Hoffer Zoltán főigazgató vette át Varga Péter Páltól az Országos Gerincgyógyászati Központ irányítását. Varga Péter Pál az InfoRádiónak elmondta, hogy a jövőben továbbra is az intézmény tulajdonosi feladatainak ellátó Budai Egészségközpont Kft. ügyvezető igazgatója lesz.
Megkezdődött a terrorcselekménnyel és más bűncselekményekkel vádolt Budaházy György és társainak megismételt elsőfokú eljárása a Fővárosi Törvényszéken pénteken.
2018-ban a MoneyMoon Awards-on a Groupama Biztosító nyerte el a legtöbb kategóriában az első helyezést, így 2014 után immár második alkalommal az ÉV BIZTOSÍTÓJA címmel is elismerték a Groupama Biztosító tevékenységét. A MoneyMoon által értékelt és díjazott 23 biztosítási eszközalap kategória közül hatban első a Groupama Biztosító, ezen kívül pedig
A bevándorláspárti és a bevándorlásellenes európai képviselők csatája még nem dőlt el, a mérkőzést meg kell vívni, és májusban az európai parlamenti (EP) választáson meg kell változtatni az európai politikát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A legjobb 500 közé került a londoni székhelyű Times Higher Education (THE) most publikált világrangsorában a Semmelweis Egyetem – közölte Hermann Péter, az egyetem oktatási rektorhelyettese az M1 aktuális csatornán pénteken. A Semmelweis Egyetem a 401-500. helyen végzett a THE 1250 egyetemet tartalmazó rangsorában – fűzte hozzá. Elmondta: a világra
Bio paleo müzlit hívott vissza a dm Magyarország Kft., miután az üzletlánc önellenőrzése során a vizsgált termékben tropán-alkaloidokat fedeztek fel, amelyek átmeneti egészségkárosodáshoz vezethetnek, látászavart, pupillatágulást, szájszárazságot és fáradékonyságot okozhatnak - közölte a dm a holnapján.
Göbl Vilmos szerint 'fennáll a veszélye annak, hogy az olvasók, nézők, hallgatók a pozitív témák alapján úgy érzik, megy, működik a város. Ezt pedig nem szeretnénk.'
Egyszer majd muszáj lesz dönteni, hogy Európa a klasszikus liberalizmus (de semmiképp sem a ma liberálisnak nevezett ideológiai katyvasz!), illetve az annak számos értékét felvállaló népi-populista kereszténydemokrácia, vagy a nyílt társadalom felszíne alatt garázdálkodó középkori előítéletek útját választja.
Eljuttatták hozzánk a Jobbik holnapi pártkongresszusának kiáltványát. Csúnyán összevesztek már a címen is. A lényeg, hogy a Jobbik ettől a hétvégétől már nem tekinti ellenzéki pártnak magát. Gyurcsányéktól kölcsönözték új nevüket. Új értelmet nyerhet a régi plakát.
A lap birtokába jutott hangfelvételen Farkas Gergely és Z. Kárpát Dániel jobbikos politikusok azt javasolják, a belépési hullám kommunikálásával kezeljék a Toroczkaiék kilépése nyomán támadt helyzetet.
Lúzer bagázsként gyalázzák Toroczkaiékat és nyilvánvaló csalást terveznek a kilépési hullám elfedésére. Hangfelvételt csempésztek ki a Jobbik legutóbbi elnökségi üléséről.
- Baleset miatt torlódásra kell készülni a fővárosban, Budán, a Slachta Margit rakparton - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken délután az MTI-t.
Orbán Viktorról sokszor, sokan mondták már, hogy rángatja az oroszlán bajuszát. Főleg, mikor az uniós helyzetről beszél, vagy európai politikusokról. Vagy néha Putyinról.
Az Európai Bizottság vizsgálatát követően megállapította, hogy a BorsodChem Zrt. számára nyújtott 45 millió euró összegű állami beruházási támogatás összhangban áll az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal – közölte az uniós bizottság pénteken. Indoklásában az uniós bizottság aláhúzta, a támogatás az egységes piacon belüli verseny indok
Aki otthonában ápolja súlyos beteg, folyamatos ellátásra szoruló szerettét, tudja miről van szó. A világ egyik lelkileg - és fizikailag is - leginkább megterhelő feladata ez...
- Lemossák a Váralagutat, a Lánchidat, a Millenniumi hidat és a Szabadság hidat október 1-5. között, emiatt éjszakai forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. az MTI-vel pénteken.
Kampány indult az iskolai erőszak ellen. Az ATV Start műsorában Táler Orsolya gyermekpszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ügyvezetője és Kiss-Monok Ágnes a Cartoon Network Magyarország kommunikációs vezetője beszéltek az iskolai bántalmazásokról.