Akár 63 gyermekes apának is vallhatná magát Gulyás Csaba tűzoltó. A lánglovag természetesen nem a szó szoros értelmében véve apja mindegyik gyereknek: párjával nevelőszülőként segítik a magukra maradt lurkókat - amíg megtalálják a nehéz sorsú apróságoknak a végleges helyet, addig a Gulyás família egyengeti útjukat.
A kormány sikerrel szerzett érvényt Brüsszelben az európai parlamenti (EP-)választáson kinyilvánított magyar akaratnak, vagyis hogy olyan vezetőket válasszanak az uniós intézmények élére, akik tisztelik a nemzeteket és ellenzik a bevándorlást – mondta Orbán Viktor (56) miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott tegnap reggeli interjújában.
Nagyszabású béremeléseket, jelentős beruházásokat, a korábban bejelentett családtámogatásokat bőkezűen finanszírozza a pénteken elfogadott jövő évi költségvetés, miközben például az egészségügy egyes területeire kevesebb jut a források növeléséből. Orbán Viktor (56) miniszterelnök pénteki interjújában arról beszélt, hogy soha nem látott alacsony, a
Felfüggesztette az LMP-s Demeter Márta (36) képviselői mentelmi jogát az Országgyűlés pénteki ülésén. Ilyen formán nincs akadálya annak, hogy a képviselőt a jövőben gyanúsítottként hallgassák ki, s bíróság előtt vonják felelősségre. A képviselők 131 igen, 52 nem szavazattal, kétharmados többséggel döntöttek a mentelmi jog felfüggesztéséről, amelyet
Rendőrautóval vitték az őrsre az életmentő fiút, Lajoskát, aki a minap édesanyjához hívott segítséget. A zsaru-főhadiszálláson rengeteg meglepetés várta a hős ovist. Amellett, hogy kezet rázhatott azzal a rendőrrel, aki a riasztás idején telefonon tartotta vele a kapcsolatot, egy csomó játékot is kapott.
Kisebb botrány alakult ki Márki-Zay Péter kijelentése után. Hódmezővásárhely polgármestere szerint ugyanis olykor a gyerekeknél is szükséges testi fenyítést alkalmazni. A szakpszichológus szerint viszont hatástalan a testi fenyítés.
Hatalmas vihar tombolt szerda este Görögországban, a Halkidiki félszigeten. A vihar fákat csavart ki, házakat tett tönkre, megszakadt az áramellátás, a vízszolgáltatás, és a telefon és internet kapcsolatok is akadoztak. Magyar turisták közül hárman könnyebben sérültek meg, kórházi ellátásra nem volt szükségük.
Elképesztő árcédulákkal találkozhat az, aki ma új építésű lakóingatlant akar vásárolni Budapesten. Piaci vizsgálatunk szerint jelenleg az 50-100 millió forint közötti kategóriában 2484 eladó lakás található, 100-200 millió forint...
Milliárdos-tízmilliárdos tételekben döntenek a határvédelmi kiadásokról a közbeszerzés és a nyilvánosság megkerülésével. A minősített adatok miatt lehetetlen pontosan látni, hogy a kormány mennyiért védi meg az országot az alig érkező migránsoktól.
Csak akkor szabad megbüntetni egy uniós tagállamot, ha a kormánya szándékosan és szisztematikusan aláássa az EU működését - mondta Romano Prodi volt olasz miniszterelnök, az Európai Bizottság korábbi elnöke.
Külvilág néven újraindul szeptemberben a CNN híreiből álló műsor az ATV Spiriten. A CNN riportjaival és tudósításaival ezúttal nem csak a megújult Külvilágban, hanem az ATV Híradóban és a Világhíradóban is találkozhatnak a csatorna nézői. A cél, hogy a nézők egyre több exkluzív tartalmat kapjanak. Ezzel párhuzamosan a CNN is számíthat az ATV riport
Összességében 80 milliárd forintos adócsökkentést hoz, hogy az Országgyűlés pénteken elfogadta a 2020-as központi költségvetést, valamint a jövő évi adóváltozásokat - nyilatkozta a Magyar Nemzet szombati számában Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A DK-s Niedermüller Péter, az ellenzék közös VII. kerületi polgármester-jelöltje megválasztása esetén a bulinegyedben megvizsgálná, minden terasznak van-e engedélye a kései nyitvatartásra.
