A kormány azt szeretné, hogy a magyar települések tovább fejlődjenek függetlenül attól, hogy ellenzéki vagy kormánypárti vezetés alatt vannak – mondta a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A közvékleménykutatók egyértelműen Tarlós Istvánt tartották a főpolgármesteri cím várományosának. A végeredmény alapján kijelenthető, hogy alaposan mellélőttek. Azt persze nehéz megmondani, hogy a Borkai-ügy borított mindent, vagy a metodikával is gondok voltak.
A Die Welt egyenesen „szenzációs ellenzéki győzelemről” ír, a Bloomberg pedig úgy fogalmaz, hogy a magyar miniszterelnök számára ez elmúlt évtized legnagyobb választási csalódása.
A Fidesz kampányfőnöke elmagyarázta, hogy él Budapesten 90 ezer olyan külföldi, akik regisztráltak és elmentek szavazni. Ők szerinte nem fogékonyak a nemzeti politizálásra, miközben Karácsonyék külön kampányt építettek rájuk. Mivel 50 ezer szavazat volt a különbség Karácsony és Tarlós között, Kósa szerint kijön a matek, hogy a külföldiek miatt vesz
Miután Borkai Zsolt győzött Győrben, most olyan forgatókönyvet is mérlegelnek a kormánypártban, hogy a Fideszből kizárják, és függetlenként polgármester maradhatna - mondták az atv.hu-nak fideszes források. Azért is, mert csak 600 szavazattal nyert, és egy újabb választáson a Fidesz elveszíthetné Győrt is. De más forgatókönyv is lehetséges.
Jelezték a választók, hogy szerintük nem volt illő elindulni egyedül, a vetélytárs polgármester halálát követően. A fideszes Szekó József szeptember végén halt meg, és akár egy szavazattal is nyert volna az ellenzéki jelölt.
A Borkai-ügy a legrosszabbkor jött a kormányoldalnak, Budapesten és a nagyvárosokban e miatt estek vissza, ebből le kell vonni a konzekvenciákat - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
14 szuperellenzéki kerület mellett csak 4-et ural a Fidesz, további 5 helyen pedig igazán izgalmas és vicces helyi politikai élet várható. Akad olyan budapesti kerület, ahol hiába fideszes a polgármester,a testületében alig lesz párttársa, ellenzéki annál több.
Így vághatják át a gordiuszi csomót Borkai Zsolttal kapcsolatban? Győr – a botránya ellenére újraválasztott – fideszes polgármestere akár a székében is maradhat.
Ferencváros új polgármestere attól tart, a fideszes Bácskai János a simlizést bizonyító iratokat akar eltüntetni. Ha gyanús üzelmek nyomaira bukkan, feljelentést tesz, viszont az első dolga polgármesterként az lesz, hogy beszerez egy nagy teljesítményű takarítógépet.
Lesz négy olyan vidéki, megyei jogú város, ahol harcra kényszerül a polgármester az önkormányzati testületével - érdekes, hogy mind Magyarország déli felén vannak. A megyei közgyűlésekben az összes többi jelöltnél több mandátuma van a Fidesz-KDNP-nek.
Tizenkét településen alakult ki szavazategyenlőség a polgármesterjelöltek között, így ezeken a településeken feltehetően időközi választást kell tartani – derül ki a Nemzeti Választási Iroda hétfői adataiból.
Rogán Antal testvérének nem volt ellenfele az önkormányzati választáson, miközben három korábbi tévésnek nem sikerült a polgármesteri poszt megszerezése.
Tizenkét településen alakult ki szavazategyenlőség a polgármesterjelöltek között, így ezeken a településeken feltehetően időközi választást kell tartani - derül ki a Nemzeti Választási Iroda hétfői adataiból.
A lényegesen megváltozott jogi szabályozás ellenére változatlanul stabil, jó eredményeket mutat és kellően gyors az ügyészségi munka - írta Polt Péter legfőbb ügyész a szervezet tavalyi tevékenységéről szóló beszámolójában, amelyet hétfőn nyújtott be az Országgyűlésnek.
Vasárnap a győriek, és a Magyar Nemzet szerint valószínűleg az egész ország népe már ítéletet alkotott a városvezető fölött, hétfőre ezt a miniszterelnök ígérte.
Pár nappal a választás előtt négy jobbikos egyéni jelölt felrúgta az összefogást. Borkai pont ezekben a kerületekben nyerte a legnagyobbat Glázer Tímea ellen.
Missziós felkészítés keretében ötnapos lélektaktikai tréningen vett részt az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár különleges műveleti csoportja.