Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn, a polgármesteri tisztségért ketten, a helyi képviselői helyekért pedig tizennégyen indulnak - közölte a nagyközség aljegyzője.
Sajátos akciót indított Szegeden Ujhelyi istván: taxisnak állt és vállalta, hogy elfuvarozza az érdeklődőket a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) helyszínére, közben pedig Európáról, Magyarországról és az aktuális közéleti kérdésekről beszélgetett az utasokkal. Az MSZP EP-képviselője a napról egy rövid összefoglalót is készített:
A 2019-re elfogadott adótörvény csomag jelentős emelkedést hoz sok népszerű juttatás közterheiben. Ezért különösen fontos lesz az év végi juttatások időzítése. Elég jelentős plusz költséget eredményezhet, ha egy adómentes juttatás...
A bevándorláspárti és a bevándorlásellenes erők harca lesz a szeptember 6-án induló európai parlamenti választási kampány - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Egy papírcetli, csikk, vagy rágó eldobásáért elvileg több tízezer forintra büntethetik a szemetelőket. Engedély nélküli lomtalanításért 150 ezer forintot fizethet, aki pedig nem a kijelölt helyre teszi le a szemetét, akár börtönt is kaphat. Egy adat szerint Budapesten egy év alatt 56 szemetelőt bírságoltak meg, pár ezer forintra.
Lassabban teljesülhetnek a tranzakciók a CIB Bank mobilalkalmazásában - írják a bank Facebook-oldalán. Lassulás tapasztalható a CIB Bank mobilalkalmazásában - írják a bank Facebook-oldalán. A lassulást tapasztaló ügyfelek számára...
Várják az államtitkárt, és a konkrétumokat is a Mátészalka-Debrecen vasútvonallal kapcsolatban – erről Lintényi Levente beszélt az ATV Start című műsorban. A MátészalkaLeaks csoport vezetője – a híres csigajelmezben a vonatot lefutó aktivistájukkal hívták fel magukra a figyelmet – azt is elmondta: az említett vasútvonalat közel egymillióan használj
Nem tárt fel az ügyfélérdekeket súlyosan sértő hibát az MNB-nek az adósságfék-szabályok alkalmazását hét hazai hitelintézetnél, pénzügyi szolgáltatónál áttekintő célvizsgálat-sorozata. A jegybank összesen 56 millió forint bírságot...
A pályakezdők béremelése mellett a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatásának automatizmusával, illetve a végzős hallgatók bevonásával lehetne enyhíteni a pedagógushiányt - jelentette ki a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az érdekképviselet hétfői budapesti tanévnyitó sajtótájékoztatóján.
Három hónappal meghosszabbította a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája Czeglédy Csaba letartóztatását hétfőn - közölte az MTI érdeklődésére a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
Augusztus utolsó napján az Auchan is vallott, így teljes a nagyboltos lajstrom. A legnagyobb persze a Tesco, de a legtöbbet a Spar nőtt, a legfürgébb az Aldi, ehhez ő adja a legtöbb bért is, a leghatékonyabb pedig a Lidl. Az élelmiszerboltos...
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült az MTI piaci forrásból hétfőn.
Veszprém - Több mint 10 milliárd forintból újították fel a helyi Csolnoky Ferenc Kórházat, az egészségügyi intézmény mégis beázott a szombati viharban.
Hiába nőttek jelentősen a bérek az elmúlt félévben a hivatalos statisztikák szerint, sok család mégsem érzi ezt a mindennapokban. A számlák befizetése, a bevásárlások, egészségügyi kiadások után nem sok pénz marad a magyarok zsebében....
Úgy látszik, az újabb kétharmad új lendületet adott a politikai pedofíliának, az egykori III/II-es Szita Károly hatéveseknek mutatta meg, hogy érdemes jóban lenni a fideszes vezetéssel.
Heiko Maas egy német lapinterjúban sürgette, hogy az EU a külpolitikában szakítson az egyhangú döntéshozatali eljárás kizárólagosságával. Mint mondta, nagyon fontos, hogy a jövőben bizonyos ügyekben ne a teljes egyetértésen, hanem a többségi döntéshozatal alapján határozzanak.
Az idei tanévkezdést minden korábbinál több támogatással segíti a kormány és fejlesztések sora valósul meg az iskolarendszerben - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten.
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült az MTI piaci forrásból hétfőn.
Erlan Abdildajev kirgiz külügyminiszter kitüntetést adott át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek a kirgizisztáni Csolpon-Atában hétfőn - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-vel.
Extrém mennyiségű csapadék hullott az elmúlt két napban a Dunántúlon - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán. Mint kifejtették, a hétvégén érkezett és még legalább két napig térségünkben...
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a gyermekvállalás jelentőségét hangsúlyozva szólal fel az új európai ifjúságügyi stratégia vitájában. Jó lenne ha erről nemcsak Magyarországon, hanem Európában is beszélnének – mondta.