2019. szeptember 26. csütörtök

szept. 26
5:18
Egyes ágazatok megbénulnának a vendégmunkások nélkül (ATV)
„Bénaság és lefagyás” lenne érzékelhető egyes ágazatokban a vendégmunkások nélkül – mondta el Dávid Ferenc az ATV Start című műsorban. A VOSZ korábbi főtitkára azt is megjegyezte: itthon csaknem félmillió embert lehetne még behúzni a munkaerőpiacra.
szept. 26
5:45
Megszólal a fegyveres szökött rab édesanyja: ez volt Károly valódi célja (Ripost)
A férfi az év elején autósokat és rendőröket fenyegetett fegyverrel, miután megszökött a tárgyalásáról.
szept. 26
5:47
Magyar utasokat is megzsarolnak a külföldi szállodák (Ripost)
Feszültség és félelem lett úrrá a magyar utasok körében, akik a Neckermann Magyarországnál foglaltak és már külföldön tartózkodnak, vagy mostanában indulnának. Bár a cég igyekszik mindenkit megnyugtatni, többen csak hosszas levelezés után tudták elkerülni, hogy a külföldi hotelben is újra fizetniük kelljen. Közben már a német és a lengyel Neckerman
szept. 26
6:06
Négy területen lépnek fel a munkaerőhiány ellen (Infostart)
Közösen dolgozott ki javaslatcsomagot a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) a Munkástanácsok Országos Szövetségével (MOSZ) a munkaerőhiány kezelésére. Négy kiemelt területet határoztak meg.
szept. 26
6:18
Ezer autós tankolhatott rossz üzemanyagot, a cég kártérítést ígér (ATV)
Legalább ezer autós tankolhatott rossz üzemanyagot a kocsijába egy budapesti töltőállomáson. A dolgozók másfél nap után vették észre, hogy felcserélték a benzin és a dízel tartályát. Volt, aki olcsón megúszta, másoknak akár milliós kára is lehet. A cég azt állítja: fizetni fog a károsult autósoknak.
szept. 26
6:21
Kerülniük kell a „jól értesültség látszatát” a tanároknak (Alternatív Energia)
Új munkaköri leírásban szabják meg egy budapesti szakképzési centrum pedagógusainak, hogyan kell viselkedniük. Szakértők szerint a szöveg tartalma, megfogalmazása is aggályos.
szept. 26
6:24
„Egész életünkben hálásak leszünk az embereknek a gyermekünk életéért” – Zente apukája alig hiszi el, hogy összegyűlt az életmentő összeg (SzMo)
Györök Attila szerint csak álmaikban mertek arra gondolni, hogy a 700 millió forint összegyűlhet - egy ország összefogása bebizonyította, hogy nincs lehetetlen.
szept. 26
6:36
„Tűnjön el a lakásból” – mondta a végrehajtó, majd pár nap múlva utcára került a család (ATV)
Pénze és ruhája is a lakásban maradt annak a budapesti nőnek, aki csupán egy véletlen folytán tudta meg múlt hét pénteken, hogy hétfőn el kell hagyniuk az otthonukat. Sz. Ildikó állítja, hogy semmilyen értesítést nem kapott a kilakoltatás időpontjáról, és azóta sem kapott hivatalos dokumentumot arról, ami bizonyítaná, hogy az ingatlan elhagyására a
szept. 26
6:48
Veszélyre figyelmeztetnek a tojásfronton (Infostart)
Tárgyalóasztalhoz hívják az áruházláncokat a hazai tojástermelők, az elmúlt időszakban ugyanis több olyan probléma is napirendre került, amely veszélybe sodorhatja az ágazat szereplőinek működését - írta a Magyar Nemzet.
szept. 26
6:48
Lecsap a vihar az országra, ma sem fogjuk látni a napot (Ripost)
A következő napokban érdemes mindenhova magunkkal vinni az esernyőt.
szept. 26
6:50
Lefagyott a rendszer, percenként annyian adakoztak Zentének (Ripost)
10 ezer magyar hozzászólt, 40 ezer megosztotta, 120 ezer pedig megnyomta a „tetszik” gombot a Facebook-poszt alatt, amire a család kiírta: „Sikerült!!!” Még soha nem volt olyan ügy, ami ennyire felkavarta volna Magyarország lelkét, és ennyire megmozgatta volna a magyarok segítőkészségét, mint a különleges betegségben szenvedő másfél éves pécsi kisf
szept. 26
6:54
Édesanyja révén bővült a Láng Zsolt polgármester háza körüli telek (444.hu)
A II. kerület fideszes vezetője szerint „semmi olyan nem történt, ami ne történhetne meg két átlagos magánszereplő között.”
