2018. július 30. hétfő

júl. 30
14:12
Kásler: kedden jelenik meg a három centrumkórház tervpályázata (ATV)
Július 31-én, kedden jelenik meg a három budapesti centrumkórház tervezésére kiírt pályázat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta, a nyílt közbeszerzési kiírások az új elektronikus közbeszerzési rendszeren belül jelennek meg és bonyolódnak, két lépcsőben.
júl. 30
14:12
Bemutatta új edzőjét Hosszú Katinka (Igényesférfi.hu)
Petrov Árpád mellett az Iron Swim Kft. stábját is megismerhettük.
júl. 30
14:14
Életveszélyes késelés volt Mezőzomboron (ATV)
Életveszélyesen megkéselte vitapartnerét egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőzomboron, az elkövetőt elfogták - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
júl. 30
14:27
Budapest harcol a kánikulával (Infostart)
A rendkívüli hőség miatt tegnap déltől országosan életbe léptette a vörös kódot az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A nagy hőségben átlagosan 25-30 százalékkal nő meg a vízfogyasztás, de korlátozásra nem kell számítani - tájékoztatta az Inforádiót Paksi Piroska, a Fővárosi Vízművek ügyfélszolgálati igazgatója.
júl. 30
14:30
Döbbenetes fordulat a tűzforró autóba ragadt Pest megyei nő ügyében: ez kegyetlenség (Blikk)
Mégsem magát zárta be a nő a felforrósodott autóba!
júl. 30
14:30
Kétszázmillió forintos pályázattal segítik a határon túli családszervezeteket (Igényesférfi.hu)
Kiemelt feladat idén, hogy a külhoni magyar családok is megfelelő támogatást kapjanak – derült ki Potápi Árpád János hétfői beszédéből.
júl. 30
14:42
5,2 milliárdért építheti a Mátrai Erőmű az ország legnagyobb naperőművet (HírTV)
A közbeszerzést két német vállalat nyerte. Az egyik többször dolgozott együtt az Elios Zrt.-vel.
júl. 30
14:48
Kálmán Olga így reagált a HírTv körüli pletykákra (Blikk)
Kálmán Olga, aki jelenleg a HírTv műsorvezetője, újságírói kérdésre beszélt a HírTv jövője kapcsán szárnyra kapott pletykákra.
júl. 30
14:50
Most jött a sokkoló hír: felgyújtotta magát egy nő Borsodban (Blikk)
Cigánd – Éghető anyaggal öntötte le magát egy nő, majd meggyújtotta saját testét a Borsodi Cigándon vasárnap délután.
júl. 30
15:00
Van egy olyan retkes utca Csepelen, ahol a lakók direkte irigylik azokat a lakótelepieket, akiknél csak egy büdös, szemétgyűjtögető bácsi él (444.hu)
Mutass undorítóbb utcát Magyarországon! A lakótelepi dzsuvát meglátva feltámadt a lokálpatriotizmus a Vasas utca lakóiban. Készül a Tetves Top Tíz!
júl. 30
15:02
Áder János, a jogállam rendíthetetlen őre normakontrollra küld egy törvényt, mert azt bírálták a szakmai szervezetek (444.hu)
Nem lehet figyelmen kívül hagyni a szakmai véleményeket egy olyan fontos kérdésben, mint a kútfúrás.
júl. 30
15:06
Elverték a világot a magyar honvédség ejtőernyősei (ATV)
Első helyezést szerzett a Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja az Ejtőernyős Célbaugró Világkupa-sorozat negyedik állomásán, az olaszországi Bellunóban.
júl. 30
15:18
ÁSZ-vizsgálatot sürget a Fidesz kampányfinanszírozása ügyében az LMP (ATV)
Az LMP arra kéri az Állami Számvevőszéket (ÁSZ), hogy vizsgálja a Fidesz áprilisi országgyűlési kampányának finanszírozását - közölte hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón Vágó Gábor, az ellenzéki párt antikorrupciós szóvivője.
júl. 30
15:24
90 ezer diploma ragadt bent nyelvvizsgahiány miatt (HírTV)
A diplomamentő program keretében mindössze 1 százalékuk juthat diplomához.
júl. 30
15:30
Hoppá! Ilyen jók a Magyar Honvédség ejtőernyősei (Blikk)
Első helyezést szerzett a Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja az Ejtőernyős Célbaugró Világkupa-sorozat negyedik állomásán, az olaszországi Bellunóban.
júl. 30
15:32
Vérnyomáscsökkentő-botrány: mától veszik vissza a patikákban a gyógyszereket - itt van, hogyan (Blikk)
- Már visszavihetők a gyógyszertárakba azok a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, amelyek valsartan hatóanyagánál kifogást találtak a hatóságok - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) hétfőn az MTI-vel.
