Nagyapja segítségével teljesül Nagy Erika álma, párjával tengerparti kiruccanásra indulnak! A miskolci ápolónő 200 ezer forint értékű utazást nyert a Blikk Bumm játékával.
Augusztus végén össznépi EU-s konzultáció söpörte le végleg a pályáról az óraátállítás intézményét, amiből a magyarok jócskán kivették a részüket. A részletes adatok szerint ugyanis a hazánkból szavazók közül 90 százaléknyian...
A Magyar Szocialista Párt elnökségének mai döntése értelmében a párt Európai Parlamenti képviselői meg fogják szavazni a Sargentini-jelentést – jelentette be Facebook-oldalán Ujhelyi István.
Az elmúlt 200 évben az építőmérnöki teljesítmény volt a fejlődés motorja és a jövőben is nagy szerep hárul erre az ágazatra – hívta fel a figyelmet Áder János köztársasági elnök.
Modern civilizáció nem létezik innovatív és felelősen gondolkodó építőmérnökök nélkül – hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter az Építőmérnök 200 elnevezésű hétfői nemzetközi konferencián.
Évente csaknem egymillió ember dobja el magától az életet. Magyarországon a csökkenő tendencia után az elmúlt években stagnált az öngyilkosságok száma, de így is a legtöbb esetet regisztráló tíz ország között vagyunk. 2003 óta szeptember 10. az öngyilkosság megelőzésének világnapja.
Novák Katalin (41), az Emberi Erőforrások Minisztériumának a család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn bemutatta a Családban élni jó elnevezésű új kormányzati kampányt.
1,9 milliárd forint értékű uniós támogatást kapott egy olyan napelemgyár, amelynek a tervek szerint már 2015-ben kellett volna termelnie, ám még mindig üres a gyártócsarnok.
Szerte Oroszországban ismét több tucatnyi városban tüntettek vasárnap a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen, miközben a hatóságok mindössze négy kisebb településen engedélyezték egyértelműen a demonstrációkat.
Ha eddig még gondolkodott azon, hogy a vakáción készült kedvenc fotóját elküldje, úgy ne várjon tovább, hiszen a végéhez közeledik népszerű nyaralós játékunk, amellyel ezúttal egy okostelefont nyerhet.
– Tűzhelyen felejtett étel okozott életveszélyes helyzetet egy Baross utcai társasházban a hét végén, amelynek során egy nő füstmérgezést kapott és eszméletét vesztette.
A Mol bruttó 4 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a gázolajé nem változik - értesült az MTI piaci forrásból hétfőn.
Kedd délután lesz a vita a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló Sargentini-jelentésről az Európai Parlamentben, amelyen részt vesz Orbán Viktor (55) miniszterelnök is.
Megálmodta és a munkája mellett meg is valósította IoCamper névre keresztelt egyedi, összecsukható kempingházát Laczkó Tamás. A kisgyermekes apukát gyermeke kívánsága indította el a ház prototípusának megtervezéséhez vezető úton.
Az MSZP elnöksége egyhangúlag úgy értékelte, a Sargentini-jelentés Orbán Viktor kormányának kritikája, ezért támogatni fogják annak elfogadását – derült ki hétfőn Tóth Bertalan beszámolójából.
80-85 százalékban sikerült megegyezni az Európai Uniónak és az Egyesült Királyságnak a Brexit utáni kapcsolatról - jelentette be hétfőn Michel Barnier, az EU főtárgyalója Szlovéniában a Bled Strategic Forum konferencián. A politikus...
Kisunyom – Négy sérültje és egy halottja van a reggeli, Vas megyében történt balesetnek: egy autós kezdett előzésbe, amikor belecsapódott a szemből érkező Suzukiba. Az abban közlekedő 22 éves lány a helyszínen szörnyethalt.
Egy fiatal házaspár bántalmazott szexuálisan egy 13 évnél fiatalabb lányt, összesen száv év börtönbüntetést kaptak. Eric Bourg és felesége Megan Bourg még jó magaviselet esetén sem szabadulhat korábban a börtönből, hozta meg a szigorú ítéletet a louisianai bíróság. A 28 éves férj hatvan, míg 25 éves felesége negyven évig marad a rácsok mögött, így
Megérkezett hazánkba hétfőn II. Erzsébet (92) brit királynő harmadik gyermeke, András (58) yorki herceg, aki Áder János (59) államfővel, Orbán Viktor (55) miniszterelnökkel és Szijjártó Péter (39) külügyminiszterrel is találkozott.
Az amerikai filozófus az új könyvében azt vezeti le, hogy miért és hogyan jutottunk ide, sőt még megoldást is próbál kínálni az egyre elviselhetetlenebb helyzetre. A baloldal hátrahagyta, a jobboldal kihasználta a gazdasági változások veszteseit, de az identitáspolitika, ha jól használják, még a bevándorlási válságra is megoldást jelenthet.
Manfred Weber nem tudja, hogyan szavaz majd a frakciója a Sargentini-jelentésről, de azt igen, hogy a magyarországi helyzet már éles bírálatokat vált ki az Néppárton belül.
Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen szeptember utolsó vasárnapján rendezi meg en a hagyományos rózsaszín lánchídi sétát „Minden nő számít!” szlogennel.
Több mint 700 panzió és szálloda nyert támogatást fejlesztésre, illetve új szálláshely létesítésére országszerte. A beruházások a Kisfaludy Program első ütemében valósulnak meg - több mint 80 milliárd forint értékben.
Támogatná a 7-es cikkely szerinti eljárás megindítását Manfred Weber, ha a magyar fél részéről nem tapasztalhatóak megfelelő jelek, és a dolgok állása nem változik.
Október elsején megkezdi működését a Nemzeti Népegészségügyi Központ, vezetője az országos tisztifőorvos lesz. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.