A külföldieknek adományozható legmagasabb rangú lengyel állami kitüntetést, a Lengyel Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vette át szerdán Kövér László, az Országgyűlés elnöke Varsóban.
Ranitidin hatóanyagot tartalmazó gyomorsavcsökkentőket vont ki a forgalomból, illetve függesztette fel a forgalmazásukat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
Azért, hogy egy kisteherautóból cirkuszi zenét játsszanak le Karácsony Gergely sajtótájékoztatója alatt, szerintük ugyanis a főpolgármester-választás cirkuszra hasonlít amiatt, hogy Tarlós Istvánnak kihívói akadtak.
Az előző évekhez hasonlóan az idén is közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy mely szervezetek részesültek a magánszemélyek adójának 1+1 százalékából.
A hétvégén zárult a World Urban Games, amelynek Budapest adott otthont. A fesztiváljelleggel egybekötött sporteseményre 50 ezren voltak kíváncsiak, a kiemelt budapesti nemzetközi sportesemények kormánybiztosa szerint a cél az volt, hogy közel hozzák az emberekhez a sportot. Kérdésre válaszolva azonban azt is elárulta Fürjes Balázs, hogy jelenleg ne
Az ellenzéki főpolgármester-jelölt a független színházak támogatásáról beszélt volna, de egy kisteherautóból szóló közismert cirkuszi zene egy darabig mindent elnyomott.
Itt volt nálam Karácsony Gergely valamikor tavasszal, és ő könyörgött, hogy ne legyen kemény a kampány. Ehhez képest egyfolytában gyalázkodik- nyilatkozta az atv.hu-nak Tarlós István. A főpolgármester azt válaszolta: „Gergő, te bejöttél velem a ringbe, én ki foglak téged ütni”. A holnap megjelenő interjúban - melyből most részleteket közlünk -, azt
A nyolcadik hónap végére így átlépte az 53 milliárd forintot, ha pedig így megy tovább, év végére már a 70 milliárdot ostromolhatja. Az is kiderült, melyik kórház a legnagyobb adós.
3 év pereskedés után a bíróság másodfokon is kártérítésre kötelezte az államot, mert a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és 2017 között származásuk alapján különítettek el roma és nem roma gyerekeket.
Azonos feltételekkel jelennek meg a listát állító jelölőszervezetek, illetve a polgármesterjelöltek az óbudai önkormányzati lapban - egyebek mellett ezt tartalmazza az önkormányzati kampányra vonatkozó nyilatkozat, amit Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda-Békásmegyer polgármestere kezdeményezésére írtak alá a listát állító pártok képviselői szerdán.
A tartós fogyasztási cikkek árát érintheti a forint árfolyamának zuhanása, de a drágulás majd csak 2-3 hónap múlva jelentkezhet a boltokban. Közben az euró árfolyam 333 forint körül stabilizálódott a keddi történelmi mélypont után. A szakértő szerint a 340-es lélektani határ lehet az a pont, amikor a jegybank beavatkozik.
Közel minden tizedik magyar szeretne építkezni a közeljövőben, a fiatalabbak körében az átlagosnál magasabb az építési kedv. Az építkezők közel 30 százaléka azonban nem kulcsrakészen venné át a házát, hanem maga fejezné be a kivitelezést....
Többször és több napot töltöttünk külföldön a kora nyári időszakban, mint egy évvel ezelőtt. Pedig a pénzügyminiszter a 325 forintos euróárfolyam mellett marasztalta itthoni nyaralásra a magyarokat. A forint azóta tovább gyengült, a nyaralókat ez a tény nem tántorította el az egynapos külföldi kiruccanásoktól és hosszabb nyaralásoktól. A legtöbb ma
Több gyakorlat lesz az orvosképzésben, és ehhez igazítják az egyetemek forrásait is. Emellett a négy orvos- és egészségtudományi egyetem, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium megalapította az Egyetemi Klinikák Tanácsát is. Az egyik rezidens szövetség szerint is több gyakorlatra van szükség, de nem lesz, aki oktasson, mert a bérrendez
Bevezeti Magyarországon elsőként a használt étolaj házhoz menő gyűjtését ez év végére Kaposvár - jelentette be Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a somogyi megyeszékhelyen szerdán sajtótájékoztatón.