Az Audi 41 milliárd forintból bővíti Győrben a járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és az elektromos meghajtásokat gyártó egységét - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.
Fél napos megfeszített keresés után meglett a hétfőn eltűnt 21 éves budapesti férfi, aki Balatonlellén ment a Balatonba. Fonyódnál akadtak rá a rendőrök épen, egészségesen.
Az egy hónapos Yadnya Kasada fesztivál keretein belül minden éveben tömegek indulnak a Mount Bromo vulkánra, hogy a bőség, szerencse és gyermekáldás reményében áldozatot mutassanak be a hegynek.
Balatonalmádiban rosszul lett a vízben egy strandoló, akit a vízimentő képzettséggel rendelkező szabadidős rendőr a helyi vízimentővel együtt élesztett újra.
Árendás Péter a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium igazgatója. Az ő pályázatát is visszadobta az EMMI, annak ellenére, hogy egyedüli jelölt volt és a tanárok, a szülők, a diákok, valamint az önkormányzat képviselőtestülete is támogatta.
Egyre több pedagógus közli, hogy mennyi fizetést kap, egy közösségi médiában indított akció keretében. Az Emmi parlamenti államtitkára azt mondja, a tanárok bére az elmúlt években jelentősen emelkedett.
Rárepültek a magyarok a szuperállampapírra, meggyőzte a lakossági befektetőket a 4,95 százalékos éves hozam. Pedig most is vannak olyan, a befektető részéről aktív portfóliókezelést nem igénylő eszközök, amelyekkel bőven túl lehet...
Elhalasztotta a fővárosi Szentendrei út felújítását Tarlós István főpolgármester, egyeztetve a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójával, ám Budapest több pontján dugók, pótlóbuszok, gépek zaja és hatalmas felfordulás várja a közlekedőket. Ez jellemzi a fővárost, de megéri a kellemetlenség: megújulnak az utak és a közmű vezetékek.
Hogyan egyeztethető össze a gyermekvállalás ösztönzése a termékenységet bizonyítottan veszélyeztető glifozát használatának támogatásával? – kérdezte írásban Szél Bernadett Nagy István agrárminisztert.
A tüzelővel lekenyerezett szegények ősszel vokssal fejezhetik ki hálájukat, amiért télen valamivel rövidebb ideig szorulnak majd rá, hogy hulladékkal fűtsenek.
Karbantartás miatt szombaton nem fog közlekedni az 5-ös, szentendrei HÉV a Batthyány téri végállomás és a Margit híd között - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)kedden az MTI-t.
A létszámhiánynál már csak azok száma aggasztóbb, akik az ágazat elhagyásán gondolkodnak – reagálta a rendőrhiányra Vadai Ágnes az ATV Start című műsorban. A DK politikusa szerint az egész „rendvédelmis” szektorban problémák vannak, miközben a 2020-as költségvetésben sem szerepel, hogy béremelést kapnának.
Nincs vesztenivalója Berki Krisztiánnak, aki az időpontot is ügyesen választotta meg – ezt mondta a Budapesti Metropolitan Egyetem docense az ATV start című műsorban azzal kapcsolatban, hogy pár napja a médiaceleb is bejelentkezett Budapest főpolgármesterének. Perlaky-Papp József szerint a celebeknek mindenképpen előny az ismertségük, és minden bi
Az amerikai vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy magyar döntéshozók is érintettek a a korrupciós ügyben, a kormány és a hazai hatóságok mégis tétlenek.
Hosszan elemezte a történéseket a vizes világbajnokság újabb versenynapjának végén az InfoRádióban az úszóválogatott szövetségi kapitánya Kvangdzsuból, a vb helyszínéről. Mint mondta, kifejezetten zavarja, hogy Hosszú Katinka nyakán is ott van egy kínai, és beszélt Milák Kristóf esélyeiről is.
Elárverezték annak a tiszaújvárosi anyukának a lakását, aki azért nem tudta fizetni a hitelét, mert egy munkahelyi balesetben letépte a karját egy rossz tésztagép, ezután pedig már nem tudott dolgozni - írja a 24.hu A drámai...
2014 óta egy fillérrel sem keresnek többet a pedagógusok – erre akarja felhívni a figyelmet a legnagyobb pedagógus szakszervezet fotókampánya. A híradónknak névtelenül megszólaló egyik tanár azt mondta: nincs más céljuk, mint megmaradni a pályán. A köznevelési törvény módosítása után ugyanakkor abba sincs már beleszólásuk a tanároknak, hogy ki legy
Az olasz vasutasok szerdán 9 és 17 óra között munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk miatt szükséges menetjegy-visszaváltást vagy a jegy más időpontra érvényesítését a nemzetközi jegypénztárakban intézhetik az utasok - közölte a Mávinform.
Berki Krisztián sértődötten rohant ki az ATV Egyenes beszéd című műsorából, mert szerinte Rónai Egon rosszindulatúan állt hozzá, mert ő nem MTK, hanem Fradi drukker.
Naponta körülbelül 100 olyan hívás érkezik, amelyhez egyáltalán nincs szükség segítségre. Ezek a viccesnek szánt hívások pedig feleslegesen foglalják a vonalat.