Azt írja a media1.hu, hogy Habonyéknál cseng a kassza, de már alig. A miniszterelnök tanácsadójáról, a rejtélyes egykori koronaőrről már régóta rebesgetik, hogy háttérbe szorult, és noha Orbán Viktor egykoron úgy nyilatkozott, hogy nem ismer ilyen nevű munkatársat a környezetében, azért azt pontosan tudtuk, hogy hova kell helyezni a miniszterelnök
Novák Katalin szerint a kormány arra törekszik, hogy segíteni tudjon azoknak a fiataloknak, akikben érik az elhatározás a gyermekvállalásra, és anyagi biztonságérzetet szeretnének.
A Költségvetési Tanács három tagja közül az egyik gúnyt űzött önmagából. Ha ezt egy szűkkörű szakmai rendezvényen, kellemes családi, baráti körben teszi, ám lelke rajta! De ő nem így járt el, nagyobb közönség előtt vált nevetségessé. Igaz, kérdéses, hogy ez a publikum kellőképpen tudja-e értékelni azt a fura szituációt, miszerint "van nekem egy v
Megkezdődött a kiürítés Rákospalota-Újpest vasútállomásnál a világháborús bomba hatástalanítása miatt - közölte a fővárosi kormányhivatal szombat délelőtt a honlapján. A műveleti területen részleges területzár lépett...
A Demokratikus Koalíció tudni akarja, hogy miért költ a kormány négyszer annyit fegyverkezésre, mint háziorvosi és ügyeleti ellátásra vagy kétszer annyit, mint gyógyszertámogatásra egy évben.
Tagadhatatlan, hogy a rendszerváltásnak volt néhány hasznos hozadéka is: például a népszavazás intézménye. Még az állampolgárokat maximálisan szolgálni igyekvő hatalom is követhet el súlyos problémákat, indokolatlan sérelmeket eredményező hibákat, hát még az, amelyiknek nem ez az elsőrendű célja. Alapvető érdeke tehát a társadalomnak, hogy a rossz
A parlament pénteken elfogadta a köznevelési törvény tanszabadságot, a gyerekek és a szülők jogait tovább csorbító módosítását. Több mint 150 ezer pedagógus és több millió szülő pedig elfogadta, hogy elfogadták.
Negyvenöt nap telt el a Hableány borzalmas balesete óta, és pontosan negyvenöt napja nem tudjuk, hogy a majd harminc ember halálát egy fatális, kivédhetetlen véletlen okozta-e, vagy valami hiba van akörül, ahogyan a Duna budapesti szakaszát ma használjuk.
Sok ponton tudott azonosulni Medgyessy Péter törekvéseivel, ám a Gyurcsány-kormány megalakulásától sok vitája volt az MSZP vezetőivel – erről beszélt Szanyi Tibor a Munkások Újságjának adott interjújában.
Megkezdődött a kiürítés Rákospalota-Újpest vasútállomásnál a világháborús bomba hatástalanítása miatt. A műveletben 3-4 tűzszerész vesz részt. Egy 203 milliméteres szovjet betonromboló bombáról van szó 106 kilós, bő 20 kilogramm robbanóanyag van benne.
A Rákospalota-Újpest vasútállomás környékét lezárták, az érintett területet kiürítették, oda nem lehet bemenni sem autóval, sem gyalogosan - közölte a fővárosi kormányhivatal szombat délelőtt a honlapján.
A tavalyinál 5 százalékkal többen, vagyis a megkérdezettek 64 százaléka megy nyaralni idén, és több pénzt is fognak költeni - derül ki a Budapest Bank felméréséből. A kutatás szerint nyaralásra átlagosan 169 ezer forintot...
A kormány három körben próbálta rávenni az önkormányzatokat, hogy munkásszállásokat építsenek. Ősztől már magáncégek is kaphatnak támogatást az államtól a projektre.
Ursula von der Leyen mindig tisztelettel és igazságosan viselkedett Magyarországgal szemben, jó jelölt, és a Fidesz mind a 13 EP-képviselője támogatni fogja a kinevezését – jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter a Süddeutsche Zeitungnak.
Az idősek továbbra is számíthatnak arra, hogy amíg polgári kormány van Magyarországon, szavakban és tettekben is megbecsülik őket - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) július 13., a nagymamák világnapja alkalmából.
Az Érdnél korábban kisiklott mozdony elszállításának előkészítésén dolgoznak szakemberek. A mozdony az első vágányról engedély nélkül elindult, a csonkavágány végén az ütközőbakot kiütötte, majd kisiklott.