szept. 26
6:57
A Skandináv lottó nyerőszámai a 39. héten (Pénzcentrum)
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/39. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten telitalálatos szelvény is született, a nyertes 157 millió 582 ezer 655 forinttal lett gazdagabb. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben...
szept. 26
7:12
Veszélybe kerülhet a hazai tojástermelés (ATV)
Tárgyalóasztalhoz hívják az áruházláncokat a hazai tojástermelők, az elmúlt időszakban ugyanis több olyan probléma is napirendre került, amely veszélybe sodorhatja az ágazat szereplőinek működését - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
szept. 26
7:27
Több mint ötezer diákot soroltak át fizetős képzésre (Alternatív Energia)
Korábban elegendő volt, ha az egyetemi kurzusokért járó kreditekből elértek egy meghatározott számot vagy jó tanulmányi átlaggal zárták a szemesztert, ma már mindkét feltételt egyszerre kell teljesíteni.
szept. 26
7:48
Így alakult a forint árfolyama - mutatjuk (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel: az euróhoz képest kissé gyengült, míg a dollárral, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött.
szept. 26
7:51
Ezt edd a reggeli kávéd mellé, nem bánod meg (Ripost)
A ropogós kekszet mindenki szereti egy finom reggeli habos kávé, egy délutáni csésze tea mellé. A házi változatnál pedig egyszerűen nincs finomabb!
szept. 26
7:53
Nem tud leállni az autókat erőszakoló Gergő, már ennyi kocsinál tart (Ripost)
A férfi a tárgyalásáig sem hagyott fel bizarr szokásával, amivel egyébként százezres kárt tesz az autókban.
szept. 26
7:54
Ezrek vesztették el az ösztöndíjat az egyetemeken (ATV)
Eddig öt és fél ezer egyetemi hallgató veszítette el a tandíjmentességet, így ősztől már csak fizetős képzésen folytathatják tanulmányaikat – tudta meg a Népszava.
szept. 26
7:57
A kormánynak sikerült elüldözni az akadémiai kutatókat (Alternatív Energia)
Egy év alatt hirtelen megugrott azoknak az akadémiai dolgozóknak az aránya, akik a kormány intézkedései miatt fontolgatják, vagy már komoly lépéseket is tettek abba az irányba, hogy máshol folytassák pályájukat.
szept. 26
7:59
Újabb telekvásárlással segítette ki anyja Láng Zsoltot (Alternatív Energia)
Családi támogatással terebélyesedik a polgármester rózsadombi háza körüli telek, Láng szerint ebben nincs semmi kivetnivaló.
szept. 26
8:06
Szijjártó: Magyarország elkötelezett a nukleáris energia békés használata mellett (ATV)
Magyarország elkötelezett a nukleáris energia békés használata mellett - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, a nemzetközi atomcsend-szerződésről rendezett konferencián, amelyet helyi idő szerint szerdán tartottak.
szept. 26
8:09
Szijjártó: Magyarország elkötelezett a nukleáris energia békés használata mellett (Igényesférfi.hu)
De meg kell előzni, hogy bármilyen diktátor vagy terrorszervezet kezébe atomfegyverek kerüljenek.
szept. 26
8:15
Áder: a New York-i klímacsúcs teljesítette célját (GazdaságPortál)
A New York-i klímacsúcs teljesítette célját, lendületet adott az egyes országoknak az újabb cselekvésre a globális felmelegedés elleni küzdelemben, és ösztönözte a további vállalásokat – értékelte a konferenciát csütörtökön újságírók előtt nyilatkozva Áder János. A magyar államfő részt vett és fel is szólalt a hétfői klímacsúcson, majd azt követően
szept. 26
8:21
Jön az őszi megfázáshullám: ezek a bükki füvesember tanácsai (Pénzcentrum)
Az elmúlt hónapban a vírusok rendre döntik le lábukról a magyarokat, a munkahelyeken és iskolákban könnyen terjednek a betegségek, így jobb, ha felkészülünk rájuk. Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember elárulta, melyek a legjobb immunerősítő...
