Nem találták még fel az instant önkormányzati győzelmet - fogalmazott Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a választás eredményét értékelve a XXI. Század Intézet hétfői panelbeszélgetésén. A résztvevő elemzők abban egyetértettek, hogy a több helyen megvalósult ellenzéki összefogással a centrális erőtérnek vége.
Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás - jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben.
Nincs bizonyíték, ami alátámasztaná a kormányoldal által sugallt narratívát. Inkább úgy tűnik, hogy részben visszatértünk a 15 évvel ezelőtti választási térképhez.
Ön egyetért Kósa Lajossal, aki azt álltja, hogy a Budapesten élő 90 ezer külföldi döntötte el a főpolgármester versenyt? A szavazás végeredményét Krug Emília ismerteti 17:55-kor az ATV Nap Híre című műsorában.
Az önkormányzati választások lezárultát követő első nyilatkozatok alapján előfordulhat, hogy sokak véleményével ellentétben az új főpolgármester nem arra fogja használni Budapestet, hogy onnan revolverezze a kormányt, az együttműködés első pillanata lehet, amikor a két vezető először találkozik a választások után.
Nem meglepő, hogy friss kutatások összefüggést fedeztek fel a szorongás és a hiteltartozás között, hiszen józan ésszel is belátható, hogy akinek nincs tartozása, annak kevesebb oka van aggódni, mint akinek van. Annál megdöbbentőbb...
Glázer Tímea azt is közölte, hogy feljelentést tesznek a rendőrsége a Jobbik négy visszalépett önkormányzati képviselőjelöltje ellen a választópolgárok félrevezetése miatt.
Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás - jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője.
A főpolgármesterjelölt, aki 4,46 százalékot kapott, azt írja: „öt év múlva újra itt leszek, és újra alternatívát állítok a budapestieknek a politikai osztállyal szemben”.
Arra kérte a képviselővé és polgármesterré választott ellenzéki politikusokat, hogy mutassák meg, mit tett a kormánypárt a városokkal és a falvakkal, hozzanak nyilvánosságra minden szerződést.
A jegybankelnök felsorolt 10 intézkedést, amivel 2030-ra eltüntetné „Magyarország szégyenfoltjait”. Például a ferihegyi gyorsvasút megépítését és a cukor megadóztatását sürgeti.
A 2019-es önkormányzati választást Budapesten elvesztette, de a fővároson kívül megnyerte a kormányzó Fidesz-KDNP szövetség. Ha azonban a leadott voksokat parlamenti választásra vonatkoztatjuk, a Fidesz országos és erős győzelme megkérdőjelezhetetlen lenne – állapította meg a Nézőpont Intézet szavazat-átszámító elemzése alapján.
Nem szerzett többséget a Lungo Drom az Országos Roma Önkormányzatban: a 47 tagú testületben 20 mandátumot szerzett, öt évvel ezelőtt 29 mandátuma volt.
Kósa Lajos Fidesz- alelnök szerint nem szakadt meg a 2006 (ősze) óta tartó jobboldali-konzervatív győzelemsorozat, de kétségtelen tény, hogy az ellenzék a korábbihoz képest működőképesebb stratégiára tért át a vasárnapi önkormányzati választásokon.
Ha mindenki minden jogorvoslati lehetőséget "faltól falig" kihasznál, még majdnem egy hónap, mire Magyarországon végleg lezárul az önkormányzati választás és megállapítják a hivatalos végeredményeket. Jöjjön ennek a menete!
A ferihegyi gyorsvasút mielőbbi megépítését, cukoradó kivetését, illetve a termékenységi problémákkal küzdő, gyermekre vágyó nők kezeléseinek állami támogatását sürgeti legfrissebb írásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke, de javaslatot fogalmaz meg Matolcsy György a bölcsődei influenza felszámolására és egy totális Budapest-megújítási programra, vala
A gazdasági együttműködés erősítése a következő lépés a magyar-azeri kapcsolatokban - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Bakuban, ahol fogadta őt Ilham Aliyev azeri elnök.
Magyarország megkapja 600 ezer, a második világháborúban hadifogságba került magyar azonosító kartonját, amelyből akár az is kiderülhet, hol temették el őket.
Azonban a polgármester kérdésekre nem kíván válaszolni és interjút sem lehet vele készíteni. A Magyar Nemzet szerint Borkai kedden távozhat a Fideszből.
Orbán Viktor kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök Bakuban tárgyaltak. Mindketten a Türk Tanács ülésére érkeztek, amely holnap kerül megrendezésre.
A kétgyerekes anya 2014 májusában tűnt el, maradványait Darnózselin, a házukhoz közeli réten találták meg. Tudta, hogy van félnivalója, mindent meg is tett, hogy elkerülje a bajt, mindhiába.
A kép vegyes: a megyei közgyűlésekben a 2014-esnél is nagyobb a Fidesz előretörése, míg a nagyvárosokban jelentősen megerősödött az összefogó ellenzék – mondta a vasárnapi választásról a politikai elemző az InfoRádióban.
Borkai Zsolt holnap 11 órakor sajtótájékoztatót tart Győrben, ahol “egyoldalú bejelentést tesz”: várhatóan azt jelenti be, hogy kilép a Fideszből - erősítették meg az atv.hu-nak magas rangú fideszes források.
Nagyot fordult a főváros az öt évvel ezelőttihez képest. Eddig 17 fideszes és 6 ellenzéki polgármester volt, most vasárnap viszont 14 ellenzékinek és 9 fideszesnek szavaztak bizalmat. Az új ellenzéki polgármesterek az elődeik által kötött szerződések vizsgálatával akarják kezdeni a munkát.
Borkai Zsolt holnap 11 órakor sajtótájékoztatót tart Győrben, ahol “egyoldalú bejelentést tesz”: várhatóan azt jelenti be, hogy kilép a Fideszből - erősítették meg az atv.hunak magas rangú fideszes források.
A Balatont az elmúlt pár évben fokozatosan körbevette a két legnagyobb NER-lovag Mészáros Lőrinc és Tiborcz István. És most nemcsak a kempingek, szállodák megvásárlására gondolunk, hanem a hatalmas turisztikai fejlesztésekre, melyek ellen több esetben is tiltakoztak a helyiek. Vasárnap a kezükben volt a változtatás lehetősége, mégsem éltek vele.