Gréczy Zsolt, a DK politikusa keddi sajtótájékoztatóján közölte: pártja megszavazza Ursula von der Leyent az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjára – írja a Nyugati Fény.
Egyszerre 600 utast is tud szállítani a MÁV új motorvonata, amelyből végre teljesen összeállt az első példány. Az új szerelvények főleg az elővárosi vonalakon fognak közlekedni, ahol klímával és fedélzeti wifivel növelik az utasok kényelmét. Februártól állítják be őket.
Az RTL Klub Híradója szedte össze, hogy öt miniszter és 21 képviselő egyetlen egyszer sem szólalt fel az Országgyűlésben az elmúlt fél évben, a némát játszó 21 képviselő közül ráadásul 17 fideszes.
Biztonsági őrök megirigyelnék a külügyminiszter érvelését arról, hogy miért mondtak nemet a Duterte-kormány által támogatott gyilkosságsorozat kivizsgálására.
Ősszel indulnak a konkrét viták az igazságügyi alkalmazotti és a bírói bérek rendezésének részleteiről, jövőre pedig remélhetőleg megkezdődik a folyamat - közölte az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Van, ahol 2 órát is késnek a vonatok műszaki hiba miatt a székesfehérvári és a balatoni vasútvonalakon. Amíg tart az üzemzavar, nem kell helyjegyet és gyorsvonati pótjegyet venni rájuk.
Visszahívták az MSZP-ben viselt tisztségeiről Szanyi Tibort, értesült az Index. A szocialisták szabad szájú politikusa körül hetek óta különböző etikai és fegyelmi eljárások tornyosultak, miután többször nyilvánosan bírálta pártját és kritizálta a vezetőség döntéseit, főként az európai parlamenti (EP) választásokat követően. A voksoláson ugyanis az
A futómű sérülése miatt visszaforduló járat utasaival csak azt közölték, kényszerleszállást hajtanak végre, de látták a leszállópálya mellett gyülekező tűzoltó-, rendőr- és mentőautókat.
Saját facebook-oldalán jelentette be a pesterzsébeti Fidesz, hogy a korábbi szocialista polgármestert Szabados Ákost fogják támogatni az őszi önkormányzati választáson - szúrta ki az alfahir.hu.
Azután, hogy a kormánypártok nem szavazták meg a parlamentben az LMP-s Ungár Péter ápolási díjemelést célzó javaslatát, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a június 27-i kormányinfón a döntést egyrészt azzal indokolta, hogy az emelésnek nincsenek meg a feltételei a költségvetésben, másrészt azzal, hogy nehéz kiszűrni az igénylés sor
Továbbra is jelentős késésekre kell számítani a székesfehérvári és a balatoni vonalakon – közölte az InfoRádióval a Mávinform sajtóügyeletese. Peiper Károlyt hozzátette, egyelőre nem tudják, hogy mikor állhat vissza a normál menetrend.
Fotó: Tuba Zoltán / KépszerkesztőségKedd reggel megírta a Népszava, délutánra megerősítette az orosz elnök szóvivője: már zajlik az idei Putyin-látogatás előkészítése, a dátum október 30 lehet. A lap szerint a főbb tárgyalási ponto a paksi bővítés, a gázbeszerzés és a klímaügy lesznek. Orbán és Putyin 2013 óta minden évben találkoztak.
"Ma délelőtt az Európai Parlamentben egy igazi európai demokrata mondott beszédet. A kezdeti bizonytalankodás után ma Ursula von der Leyen határozott programmal, konkrét tervekkel érkezett." - olvasható Dobrev Klára friss Facebook-posztjában, melyben azt is megindokolja, miért választották meg von der Leyen-t.
A CEU Socrates Programja kifejezetten a felsőoktatásból szociális, anyagi okokból kimaradó felnőtteknek szervezett két hónapos, társadalomelméleti alapozó kurzust.
Égi jelenségekben júliusban sem lesz hiány, hisz egyre több meteort figyelhetünk meg, újra felettünk jár a Nemzetközi Űrállomás, július 16-án pedig részleges holdfogyatkozást láthatunk az égbolton, írja a National Geographic alaőján a sokszinuvidek.24.hu.
Rekordszámú, 32 jelölést kapott a legrangosabb amerikai televíziós elismerésre, az Emmy-díjra a Trónok harca című sorozat nyolcadik évada, gyártója, az HBO 137 jelöléssel jóval megelőzte a 117 jelölést kapott Netflixet.
Máris majdnem kétmillió forint gyűlt össze a kis Zoé családjának. A 6 éves kislányról nemrég derült kis, hogy egy ritka csontdaganatban szenved, a tüdejében pedig áttét van.
Ünnepélyes keretek között hivatalosan is kigördült a szerelőcsarnokból az első KISS-motorvonat a Dunakeszi Járműjavító Kft. telephelyén. Szerdán várhatóan megkezdik a forgalomba helyezéshez szükséges típusteszteket. A MÁV-START...