szept. 26
8:30
Mészáros Lőrincnek is köszönik Zente szülei a nagylelkű adományt (Alternatív Energia)
Az ország leggazdagabb gázszerelője mellett Mága Zoltán is sokat tehetett az izomsorvadásos fiú kezeléséért.
szept. 26
8:39
Kolozs Csaba: Meg kell szüntetnünk Gödöllő elszigeteltségét (Igényesférfi.hu)
Az idegőrlő dugók felszámolásához szükség van a városi forgalomszabályozás teljes újragondolására. Interjú.
szept. 26
8:45
Századvég: A budapestiek többségének pozitív a véleménye Tarlós Istvánról (Igényesférfi.hu)
A Századvég megvizsgálta a Tarlós István városvezetői teljesítményével és személyével kapcsolatos lakossági attitűdöket.
szept. 26
8:54
Tizenegy határon túli magyar lett jelölt az önkormányzati választáson (ATV)
Az önkormányzati választáson 11 olyan jelölt indul, aki magyar állampolgár, de nincsen magyarországi lakcíme - közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI érdeklődésére.
szept. 26
8:54
Baj van a tojással, brutális árváltozás miatt tárgyalnak az áruházak (Ripost)
A termelők szeretnének egyeztetni az áruházakkal, mert a nagy akciók miatt a tojás felvásárlási ára is jelentősen visszaesett.
szept. 26
9:06
Tragikus hírre ébredt Uzd egy 89 éves úr óvatlansága miatt (Infostart)
A Paks környéki kistelepülésen gázoltak el egy férfit, aki az úttesten gyalogosan közlekedett.
szept. 26
9:24
Nagy földterületről mondott le az állam (Infostart)
Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Földügyi Központ nyilvános pályázatot hirdetett települési önkormányzatok számára, melynek keretében állami földek ingyenes használatára szerezhettek jogosultságot.
szept. 26
9:27
Külhoni magyarok is indulnak önkormányzati jelöltként (Igényesférfi.hu)
Passzív választójoggal rendelkezők választhatók az Alaptörvény szerint.
szept. 26
9:36
Focicsapatnyi határon túli magyar indul az önkormányzati választásokon (Alternatív Energia)
Helyi lakcímük és választói joguk nincs, de akár a főpolgármesteri címet is megcélozhatják.
szept. 26
9:54
Megvannak a legfrissebb demográfiai adatok (Infostart)
Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első hét hónapjában, miután 2,2 százalékkal kevesebb gyerek született és 0,8 százalékkal többen haltak meg a múlt év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
szept. 26
9:57
Mozgássérültet is érint a Shell-botrány (Ripost)
Két nap alatt 750-nél is több hozzászólás érkezett a Shell Facebook-oldalán közzétett bejegyzéshez, melyben a cég elismeri, a Füredi úti töltőállomásukon napokon keresztül összecserélték a dízel és a benzin üzemanyagot.
szept. 26
9:59
Talált egy zsákot a székesfehérvári buszon, ennyire még sosem lepődött meg (Ripost)
A tornazsák tartalma nagyon szokatlan volt, de végül megtalálták jogos tulajdonosát.
szept. 26
10:00
Nem mindegy, hogy mit mondanak? A tanárok korlátozónak tartják a munkaköri leírást (ATV)
A véleménynyilvánítás szabadságát is korlátozhatja az a munkaköri leírás, amelyet a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum pedagógusainak kellene elfogadniuk – számolt be róla a Népszava.
szept. 26
10:01
Megint nagyot hazudott Karácsony, "eltűnt" 600 millió (Ripost)
Elképesztő hazugságspirálba került a teljesen alkalmatlan Karácsony Gergely Zugló pénzügyi helyzetével kapcsolatban. A főpolgármester-jelölt két napja még azt állította, hogy 1,3 milliárd forint van a kerület számláján, míg múlt szombaton még két milliárd forint volt. Hová tűnhetett el hirtelen 600 millió forint? -teszi fel a kérdést a Magyar Nemze
szept. 26
10:02
A közönséggel skandáltatta a hazaárulót Hende Csaba egy szombathelyi kampánygyűlésen (ATV)
„Hazaáruló” – ezt skandáltatta a közönséggel Hende Csaba, amikor a szombathelyi ellenzéki jelöltről beszélt egy kampánygyűlésen – számolt be róla a Nyugat.hu.
