Augusztus 31-én 14 órakor a Fiumei úti sírkert művészparcellájában temetik Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottat, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezőt, színigazgatót, egyetemi tanárt, publicistát, érdemes és kiváló művészt, aki augusztus 11-én hunyt el 74 éves korában - közölte a temetés szervezője, a Nemzeti Örökség Intézete csütörtökön az MT
Augusztus 31-én 14 órakor a Fiumei úti sírkert művészparcellájában temetik Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottat, közölte a Nemzeti Örökség Intézete.
Péntek délutántól megnyitják a gépjárműforgalom előtt a XI. kerületi Etele út-Hadak útja kereszteződést, így a Hadak útjáról jobbra és balra is rá lehet majd kanyarodni az Etele útra - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Egy friss felmérés szerint a magyarok számára alapvető fontosságú, hogy rend legyen az otthonukban. Meglepő, de sokan élvezik is a takarítást, amelyet a nők vesznek komolyabban. De, mégis min akasztják össze a párok leginkább a bajszukat? Élvezzük a takarítást A magyar emberekre általánosságban jellemző, hogy alapvető fontosságúnak tartják azt, h
A falvak elnéptelenedésének megakadályozására a kormány emelni kívánja a CSOK összegét a kistelepüléseken. Így akár minimális önrésszel vagy a nélkül is lehetne ingatlant vásárolni az 5 ezer fő alatti községekben. Az ingatlanpiaci...
A nevelőszülők erősítésével a magyar családokat erősítjük, ezzel pedig a nemzet megmaradását garantáljuk – mondta Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Holnap délutántól megnyitják a gépjárműforgalom előtt a XI. kerületi Etele út-Hadak útja kereszteződést, így a Hadak útjáról jobbra és balra is rá lehet majd kanyarodni az Etele útra - közölte a i Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Egyáltalán nem egyedi eset az, ami szerda este történt a ferihegyi 2B terminálnál. Veszélyes rakományt ugyanis nap, mint nap szállítanak, ebben az esetben viszont valaki hibázott – mondták el az atv.hu-nak. Hogy kié a felelősség, azt még nem lehet tudni, mert sokszereplős a történet. A szabályozást mindenesetre – hogy mit szállítanak – azt minden e
Országos akciót indított a Jobbik annak érdekében, hogy negyven ledolgozott év után a férfiak is nyugdíjba mehessenek - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Stummer János, a párt alelnöke.
Piknik hangulat, jóga, fröccs és sör, csodaszép kilátás, ráadásul a kora este fénypontjaként a legendás páros, Kruder & Dorfmeister lép fel 25 éves évfordulóját ünnepelve - ezt ígéri a Balaton Piknik.
A 2018-19-es tanévre rendelt tankönyvek 62 százalékát már kiszállították az iskolákba, ez 7,5 millió kötetet jelent - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára.
Hatalmas kedvezmények, leárazások, akciók iskolakezdésre - az áruházláncok már közzétették a leárazott tanszereket, egyéb kedvezményeiket, de a nagy forgatagban nem árt több mindenre ügyelni! Ha hibás volt a termék, a leárazás ellenére...
Az ombudszman segítségével próbálja megakadályozni a Nemzeti Liberális Párt, hogy újrainduljon a tanítás a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban.
Nem volt külsérelmi nyom, nem sérült meg az a konténer, ami miatt szerdán este le kellett zárni a Liszt Ferenc-repülőteret - mondta Salik Ádám, az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Főosztályának fizikusa csütörtökön az MTI-nek.
A "Kapj rá!" halfogyasztást ösztönző kampány faházánál a Sziget Fesztiválon hét napon keresztül, napi 1000 adag halas kóstolófalat várta a látogatókat. Európa egyik legnagyobb multikulturális rendezvénye kitűnő alkalom, hogy a világ...
Nem volt külsérelmi nyom, nem sérült meg az a konténer, ami miatt szerdán este le kellett zárni a Liszt Ferenc-repülőteret - mondta Salik Ádám, az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Főosztályának fizikusa csütörtökön az MTI-nek.
Öt új légi járat is közlekedik Budapestről a 2018/2019-es téli menetrendben, a Wizz Air, az easyJet és a lengyel LOT is új célállomásokat tesznek elérhetővé a magyar fővárosból.
– Jó hírünk van: sok napsütés és 30 fok feletti maximummal, nyárias meleg várható a hosszú hétvégén. Az ország tele lesz programmal, válasszon egyet és élvezze ki a jó időt!
Nem volt külsérelmi nyom, nem sérült meg az a konténer, ami miatt szerdán este le kellett zárni a Liszt Ferenc-repülőteret - mondta Salik Ádám, az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Főosztályának fizikusa.
Egy friss elemzés szerint soha nem álltak még olyan közel a teljes anyagi csődhöz az idős emberek, mint napjainkban. Sokan nem gondolnak aktív éveikben arra, mi lesz majd, ha elérik a nyugdíjkort, és egyáltalán nem jellemző az öngondoskodás...
Másfél milliárd forintot költenek a vezetői bérekre a paksi bővítést irányító állami cégnél. 41 vezető kap 2 millió forintnál is magasabb fizetést. Mi erről a véleménye?
Somlójenő – A 8-as főút 100-as kilométerénél forgalomkorlátozásra kell számítani: egymásba futott egy nyerges vontató és egy kisteherautó a 8-as főút 100-as kilométerénél, Somlójenő és Tüskevár között.
A katasztrófavédelem búvárai megtalálták a Dunában Vácnál csütörtök kora délután elmerült ember holttestét - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
"Ez az ötlet leng a levegőben gyakorlatilag négy év óta", ezt még a CEU előző rektora is szóba hozta, amikor az új Ptk.-t elfogadták - mondták munkatársunknak a kormányoldalon annak kapcsán, hogy a kormányzat CEU-megállapodásról szóló korábbi informális háttéregyeztetésein olyan elképzelés is körvonalazódott, hogy kormánydelegáltak is bekerülhetnén
A megnövekedett munkaerőhiány miatt egyre magasabb stressznek vannak kitéve a munkavállalók, miközben azzal is tisztában vannak, hogy a megnőtt igény miatt viszonylag könnyen el tudnak helyezkedni, ha a felmondás mellett döntenek. A nyaralás...
Két éven belül alakulhat ki a balatoni turisztikai kínálat egységes és részletes térképe - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.