DAC) ellen Budapest Főváros Kormányhivatala - közölte a hivatal kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a légitársaság sorozatos, a poggyászkezeléssel kapcsolatos incidensei miatt...
Orbán Viktor hétfőn érkezett a montenegrói fővárosba, ahol este munkavacsorán látta őt vendégül Milo Djukanovic államfő. A hivatalos látogatás zárásaként a kormányfő megbeszélést folytatott Ivan Brajovic parlamenti elnökkel.
Segítséget ajánlott a migrációval kapcsolatos nehézségek kezelésében Orbán Viktor miniszterelnök Montenegrónak kedden Podgoricában, a Dusko Markovic montenegrói kormányfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón. A kormányfő hangsúlyozta: amikor Montenegró a saját határait védi, Magyarországot és az egész Európai Uniót is védi. Jele
A Jedi Business nevű katamarán fedélzetén tartózkodott a 21-szeres magyar bajnok, olimpikon, profi vitorlázó Czégai Péter és a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke Hoffman Henrik, aki szintén profi vitorlázó. A hajósok a Kékszalag versenyre készülve, a hétfői edzésükön borultak fel – írja az Origo.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén, és a kamatfolyosó sem módosult - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.
A 15 éven felettiek harmadának testsúlyproblémái vannak a KSH frissen közzétett felmérése szerint. 55 százalékuknak többet mutat a mérleg a kelleténél.
Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a kisebb falvakban is el lehessen érni a magyar államot – jelentette ki Tuzson Bence kedden egy mobil kormányablakbusz átadásán.
Még a világ legfejlettebb országaiban is jelentős egyenlőtlenségeket figyelhetünk meg: a társadalom alsó 40 százaléka jellemzően a jövedelmek jóval kisebb részével rendelkezik, mint amekkorát a számaránya indokolttá tenne. Ez a - egyébként...
Tervezi-e, hogy panziót nyit vidéken, ahogy ezt sok fideszes teszi, miután közel 50 milliós EU-forrást nyertek kormányzati pályázatokon? Miről beszélt telefonon Tarlós Istvánnal, aki a hírek szerint már nem akar indulni a főpolgármesterségért? Ősztől nem lesz betegellátás 40 kórházban? - kérdezte az ATV Gulyás Gergelyt a Kormányinfón. Emelik a CSO