júl. 30
15:36
Figyelem! Kivontak a forgalomból egy hibás vérnyomáscsökkentő gyógyszert (ATV)
Már visszavihetők a gyógyszertárakba azok a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, amelyek valsartan hatóanyagánál kifogást találtak a hatóságok - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) hétfőn az MTI-vel.
júl. 30
15:42
180 ember fagyott meg télen (HírTV)
Másfél év titkolózás után kiderült: mégis vannak kormányzati adatok a télen halálra fagyott emberekről.
júl. 30
15:57
Feledy Botond: még a brexit előtt megbukhat a brit a kormány (Infostart)
Az oroszok, az amerikaiak, a kínaiak részéről, vagy akár még Közel-Kelet irányából is tesznek kísérleteket az Európai Unió megosztására - mondta a külpolitikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában.
júl. 30
16:00
Ez a hír minden autóst érint! (ATV)
A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
júl. 30
16:12
Ennek nem fognak örülni az autósok: tovább drágul a benzin (Blikk)
A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
júl. 30
16:12
Pintér annyit elárult, hogy folyamatban van valamilyen eljárás a Black Cube ügyében (444.hu)
De mást nem hajlandó közölni a magyar civilek után kémkedő izraeli hírszerzőkről.
júl. 30
16:18
Janan Mirwais: Magyarabb (Igényesférfi.hu)
Látom, tudom, hogy a magyarok többsége nem ilyen. Ők nem rasszisták.
júl. 30
16:36
Az Alkotmánybírósághoz küldte az államfő a vízgazdálkodási törvény módosítását (Igényesférfi.hu)
Az Alkotmánybírósághoz küldte előzetes normakontrollra Áder János köztársasági elnök hétfőn a vízgazdálkodási törvény módosítását.
júl. 30
16:42
Orbán Európa élére tör? (ATV)
A Bálványosi Szabadegyetemen elhangzottakról, pontosabban a miniszterelnök elmondott beszélgetett Csuhaj Ildikó az ATV főmunkatársa és Pető Péter a 24.hu főszerkesztő helyettese az ATV Start műsorában.
júl. 30
16:44
Újabb baki: több utasát Budapesten hagyta a WizzAir (ATV)
A vasárnapi Budapest-Barcelona járat mintegy tizenöt utas nélkül indulhatott el. Minderről Bódi Ágnes, az egyik pórul járt utas édesanyja beszélt a Hit Rádió Hit Live című műsorában, aki további részleteket is mesélt a Wizzair és az utasok küzdelméről.
júl. 30
17:03
Eddig veszik vissza a valsartanos vérnyomás-csökkentőket (Infostart)
Július 30-tól augusztus 31-ig vihetik vissza a betegek a gyógyszertárakba azokat a készítményeket, amelyek valsartan hatóanyagánál kifogást találtak a hatóságok.
júl. 30
17:06
Sokkoló: Felgyújtotta magát egy nő Cigándon (ATV)
Éghető anyaggal öntötte le magát egy nő, majd meggyújtotta saját testét a Borsodi Cigándon vasárnap délután.
júl. 30
17:15
Budapest harcol a kánikulával (Infostart)
Hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos, a másodfokú intézkedés egyelőre péntek éjfélig van érvényben. A hőségben megugrik a vízfogyasztás, de korlátozásra nem kell tartani.
júl. 30
17:18
Emelkedik a tét: Újabb riasztást adtak ki a hőség miatt (ATV)
Hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.
júl. 30
17:18
Iratokat foglalt le a rendőrség az Elios-ügyben (HírTV)
Pintér Sándor tájékoztatása szerint egy külön nyomozócsoport állt fel, ami értékeli a dokumentumokat.
júl. 30
17:24
Megkímélte a fideszes kultúrharc a könyvhetet (HírTV)
A rendezvényt enélkül is a kerület díszpolgárának, Kányádi Sándornak szentelik.
júl. 30
17:33
Összehívták az operatív törzset (Infostart)
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős testület már most ellenőrzi az előkészületeket.
júl. 30
17:36
Bejött a sötét jóslat? Emiatt van ilyen izzasztó meleg (Pénzcentrum)
Alig lehet kimenni az utcára, olyan meleg van Magyarországon. Az ország középső és nyugati részein másodfokú, keleti és délnyugati részein pedig elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a hőség miatt. Vannak, akiket nem lep meg a jelenlegi...
júl. 30
17:54
Megkímélte a fideszes kultúrharc a könyvünnepet (HírTV)
A rendezvényt enélkül is a kerület díszpolgárának, Kányádi Sándornak szentelik.
júl. 30
17:57
Kásler Miklós: népegészségügyi feladat, hogy a betegség ne alakuljon ki (Infostart)
Az új nemzeti egészségprogram egyik célkitűzése a daganatos halálozás 10 százalékos csökkentése 2030-ig.
