Fülöp Zsolt azért vállalta a jelöltséget, mert „véget akar vetni annak a korszaknak, amely egyre gyorsuló ütemben szűkíti be Szentendre fejlődési lehetőségeit”.
A vidékiek szerint nem szabad a választás, mert a hatalmon levők befolyásolják a szavazást ősszel az önkormányzati választáson. Ezt az a felmérés, melyet a Népszava felkérésére a Publicus Intézet végzett, melynek stratégiai igazgatója Pulai András elmondta az ATV Start című műsorában, hogy szerinte sem titkos a szavazás a kistelepüléseken.
Fontos dologra hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége az őszi tanévkezdés előtti albérletkeresési időszak közeledtével.
"Kövér László házelnök egy rádiós műsorban arról beszélt, hogy csak átmenetileg, a jogállamiságról szóló viták lezárásáig vették le a közigazgatási bíróságok megalakításáról szóló tervet napirendről. Kövér szerint eddig is elműködött ilyen bíróságok nélkül a magyar igazságszolgáltatás és ezután is elműködik majd, illetve szerinte az elmúlt években
Gyurcsányék kormányzásuk alatt elvettek egy havi nyugdíjat, sorozatos rezsiemelésekkel és megszorításokkal nehezítették az idősek életét, még a nyugdíjadót is be akartak vezetni - közölte a Fidesz szerdán az MTI-vel.
Eddig 1,6 millió forint gyűlt össze a Hableány elhunyt kapitánya és matróza számára – mondta a hvg.hu-nak Sógor Zsolt ügyvéd, a Panoráma Deck jogi képviselője.
Példátlannak nevezte Hollik István kormányszóvivő, ami szerdán az Európai Parlamentben történt, értékelése szerint a bevándorláspárti teljes magyar ellenzék teljesen szembemegy a magyar emberek akaratával és a magyar nemzeti érdekkel.
„Európa legalacsonyabb adói, a jól képzett munkaerő és a felsőoktatási rendszer színvonala nyomán a bajor vállalatok továbbra is rendkívüli mértékben bíznak Magyarországban” – jelentette ki a külügyminiszter.
Fogadást tartottak a budapesti Kongresszusi Központban az Egyesült Államok függetlenségi ünnepén. A miniszterelnök az eseményről videót tett ki közösségi oldalára.
Az igazságügyi tárca várományosa minél hamarabb szeretné lezárni a vitát. Az unió soros elnökségét adó Finnország jelezte, hogy fontosnak tartja a közösség demokratikus alapértékeinek betartását.
Dobrev Klára Facebook-oldalán osztotta meg az EP-ből, hogy "a szakbizottság nem szavazta meg a bizottság alelnökének a fideszes Hidvégi Balázst. A Bizottság elnökét és többi alelnökét rendben megválasztották, de a fideszes politikus kapcsán a szavazás elhalasztását kérték." A teljes posztot lent olvashatja.
Fagyállóval átitatott falatokkal mérgezik a kutyákat és a macskákat Szentendrén. Tucatnyi állat került orvoshoz az elmúlt hetekben, több el is pusztult. Ennek ellenére feljelentést még senki sem tett a rendőrségen. A fagyálló az idegrendszert és vesét támadja, borzalmas kínokat okozva az állatnak.
Gépek nélkül, lapáttal, csákánnyal tartják karban az 5360 méter magas himalájai Chang La-hágón átvezető utat. A munkások dolgát megnehezíti, hogy a meleg síkságról származnak, a ladakhi kősivatagban pedig egész évben előfordulnak hóviharok.
"A Wizz Air légitársaság W6 2222 járatának, június 6-án London Gatwick-Budapest útvonalon történt incidenseinek azonnali kivizsgálására utasította Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár a Fővárosi Kormányhivatalt." - olvasható a Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott közleményében.
Legalább 50 százalékos béremelésre lenne szükség a Független Rendőr Szakszervezet szerint ahhoz, hogy ne csökkenjen tovább a rendőrök száma. A megyei rendőrkapitányságok a 24.hu-nak küldött adatai szerint ugyanis a megyeszékhelyek háromnegyedében nincs elég rendőr járőr. A kapitányságok átmenetileg a készenléti rendőrség munkatársaival töltik fel a
Kecskés Sándor eddigi 36 évét kerekesszékben töltötte, de nem akarja egy szobában leélni az életét. Nagy szüksége van egy tágas autóra, ezért kéri az emberek támogatását.
A fiatal programozó egy IP-címen keresztül fért hozzá érzékeny belső adatokhoz. Jelezte a hibát és állást is kért vállalatnál – most örülhet, ha megússza a börtönt.
Új tanulmányát mutatta be a sajtónak Fricz Tamás, az Alapjogokért központ kutatási tanácsadója. A szerdai eseményen arról beszélt a szakember, hogy új törésvonalak vannak kialakulóban az EU-ban, amelyek nyílt politikai háborút okozhatnak. Tudósításunk.
Az LMP a mátrai erőmű mielőbbi bezárását várja a kormánytól. Ungár Péter szerint az üzemidő 2025 utáni meghosszabbítása gátolná a klímacélok megvalósítását. Magyarország utolsó széntüzelésű erőművének leállításáért a Greenpeace Magyarország is kampányt indított. A petíciót már 32 ezren írtak alá. További részletek a videóban.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/28. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten két telitalálat is volt, így a következő héten 40 millió forint lesz a várható főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő...
A kormány azt tervezi, hogy átalakítja az elektromos autók vásárlására nyújtott támogatás rendszerét - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
45 milliárd forintnyi bajor beruházás érkezik rövid időn belül Magyarországra – jelentette be Szijjártó Péter, miután Münchenben bajor cégek vezetőivel tárgyalt. A külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: a magyar gazdaság sikere nagymértékben függ a bajor gazdasági folyamatoktól, ezért hazánknak az az érdeke, hogy Bajorország sikeres legye
Klaus Iohannis román államelnök hétfőn aláírta az új nyugdíjtörvényt, amelynek értelmében két év alatt 70 százalékkal növekednek az öregségi járandóságok. Kihirdette a jogszabályt, amely a közlönyben való megjelenést követően...