Elérkezett a várva várt augusztusi hosszú hétvége: sokan döntenek úgy, hogy – ezt a négy napot kihasználva – rövid nyaralásra indulnak repülővel. Az ablak melletti ülés szinte mindig izgalmas kilátással kecsegtet, augusztus 20-án pedig még inkább érdemes ezt a helyet lefoglalni, hiszen nem mindennapi látványban lehet részünk. A Budapest Airport öss
A következő napokban várhatóan tovább emelkedik a parlagfű pollenkoncentrációja: országszerte elérheti a nagyon magas szintet, sőt az erősen fertőzött területek közvetlen környezetében extrém magas is lehet - közölte a tisztifőorvos hétfőn a Facebook-oldalán.
Rémes állapotok uralkodnak egy gyömrői általános iskolában, ahol jobb híján a szülők festetik ki a tantermek falait, valamint illatgyertyával nyomják el a penész szagát.
Jön a kutyák rettegett időszaka, az augusztus huszadikai tűzijáték. Az állatok nagy része ilyenkor retteg a hatalmas fény és hanghatásokkal járó tűzijátéktól. A legtöbb esetben érdemes az ünnepek alőtt állatorvoshoz fordulni és akár nyugtatót felíratni házi kedvencünknek.
Alapvető kritériuma lehet egy átfogó, pontos teendőkre lebontott megoldásnak, hogy összehangoltan, rendszerbe foglaltan működjenek benne a tudomány, a kutatások eredményei, a gazdasági-üzleti érdekek és nemkülönben a politikai törekvések.
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, kedd reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Országszerte ünnepségeket, köztük kenyérszentelést, tűzijátékot tartanak ma, az államalapítás ünnepén, Szent István napja alkalmából. Az állami ünnepségek Budapesten, a Parlamentnél zajlanak.
A Magyarok kenyere program felajánlásával egy tonna lisztből készül ma Szolnokon a Kárpát-medence kenyere, amelyet idén is szétosztanak az ünnepelők között.
Szent István királyunk ezer éve a Nyugatot választotta. Ma mit választanánk? Kelet vagy Nyugat? Hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez a mai politika? Mit gondolunk ezer év távlatában? Az utca emberét kérdeztük!
"Harminc év után ma joggal lehetünk büszkék mindarra, amit 1989-ben elvégeztünk" - jelentette ki a köztársasági elnök az augusztus 20-i tisztavatáson mondott beszédében Budapesten.
A bankok felkészülnek a szigorúbb azonosítási szabályokra, de az ügyfeleknek is van teendőjük, ha szeptember 14-ike után is szeretnének online vásárolni, ekkor lép ugyanis életbe a szigorúbb ügyfélazonosítási uniós előírás. A kártyabirtokosoknak aktiválniuk kell az erős ügyfél-hitelesítést lehetővé tévő biztonsági szolgáltatásokat, amely bankonként
A béke és a biztonság megőrzésére Magyarországnak erős honvédségre van szüksége - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, kedden Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Bár Tarlós és a BKK szerint minden rendben az ügyben, egyszer már megakasztották a munkát, ezzel pedig a fák kivágást, azóta pedig semmi nem változott.
Akárcsak az 1989-es év legismertebb, leglátványosabb sorsdöntő eseménye, a berlini fal lebontása, az ennél három hónappal korábbi magyarországi páneurópai piknik is spontán esemény volt, nem a szervezők akarata vezetett világtörténelmi jelentőségű határnyitáshoz - kezdi az esemény 30. évfordulójára rendezett megemlékezés kapcsán írt - a nyugati saj
"Harminc év után ma joggal lehetünk büszkék mindarra, amit 1989-ben elvégeztünk" - jelentette ki a köztársasági elnök az augusztus 20-ai tisztavatáson mondott beszédében kedden, Budapesten.
Újra árusítják a Lánchíd brandyt, amelyet 1949-ben, a Lánchíd 100 éves évfordulóján került az általunk is jól ismert palackba. Korábban Ady Endrének is kedvenc itala volt.
Augusztus 20-24. között hetedszer nyitja meg kapuit Zamárdiban a STRAND és a B my Lake fesztivál. Hét évvel ezelőtt a MOL Nagyon Balaton keretében azzal a szándékkal indult útjára e két esemény, hogy augusztus végén - akkor, amikor...
A magyar-német kapcsolatok sikeresek, de rossz a sajtójuk – mondja Hans Kaiser német CDU-s politikus a Mandinernek. A volt türingiai miniszterrel Sopronban, a Páneurópai Piknik 30. évfordulójának alkalmából megrendezett konferencián beszélgettünk. Elmondta, jó ötletnek tartja a visegrádi együttműködést, Von der Leyentől pedig azt várja, hogy egyenr
Díjat hoz létre a Pénzügyminisztérium (PM) a pénzügyi tudatosság fejlesztésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó iskola, diák, illetve tanár munkájának elismerésére. A tárca keddi közleménye szerint a pénzügyi alapismeretek...
A Szent István-rend idei kitüntetettje nem a műtőben, hanem a laboratóriumban foglalkozik életünk egyik legértékesebb, mégis törékeny kincsével: a látással.
Roska Botond neurobiológus kutatóorvos vehette át idén a Magyar Szent István-rend kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől kedden a Sándor-palotában.
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a szeptemberi hónapban veszik fel a magyarok a legtöbb személyi hitelt. Akit azonban a nyaralással, utazással járó nyári hónapok megterheltek, és folyószámlahitel-keretet állítottak be...
Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje bejegyzésében azt írta, ma Magyarországnak nincs alkotmánya. Szerinte a Fidesz alaptörvénye csak a hatalom aktuális érdekeinek fügefalevele.
Roska Botond neurobiológus kutatóorvos, a Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója, a Bázeli Egyetem Orvostudományi Karának professzora, a Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője részére Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Szent István-rend kitüntetést adományozta. Roska Botond
A több millió száraz virág és kiegészítő mellé egymillió szál friss dália érkezett Hollandiából, a friss virágok nagy részét keddre virradó éjjel tűzték fel a kocsikra.