szept. 26
10:03
Döbbenet, mennyibe kerül ez a pesti lakás a Szent István parknál (Ripost)
Hihetetlennek tűnő ingatlanhirdetést talált a Ripost. Az egyik portálon Budapest egyik legfelkapottabb pontján, a Szent István parkban kínálnak egy nappalival, két hálóval és két fürdőszobával rendelkező lakást.
szept. 26
10:09
Szájkosár (Alternatív Energia)
Hamarosan újból nagy változások várhatóak a szakképzésben, az átalakítás – ahogy már megszokhattuk – minden bizonnyal nem lesz botrányoktól mentes. Nem árt tehát jó előre bebiztosítani, hogy a szakképzési centrumokban dolgozók, kiváltképp a pedagógusok, befogják a szájukat, ne pletykáljanak, egy-egy ügy kapcsán a „jól értesültség látszatát keltve”
szept. 26
10:11
Tragédia (Alternatív Energia)
Amikor engem bevittek a kórterembe, a velem szemben lévő ágyon már ott feküdt egy ötven év körüli cigány férfi, aki mellett ott ült a felesége, és a kezét fogta. Őket néztem, miközben az ápolók rámkapcsoltak néhány műszert, s azt kérték, a megfigyelés alatt maradjak fekve, legfeljebb négy-öt óra az egész. Jó vicc, gondoltam, még szép, hogy fekve ma
szept. 26
10:13
Drága életünk (Alternatív Energia)
Amikor a 336 forint feletti euró árfolyamon elborzadnak az emberek, akkor feltehetően nem az jut az eszükbe, amit a banki elemzők manapság hangoztatni szoktak: hogy a magyar deviza "technikailag túlvett". Így ugyanis csak a spekulánsok gondolkodnak, akiknek a forint az idei nyár óta újból a játékszerük lett. Az optimistább szakértők eközben úgy vél
szept. 26
10:15
Trump árnyéka (Alternatív Energia)
Nem az a kérdés, hogyan lehet eltávolítani Donald Trumpot a Fehér Házból, hanem az, miképpen lehet majd megszabadulni az emlékétől. Attól, hogy egy nyilvánvalóan személyiségzavaros, gátlástalan hazudozó lehetett az Egyesült Államok elnöke. Miként lehetne megbékélni azzal, hogy pillanatnyi zavarodottságában az istenadta nép ezek szerint bárkit hajla
szept. 26
10:17
Az önkormányzatok államosítása (Alternatív Energia)
Kormányunk egyes prominensei, ahol csak alkalom adódik rá, rendre kijelentik, hogy Magyarország szuverén, senki se szóljon bele, hogy mi mit csinálunk. Még Brüsszel sem.
szept. 26
10:18
Karácsony egy kiszivárgott felvételen arról beszél, hogy az MSZP-s Tóth Csaba fenyegeti a családját, szétlophatják Zuglót, és elássák, ha oda visszatér (444.hu)
És további súlyos mondatok MSZP-s jelöltekről. A főpolgármester-jelölt szerint titkosszolgálati módszerekkel hallgatták le.
szept. 26
10:27
Hová tűnhetett el 600 millió forint két nap alatt Karácsony kerületében? (BorsOnline)
Elképesztő hazugságspirálba került a teljesen alkalmatlan Karácsony Gergely Zugló pénzügyi helyzetével kapcsolatban. A főpolgármester-jelölt két napja még azt állította, hogy 1,3 milliárd forint van a kerület számláján, míg múlt szombaton még két milliárd forint volt. Hová tűnhetett el hirtelen 600 millió forint?
szept. 26
10:39
Wellness a buszon (Alternatív Energia)
Egy 2005-ös EU-s szabályozás szerint élőállat szállítása 38 Celsiusnál melegebb helyen nem engedélyezett. A homo sapiens vajon az élőlények hierarchiájában hova sorolható, ha a közösségi közlekedés rendszerét nézzük? Ugyanis ezen a nyáron számtalanszor 40 Celsiust bőven meghaladó hőmérsékletű buszokon élvezhettük a csoportos izzadás állapotát, mint
szept. 26
10:48
Gulyás: maffiaviszonyok vannak a baloldalon (ATV)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány tevékenységéről számol be a mai Kormányinfó keretein belül.

Keresés