júl. 30
18:00
Botrány Ferihegyen: Pesten hagyta a fapados az utasokat, rendőröknek kellett lefogni a tomboló turistákat (Blikk)
Újabb botrány Ferihegyen! Egyelőre ismeretlen okokból, de a vasárnapi -Barcelona járat tizenöt utas nélkül indulhatott el.
júl. 30
18:18
7500 éves kútra leltek a rejtélyes alföldi falu mellett (Blikk)
Hét és fél ezer éves neolit, vagyis újkőkori települést találtak Tiszakürt közelében, ahol többek között egy fabéléses kútra is bukkantak a szolnoki Damjanich János Múzeum szakemberei.
júl. 30
18:33
Elemzők: Orbán Viktor regionális vezető szeretne lenni (Infostart)
A Fidesz saját, mérsékeltebb emberei is háttérbe szorulhatnak a kultúrában a miniszterelnök tusnádfürdői beszéde alapján - véli a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. A Nézőpont Intézet igazgatója ugyanakkor úgy látja, Orbán Viktor csak a kereszténydemokrata szemléletet vinné át a kultúra és a gazdaság területére is.
júl. 30
18:42
Orbán Viktor bejelentette: nagy változásokat hoz a szeptember (Blikk)
Küszöbönálló nagy változtatásokat lengetett be Orbán Viktor (55) miniszterelnök a hét végi, tusványosi beszédében.
júl. 30
18:44
Will Smith újabb menő videót posztolt Budapestről, nézze meg hol járt (Blikk)
– Újabb menő videót posztolt Will Smith ről: a világsztár most a Nemzeti Galériában járt, a Frida Kahlo-kiállításról készítette videót követőinek.
júl. 30
19:00
Gyász! Meghalt "Gólyamama", akinek magyar gyerekek százai köszönhetik családjukat (Blikk)
Vasárnapra virradó éjjel elhunyt Mórucz Lajosné, a Gólyahír Egyesület alapító-elnöke.
júl. 30
19:02
Megrázó fotók: kövér turisták nyúzzák véresre a nyomorgó szamarak hátát a magyarok kedvenc üdülőhelyén - fotók (Blikk)
Nyomorognak a szamarak a görög üdülőparadicsomban, Szantoriniben. Az állatok iszonyatos kínoknak vannak kitéve nap mint nap: roskadoznak a kövér turisták súlya alatt.
júl. 30
19:03
Nem írta alá a vízgazdálkodási törvény módosítását az államfő (Infostart)
Áder János alkotmánybírósági normakontrollt kért a vízkivételekkel összefüggő változtatásról.
júl. 30
19:06
Nincs megálllás: Will Smith új budapesti videóval támad (ATV)
Már meg sem lepődünk a legújabb videón, hiszen az elmúlt napokban, mintha saját küldetésének tekintené a híres színész, hogy az egész világnak megmutassa Budapestet. Most a Magyar Nemzeti Galériába látogatott el egy kiállításra.
júl. 30
19:42
Megérkezett Budapestre Schwarzenegger - fotó (ATV)
Hétfő délután megérkezett Magyarországra Arnold Schwarzenegger, aki a Terminátor sorozat hatodik részének forgatási munkálatait végzi majd hazánkban – írja a Bors. A lap munkatársa a repülőtéren fotókat is készített a színészről, aki több kísérővel és egy hatalmas fekete luxusautóval indult el a belváros irányába.
júl. 30
20:18
Miniszterelnöki biztossá nevezték ki Fónagy Jánost (ATV)
A kötött pályás és nem kötött pályás helyközi közösségi közlekedésért felelős miniszterelnöki biztossá nevezték ki Fónagy Jánost, a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkárát. Az erről szóló utasítás a Hivatalos Értesítőben jelent meg hétfőn.
júl. 30
20:18
Tátrai: Volt rá igény, hogy Gyurcsány gyanúsított legyen (HírTV)
A sukorói telekcsere-ügy elítéltje exkluzív interjút adott a Hír TV Egyenesen című műsorának.
júl. 30
20:24
Döbbenetes: hazaküldték az ügyeletről, orvosi papírjával a kezében halt meg egy magyar férfi (Blikk)
Elindult házi orvosához, végül azonban az utcán, otthonától alig 500 méterre egy padon vesztette életét Kovács Vilmos (†73), aki infarktusgyanúval, mellkasi panaszokkal ment be előző nap a városi ügyeletre, onnan azonban nem küldték tovább kivizsgálásra.
júl. 30
20:24
Az MSZP elnöke beszedi a pénzt a képviselőktől, amit megszavaztak maguknak, és egy alapot hoz belőle létre (444.hu)
Amiből "társadalmi célokat" támogatnak majd.

Keresés