Az ápolási díj emeléséről és a családtagjukat ápolók jogviszonyáról egyeztetési sorozatot indított a héten az Emberi Erőforrások Minisztériuma és hat fogyatékkal élő embereket képviselő érdekvédelmi szervezet. Az egyeztetés nyomán elkészülő javaslatcsomagot ősszel terjesztheti a kormány elé a szaktárca.
Orosháza – Hős rendőr mentette meg egy férfi életét Orosházán, a sportpályán: a járőr a munkája után ment futni, s kocogás közben azt vette észre, hogy nem messze tőle egy idő ember összeesett.
Nagyon szeretné, ha még ebben az évben létrejönne egy új mozgalom vagy párt – árulta el Márki-Zay Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Hódmezővásárhelyi polgármester tisztséget is vállalna ebben, de a városvezetés mellett nincs ideje pártalapításra. Szerinte Lázár János el akarja lehetetleníteni Hódmezővásárhelyen.
Egyszerre három útszakaszt újítanak fel a Csepel-szigeten. A helyiek szerint eddig sem volt könnyű a fővárosba jutni, most viszont teljes lesz a káosz.
Szerdán is demonstráltak több üzem előtt a szabolcsi almatermesztők. A MAGOSZ este azt közölte: két újabb feldolgozóval állapodtak meg a gazdák az ipari alma felvásárlási áráról.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 35. heti nyerőszámait. Nem volt telitalálat, egy hét múlva 130 millió forintért izgulhatnak majd a szerencsevadászok. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:5;...
A szervezet elemzésében számos ajánlást is megfogalmazott a kormány számára, amely azt válaszolta az EBESZ felvetéseire, hogy az „hatáskörén túlterjeszkedően politikai véleményt alkot”.
– Ágyi poloska csíphette össze azt a kisbabát, aki a Heim Pál Gyermekkórház egyik kórtermében feküdt, és akinek az édesanya állítja: őt is összemarták a rovarok.
Piliscsév – Jogsija, műszakija és biztosítása nem volt, de inni bezzeg tudott a 49 éves sofőr – még a dorogi zsaruk is meglepődtek a szabálysértések láttán!
Már a német kormány is következetes az illegális bevándorlás elutasításában - jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Berlinben Helge Braun német kancelláriaminiszterrel folytatott megbeszélése után.
Sátoraljaújhely – Itt nem kiáltotta senki, hogy „Forró vizet a kopaszra!” – bár a fa tetején várt, hogy megmeneküljön, ám most nem a magyar népmeséből ismert kismalacról van szó, hanem egy pórul járt siklóernyősről.