A momentumos Popovics Judit lesz az ellenzék közös polgármesterjelöltje az önkormányzati választáson, Tatán. A politikust támogatja a Momentum, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az MMM és az MSZP is.
Futballistából lett miniszterelnök, mérnökből lett puccsista: Friedrich István a Tanácsköztársaság összedőlése után, épp száz éve indult el társaival – egy az elődlapunknak, az UFi-nak is helyt adó Baross utcai lakóházból – a főhatalom meghódítására. Sikerrel is jártak – mielőtt ők is felőrlődtek volna a korszak zavaros forgatagában. Ez a Friedrich
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint, akinek az alapilletménye eddig nem érte el a garantált bérminimumot, az nem kapott magasabb összeget.
A korábbi éveknél tovább, szeptember elsejéig tart a hajózási főszezon - közölte Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt.(BAHART) vezérigazgatója az MTI-vel csütörtökön, amikor köszöntötték a társaság menetrendi hajóinak idei félmilliomodik utasát.
A Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. eddig a minisztérium háttérintézményeként koordinálta a gigaprojektet, mostantól egyetlen ember felel érte. De nem ez az egyetlen változás.